Új év, új remények

66

Eltelt a szilveszter is, már a múlté lett az is, akárcsak a születés ünnepe, a karácsony. Az évek mezsgyéjén a gonoszt elűzni hivatott durrogtatás, csattogtatás közepette pezsgővel köszöntöttük egymást, egészséget, boldogságot kívánva mindazoknak, akiket közel érzünk magunkhoz.
Ma – legalábbis hivatalosan – kezdődik egy új év új hetének első munkanapja. S hogy ne érje sokként a sok ünnepbe belefáradt dolgozót, s még élvezhesse az együttlétet az iskolás gyermekkel, netán a pedagógus házastárssal, az első munkahét alig tart két napot. Aztán megint jön a pihenést ígérő hétvége, de csak azért, hogy újult erővel vághassunk neki egy újabb, immár teljes hétnek, megadva az alaphangját a dolgos esztendőnek.
Mert csak akkor teljesedhet be az újévkor elhangzott számtalan jókívánság, ha megdolgozunk bekövetkezésükért. Sem az ilyenkor kért-kívánt boldogság, sem az egészség nem köszönt ránk, ha nem teszünk érdekükben. S az anyagi jólét sem következik be, ha nem dolgozunk meg érte. Azaz boldog lesz az új esztendő, s magam is boldog leszek az új esztendőben, ha magam is hozzájárulok a környezetemben lévők boldogságához. S megőrzöm egészségem, ha nem minden eszközzel azon vagyok, hogy kárt tegyek magamban akár étellel-itallal, akár rossz szokásokkal, akár önpusztító, indokolatlanul túlhajszolt életmóddal, életvitellel.
Mifelénk még többnyire a családban való ünneplés szokása dívik, s szilveszterezni is inkább szűk baráti körben szeretünk, olyan emberekkel, akikkel szívesen osztjuk meg örömünket, bánatunkat, ahonnan, ha kell, segítséget, vigaszt, együttérzést kapunk, valahányszor szükségünk van rá. Így értetlenkedve figyeljük azokat, akik karácsonykor vagy újévkor – netán összekötve a két ünnepet, s így maximálisan kihasználva az amúgy is szabad napokat – nyakukba veszik a nagyvilágot, idegenekkel együtt ülik meg a család ünnepét, köszöntik az Isten-gyermek érkezését, s azon gondolkodunk, hogy mit jelenthet számukra a család fogalma? Mert jó dolog idegen helyeket felfedezni, idegen embereket és szokásokat megismerni, jólesik olykor ismeretlenek között elvegyülni, de mindez valahogy nem illik családeszményünkbe, nem az együvé tartozást szolgálja, hanem az elidegenedést, az egyéni érdekeknek a közösségi érdek fölé helyezését sugallja.
Tehát mindaddig, míg a gyermekekben – akiknek immár saját kis családjuk, saját gyermekeik vannak – megmarad az az igény, hogy a családban töltsék az ünnepet, hogy több generáció együtt, közösen ossza meg örömét, együtt örvendjen a feldíszített fenyőnek, együtt élje meg az ajándékozás örömét, együtt ülje körül az ünnepi asztalt és közösen fogyassza el a családban hagyományosnak számító, s ily módon továbbörökíthető, már-már rituális jelentőségű ételsort – még nincs veszve semmi. Esély van arra, hogy a jókívánság ne pusztán az eseményhez, ünnephez illő üres szó legyen, hanem szívből jövő vágyat testesítsen meg. Ami erőt adjon és éltessen.
Az új esztendő bekövetkezett. Vágjunk neki új reményekkel, a családban töltött ünnepnapok erőt adnak a remények, kívánságok megvalósításához szükséges munkához.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.