Visszatérhetnek a nézők a lelátókra

Magyarországon

40

Egyedülállóan egész Európában legelőször Magyarországon térhetnek vissza a lelátókra a szurkolók a kialakult járványügyi helyzetben. Romániában erre még várni kell, igaz, egy bajnokság sem folytatódik még.

Szerdán még zárt kapuk mögött játszott a Fradi és az Újpest                                                                Fotó: mti.hu

Visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre Magyarországon. A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendelet szerint a „szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett”, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket.
A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani.
Szabadtéri rendezvénynek minősül az olyan program, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik, illetve azok is, amelyek a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi).
A rendelet a kihirdetést követő napon, azaz csütörtöktől lép életbe. A labdarúgó NB I és a Magyar Kupa mérkőzései a koronavírus-járvány miatti szünetet követően múlt szombattól folytatódtak zárt kapuk mögött.
Romániában jelen pillanatban még egy sporteseményt sem szerveztek, és leghamarabb a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság küzdelmei kezdődnek június közepén. Ám az biztos, hogy nézők nélkül, zárt kapus meccsek várhatók. És ezek a korlátozások minden bizonnyal egy jó ideig fennmaradnak, elnézve a különböző miniszterek nyilatkozatait…

Érvényes marad a szigor a sportzónára
Amennyiben a szervező klub úgy dönt, hogy él a lehetőséggel, bizonyos korlátozások és óvintézkedések mellett május 28-tól ismét beengedhetők nézők a labdarúgó-mérkőzésekre a kormány döntése értelmében. Az MLSZ – Európában az elsők között – május 23-án indította újra a hazai labdarúgóidényt, azok a bajnokságok indultak el, amelyekből a nemzetközi kupákba lehet jutni – írja közleményében a Magyar Labdarúgó Szövetség.
„A sportzónára, azaz a pálya közvetlen környezetére ugyanazok a szigorú előírások vonatkoznak, mint az elmúlt időszakban, azaz csak olyan személyek léphetnek be erre a területre, akik részvétele nélkülözhetetlen a mérkőzéshez, és friss negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.
A lelátókra vonatkozóan a rendelet előírásokat fogalmaz meg a hazai klubok számára. Ennek fontos eleme, hogy kizárólag minden negyedik széken ülhetnek szurkolók. Az összes közösségi területen meg kell tartani a kellő távolságot (a mérkőzés előtt, alatt, után, ideértve a pénztárakat, a belépési pontokat, a büféket, illetve a mellékhelyiségeket is). Az MLSZ csütörtökön ajánlást fogalmazott meg a klubok felé annak érdekében, hogy a nézők beengedése az egészségvédelmi előírások betartásával minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon a szurkolóknak, de minden klub szabadon dönt a lebonyolítás feltételeiről.
Az MLSZ, mely szervezője a Magyar Kupa döntőjének, a lehetőséget kihasználva hamarosan megkezdi a jegyek értékesítését – kizárólag online – a jövő heti Budapest Honvéd – Mezőkövesd-Zsóry FC összecsapásra” – áll a közleményben.

HN-összeállítás

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.