Szükség van a lovagkirály példájára – Szent László-év Csíkszépvízen

175

Kérjük Szent László közbenjárást, hogy a jó királynak jó alattvalói legyünk és hitünkben megmaradjunk – fogalmazott Tamás József püspök Szépvízen, a Szent László-év vasárnap esti megnyitóján. A szentmise keretében mutatták be az első összefoglaló kiadványt a település történetéről.

Az öröm vasárnapján az esti, ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálta Szépvízen a Szent László tiszteletére felszentelt, zsúfolásig megtelt templomban.
– Ha az ember nem tudja, miért él, mi életének a célja, a feladata, miért kell küzdenie és meghalnia, lelki vakságban szenved – mondta szentbeszédében Tamás József. – A hit ajándéka fényt gyújt, amely enged látni. A mai ünnep többszörösen is fényt, örömforrást fakaszt. Egyrészt egy kötet megjelenésével, amely összeköti a múltat a jelennel, másrészt a Szent László-év megnyitásával, amelynek célja, hogy a nagy királyunk lelkületét minél jobban magunkba szívjuk. Mert szükség van Szent László példájára, arra, hogy sziklahitűek legyünk és lovagjai hitünknek, nemzetünknek, egyházunknak.
– Hála és öröm, hogy megérhettük Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján, hogy a hozzá kötődő települések sorában most már Szépvíznek is megvan az írott monográfiája. Egy szakszerűen feldolgozott hagyaték közkinccsé vált – mondta Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános Gál Hunor Múltba rejtett örökség című, frissen megjelent kötete kapcsán. – A feldolgozott adatok tükrében a kötet elsősorban egyháztörténet és már csak ezért is hiánypótló mű. A szinte minden vallásos szegmensre kiterjedő kutatás eredményei – fényképekkel, adatokkal, táblázatokkal, forrásmunkákkal, lábjegyzetekkel alátámasztva, a magyar–székely (netán örmény–román) katolikus öntudatot hivatottak megerősíteni. Ott kell lennie a Biblia mellett mindenki könyvespolcán, aki szépvízinek vallja magát – hangsúlyozta a szónok.
A rendezvény zárásaként a kötet szerzője, a szépvízi születésű Gál Hunor gyergyószentmiklósi örmény katolikus lelkész többéves kutatómunkájáról beszélt. A 350 oldalas, mintegy 450 fényképet tartalmazó mű részben levéltári kutatás, másrészt a faluban végzett gyűjtőmunka eredményeként született, és számos eddig nem ismert adatot tartalmaz Szépvíz múltjáról. A könyv a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadónál jelent meg a szépvízi közbirtokosság támogatásával.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek