Újabb álmok a falon

Gyergyószentmiklós

466

Javában zajlik Gyergyószent­miklóson a Fessünk álmokat! elnevezésű ötéves projekt harmadik felvonása, melynek a közösségépítés mellett célja szebbé tenni a város sikátorát. Idén fiatal felnőttek festik álmaikat a falra, a szervezők elmondása szerint ez volt eddig a legösszetettebb folyamat, ami főként a résztvevők magasabb életkorával magyarázható. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont programfelelőse, Fodor Rita rámutatott, két év van még a program befejezéséig, a folytatást illetően pedig már konkrét elképzelésekkel rendelkeznek.

Munka a sikátorban. Tovább szépül a fal Fotó: Kertész László

Buzgón tevékenykedő fiatalokkal találkozhatott az, aki tegnap Gyergyó­szent­miklós sikátorában járt. Az előző két évhez hasonlóan, ezúttal is műhelymunkával kezdték a tevékenységet, ahol kisebb felületeken rajzolták meg álmaikat a fiatalok, a beszélgetések és különböző gyakorlatok során pedig az erőforrásaikat, illetve az eddigi sikereiket igyekeztek feltérképezni.
Az összegyűjtött álmok, tervek mellé szimbólumokat gyűjtöttek, és ezekből állt össze az idei falfestés terve: Fodor Rita főszervező közölte, a festés alapja egy képregény, amelynek főhőse egy puzzle-darab, amely végighalad a fiatal felnőttkor különböző eseményein: kezdve a szülőktől való elválástól, az útkeresésen és a sikertelen párkapcsolaton át, egészen a házasságig.
Tegnap már javában festette a falat a tíz fiatal, elképzeléseik szerint pedig ma estére teljesen be is fejeznék. Fodor Rita kifejtette, rendkívül érdekes végigsétálni a fal mellett, és megfigyelni, hogy az életkor változásával egyetemben az álmainkról alkotott kép is mennyire másként jelenik meg.
Mint részletezte, két évvel ezelőtt az öt-nyolc osztályos korosztály festett, ott zöld, virágos, tényleg még álmodozó képet mutat a végeredmény, tavaly a középiskolások dolgoztak, akiknél már konkrét célok is megjelentek, idén pedig látták ugyan a céljaikat, ezzel együtt viszont az a sok szempont, döntés és áldozat is megjelent, amelyet az elérésükért kell hozni.
– A kíváncsiság hozott ide, érdekelt a projekt, és cseppet sem bántam meg, hogy jelentkeztem – fogalmazott az egyik résztvevő, Polgár István, hozzáfűzve: hasonló programokra csak a pozitív, aktív emberek jelentkeznek, amit a tevékenység színvonala is érzékeltet.
A harmadik festéssel nincs vége a projektnek, hisz jövőre a családokat, két év múlva pedig az idős korosztályt várják, hogy ecsetet ragadjon.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.