Virtuális adománygyűjtésre hívnak

15

 

 

Márciusban elhalasztották, hol­nap mégis megrendezik az Oda­adadó Estet Székely­udvar­he­lyen, csak éppen a virtuális térben. Három helyi projektet lehet támogatni adományokkal, és a világ bármely pontjáról be lehet jelentkezni a délutáni eseményre.

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványon (SZKA) belül működő Jótékony közösség adománygyűjtő eseménye az előző években nagy sikerrel zajló Odaadó Est. Márciusban volt esedékes az idei, de a járványügyi helyzet nem tette lehetővé megrendezését. Budapesti és londoni példák nyomán, lemondva a hagyományos találkozásról, virtuális térre viszi át az SZKA az adománygyűjtést, amelyre a Jótékony közösség három helyi kezdeményezést válogatott be.

A projektek kitalálói élő bejelentkezéssel mutatkoznak be holnap. Támogatásra vár a Lila Fejlesztőpont Kora-csodák, kora-család című elképzelése, amely elsősorban a koraszülött családoknak és gyerekeknek szól, de a szélesebb lakosság figyelmét is fel kívánják hívni a koraszülés „problémájára”. A Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház is pályázott a Future Makers 2.0 programjával, amely a megye középiskolásainak, pontosabban XI. osztályos diákcsoportjainak továbbképzése, és alapvető célja a fiatalok vállalkozói személyiségének fejlesztése, illetve a vállalkozásépítés folyamatának és rendszerének megtapasztalása. A harmadik pedig Kelemen Boróka KARöltve című kezdeményezése, amely sérült gyerekek és családjaik életét szeretné támogatni művészet- és kutyaterápia segítségével, valamint az érintett családok csoportjának kialakításával.

Az SZKA a világ minden tájáról várja az innovatív eseményhez való csatlakozást, amely holnap délután hat órakor kezdődik. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, az érdeklődők minden szükséges információt megtalálnak az alapítvány honlapján (szka.org), Facebook-oldalán, illetve az esemény leírásánál. Arra bátorítják a vendégeket, hogy nagylelkű adományozóként szán­janak legalább 50 lejt erre az alkalomra.

A részvételhez sem kamera, sem mikrofon nem szükséges, a vendégek egy műsorvezető segítségével követhetik a bemutatókat, kérdéseiket és felajánlásaikat írásban tehetik meg. A felajánlott támogatásokat utólag kell kifizetni vagy utalni.

/ Facebook

 


Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek