Mobilalkalmazáson is követhető autóbuszok

61

Vonzóbb, elérhetőbb, kényelmesebb lett az utasok számára a csíkszeredai tömegközlekedés, a vállalat szemszemszögéből pedig remélhetőleg gazdasági szempontból is előnyös lesz a tegnap átadott komplex forgalomirányító és utastájékoztató rendszer – hangzott el a témában szervezett szimpóziumon.

Utastájékoztató rendszert avattak a csíkszeredai tömegközlekedésben. Megragadták a lehetőséget Fotó: László Róbert
Utastájékoztató rendszert avattak a csíkszeredai tömegközlekedésben. Megragadták a lehetőséget Fotó: László Róbert

Másfél éves együttműködés eredményeképp a tegnap adták át a csíkszeredai komplex forgalomirányító és utastájékoztató rendszert, egyúttal pedig szimpóziumot tartottak a témában erdélyi önkormányza­tok és szállítással foglalkozó cégek számára. Veres János a Csíki Trans Kft. igazgatója elmondta, Magyari Zoltán önkormányzati képviselő kezdeményezésére tavaly szeptemberben írták alá a magyarországi HC Linear Kft.-vel az együttműködési szerződést, és az elmúlt fél év alatt sikerült működőképessé tenni a rendszert.
Antal Attila megbízott polgármester szerint a helyi tömegközlekedés – különösen, ha 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég üzemelteti – arra kell törekedjen, hogy vonzó, elérhető, kényelmes, felhasználóbarát szolgáltatást nyújtson, és erre már számos technológiai megoldás létezik. A most átadott rendszer tökéletesen megfelel a jelenlegi helyzetben, közép-, illetve hosszú távon pedig az a céljuk, hogy a tömegközlekedési vállalat teljesen önfenntartó, sőt nyereséges legyen. Szárszó Tibor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselője szerint az alkalmazás jó alapot nyújt a város infrastruktúrájának fejlesztésére.
Móricz László, a HC Linear Kft. értékesítési igazgatója mutatta be a cégét, illetve a Csíkszeredában felszerelt rendszert és annak továbbfejlesztési lehetőségeit. A HC Linear Kft. Magyarország 7 megyéjének 11 városában 2500 járműfedélzetre telepített hasonló rendszert, amit több millió utas használ. Csíkszeredában a központi rendszeren kívül kilenc autóbuszra szereltek fedélzeti számítógépet, utastájékoztató kijelzőt, közösségi információk és reklámok megjelenítésére alkalmas monitort, üzemanyagszondát, valamint utasszámlálásra alkalmas kamerát. Ezenkívül öt megállóban dinamikus utastájékoztató táblát szereltek fel, és a továbbiakban a jegyértékesítés irányába szeretnék fejleszteni a rendszert – mondta Móricz. Kifejtette, a rendszer méri az utastéri hőmérsékletet, gyorsulást és zajt is, ezek hatással vannak az utastájékoztató hangerejére, illetve az üzemanyagszint mérésével, a vezetési stílus adatainak rögzítésével, valamint az utasszámlálóval olyan kimutatások készíthetők, amelyek hozzájárulnak a rendszer gazdaságosabbá és hatékonyabbá tételéhez. Meglepetésként egy android-alkalmazást is készítettek, amely ingyenesen letölthető a Google Play áruházból, és amelyen valamennyi tömegközlekedéssel kapcsolatos valós idejű információ elérhető: melyik a legközelebbi megálló, hol jár a busz éppen, hány perc múlva érkezik stb.
A bemutató után a meghívottak Csíksomlyótól a vasútállomásig buszoztak, ahol hivatalosan is átadták a rendszert. Az ünnepségen Zsigmond Barna Pál főkonzul elmondta, olyan rendszert avatnak fel, amely Európában is újszerű, de Magyarországon már bizonyított, továbbá beszélt a jó román–magyar gazdasági kapcsolatokról is. Végül pedig Antal Attila polgármesterrel közösen leleplezték az utastájékoztató táblát.

Háromszéki Eszter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.