Véleményszabadság

46

Az utóbbi időben gyakran szembesültem azzal, hogy némelyek képtelenek elfogadni mások véleményét. Lapunk egyik munkatársát például nemrégiben azért marasztalta el egy nő a közösségi hálón, mert nem értett egyet a modernnek mondott gyermeknevelési gyakorlattal. Az újságíró véleményével egyet nem értő kommentelő nem többet és nem kevesebbet követelt a virtuális térben, mint a hasonló hangvételű, a nevezett olvasó véleményével ellentétes meglátást kifejező írások megjelenésének megakadályozását, a felelős szerkesztő felelősségre vonását. Magyarán: az újságíró elhallgattatását. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a bejegyzésnek, no meg a hozzá hasonló tartalmúaknak sem, azonban az elmúlt napokban a Parászka Boróka ellen indított online petíció, amelyben nem többet s nem kevesebbet kérnek, mint fórum nélkül hagyni az újságírót. „Ezúton szeretnénk felkérni az érintett személyeket, akik közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosítanak a magyarellenességéről elhíresült – jelenleg Marosvásárhely közelében élő – újságírónak, Parászka Borókának, hogy lehetőségük szerint, ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez.”
A történtek rávilágítanak arra a tényre, hogy társadalmunkban, közösségünkben, kisközösségeinkben terjed, gyökeret ver az intolerancia, a más vélemények el nem fogadása, észérvek híján hiányzik a vitakészség és vitakultúra, s a véleménykülönbséget elhallgattatással kívánják lezárni sokan.
Ez a magatartás nem új keletű, létére és veszélyeire figyelmeztetett Márton Áron püspök is 1946 októberében kelt körlevelében. Miután meghatározza a demokráciát – „Mindazt a vágyat és erőfeszítést, ami a nemzetek belső területén és a nemzetközi élet külső nagy viszonylataiban történik, ma egy szóba sűrítve demokráciának nevezik” –, idézi XII. Piusz pápa véleményét a véleménynyilvánítás szabadságáról: „Az embereknek joguk van kifejezni véleményüket a rájuk háruló kötelességekkel és terhekkel kapcsolatban, és nem kényszeríthetők engedelmességre, amíg meg nem hallgatták őket.” A nagy püspök „sarkalatos jog”-nak nevezi a szólásszabadságot, majd leszögezi: „A véleményszabadság biztosítása a demokráciára nézve egyenesen életkérdés. Ahol a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozva van, ott nem lehet demokráciáról beszélni. Ott nem a nép hallatja szavát, hanem egyesek beszélnek a nép megkérdezése nélkül. És nem a nép akarata érvényesül, hanem kevesek uralkodnak a nép fölött, gyakran a népakarat ellenére. Az egészséges demokráciát az egészséges közvélemény alakítja, és ez csak ott működik, ahol szabad az ellenkező véleményeket is kimondani. Ez egyébként az emberi természetnek is a követelménye, másképp nem ellenőrizheti önmagát. A kérdéseket és tennivalókat a megvitatás és a minden oldalról való megvilágítás módszerével határozhatja meg szerencsésen. A demokrácia igazi erejét és tekintélyét azok a pozitív eredmények biztosíthatják, amelyeket fel tud mutatni. Az ellenkező vélemények elnyomásával a saját gyöngeségét árulja el.”
Márton Áron arra is figyelmeztet, hogy „a demokrácia igazi hordozója a nép, és nem az utcai tömeg. A tömeg nem azonos a néppel. A nép a saját erejéből él és cselekszik, a tömeget kívülről mozgatják. A népet a meggyőződéses és felelősségük tudatában levő személyek alkotják, a tömeget úgy terelik össze élelmes emberek”.
Tehát álljunk ki igazunk, véleményünk, meggyőződésünk mellett gondolatainkban, cselekedeteinkben egyaránt, de mindvégig legyünk tudatában annak: nem biztos, hogy a mi igazságunk az egyedüli létező igazság, s ha érvekkel győztek meg tévedésünkről, legyen bátorságunk, erőnk beismerni azt, hogy tévedtünk. S tiszteljük embertársainkat, tiszteljük véleményüket, mert e tisztelet nélkül nem várhatjuk el, hogy minket is tiszteljenek, véleményünket tiszteletben tartsák. A tisztelet csak kölcsönös lehet. Más véleményének tisztelete még nem jelenti azt, hogy egyet is értünk vele.
S ha más véleményében többet vélünk felfedezni a puszta véleménynyilvánításnál, netán büntetőjogi kategóriákat kimerítőnek tartunk egy megnyilvánulást, az igazságszolgáltatásnál keressük igazunkat. De semmiképp nem a sajtó megzabolázásával, az újságírók elhallgattatásával szerezzünk érvényt véleményünknek.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.