2021, január 17, vasárnap.

Kozma Mária: Csizma a konyhaasztalon

Egyszerre négy női szerző kötete jelent meg a Hargita Népe Kiadó gondozásában. Időrendi sorrendben elsőként Dana Gheorghiu Die Fabrukler. Gyárvárosi történetek című rövidpróza-gyűjteménye jelent meg Sarány István fordításában, ezt követte Bogdán Emese Mária A padlás angyala című novelláskötete, Albert Ildikó Párizs és a bizsergető gondolatok esszéregénye, majd Kozma Mária Csizma a konyhaasztalon című tárcasorozata zárta az új kiadványok sorát. Ennek kapcsán beszélgettünk szerzőinkkel.

– Kozma Mária egyik legrégibb, legkövetkezetesebb és legkitartóbb szerzőnk. Jelen kötete a provokatív Csizma a konyhaasztalon címet viseli. Mit keres a csizma a konyhaasztalon?

– Csak itthon van asztalon, egyébként világjáró. Viselője kíváncsi időutazó, akinek célja szerény, mert csupán konyhákat és konyhakerteket keres, azt fürkészi, hol mi terem és mit főznek, milyen emberek sürgölődnek a fakanállal. A gasztronómián kívül a művelődéstörténet, néprajz, sőt a társadalom- és viselkedéstudomány szelete lehet az, hogy éppen mi rotyog a fazékban ma és a régmúlt időkben, ki az, aki főzi, ki az, aki fogyasztja. Van, aki hálás a betevő falatért, csak jóllakjon vele, de van, aki ebben is sznob és a divatot követi, az újgazdagok pedig hencegnek étellel, itallal, séffel. Szegény ember vízzel főz, de tudja, hogy kosztosai becsülik és tisztelik az ennivalót. Ez az én csizmám ráadásul varázserővel bír, hiszen képes volt a legújabb regényembe is befurakodni, amennyiben segített megrajzolni a 18. században élt székelyek életvitelét, a madéfalvi veszedelemhez vezető történelmi események mindennapjainak háttérábrázolását.

– Gondolom, nem csak a járvány okozta bezártság eredményezte, hogy idén három remekbe szabott kötete jelent meg: Régiségek Homoródmentén hátborzongatóan szép meséi után A harmadik lélek szabad című nagyregénye került ki a nyomdából, ezeket egészíti ki a Csizma a konyhaasztalon. 

– Köszönöm a dicsérő jelzőket. Csak a közzététel egyidejű, a megírásuk nem. A Régiségek Homoródmentén a Történelmi regék 3. kötete, és a tavalyelőtt fejeztem be; A harmadik lélek szabad című regényem végére az idén tavasszal tettem pontot, és tényleg a bezártságban, de ettől függetlenül is azzal az őseimtől és hőseimtől kölcsönzött hittel, hogy az életerő megtalálja mind az egyéni, mind a közösségi kapaszkodókat az emberhez méltó túléléshez. Az igényes kivitelezés mindkettőnél a csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Nyomda munkája. A Csizma a konyhaasztalon közel száz szösszenetének utolsó darabja tavaly decemberben jelent meg, két évig folydogált a Hargita Népe hasábjain.

– A tárcasorozat első látásra kalandozás a gasztronómia történetében, holott jóval több ennél: érdekességek, különlegességek tára a világ minden tájáról, de legfőképpen Székelyföldről. Hogyan bukkan ezekre az érdekességekre?

– Úgy, hogy könyvtárosként viselkedem. Egyféle vegyes rendszerű könyvtári katalógusom van, ami folyamatosan bővül, mert nemcsak írok, hanem olvasok is, több száz keresőszó, kulcsszó, ötlet, téma, hivatkozás, bibliográfiai utalás és adat várja és segíti, hogy alkalomadtán forrásanyagokban tallózzak utána. Sokszor írok olyan furcsaságokról, érdekességekről, amelyekről fontosnak tartom közölni, hogy másokat idézek, egyrészt a hitelesség kedvéért, másrészt ez alkalmat ad arra, hogy nagy személyiségekről szólhassak. Gyakran tapasztalom ugyanis, hogy az emlékünnepségeket leszámítva, megfeledkezünk az elődeinkről. A tárca műfajilag rövidpróza, a közíráshoz tartozó újságcikk testvére, de sokkal megengedőbb ennél, mondhatni nagylelkű, ami a szabad asszociációkat illeti: egy szó, egy gondolat társul a látszólag távoli rokonához, úgy érik ez a gyümölcs, hogy a valóságmag köré a szerző képzelete teremt héjat, hogy aztán a kéreg alatt (nemegyszer jól elrejtett) általa fontosnak, vagy éppen szórakoztatónak vélt tanulságokat üzenjen az olvasónak.

– A kötetben közölt írásaiban rengeteg utalás, hivatkozás jelzi, hogy információi alaposan dokumentáltak, körültekintő tájékozódás után szintetizál és adja közzé tárcáit. Mennyire honorálja az olvasó ezt a fáradságot?

– Az olvasói visszajelzés azt közvetíti, hogy írásom nem cselleng árván a világban, befogadták. Megtisztelő számomra, és emlékezetessé válik, amikor véletlen találkozások alkalmával kapok hírt erről, mint nemrég, élőben az utcán, de hát hol máshol a mai világban, örvendezett valaki a pénteki tárcáimnak, és a fentiekkel szinte azonos szavakat sorolta. Néhány szót váltottunk felszabadultan, vidáman és nem utolsósorban értőn írásról, olvasásról. Végül is ez egy igazi, valódi térben és időben zajló, alkotó- és olvasókedvet pezsdítő író-olvasó találkozó volt. Az is jó, hogy nem nézhető meg újra, nem konzerválják gépek, és nem osztható meg online másokkal. Kettőnk magánemléke marad, reklámarcok nélküli megőrzésre méltó. Köszönet érte!

Kozma Mária író, szerkesztő 1948. augusztus 18-án született Csíkkarcfalván. Középiskolai tanulmányait 1966-ban végezte Csíkszeredában, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetem filológia fakultásán magyar nyelv és irodalom szakot 1971-ben. Középiskolás korában a helyi önképzőkör, majd Kolozsváron egyetemi évei alatt a Gaál Gábor Irodalmi Kör aktív tagja volt. 1990-ben néhány hónapig vezette a csíkszeredai Irodalmi Kört. 1967-ben jelent meg első novellája a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilapban. Ettől kezdve folyamatosan közölt novellát, elbeszélést, tárcát a hazai folyóiratokban és lapokban: Igaz Szó, Utunk, A Hét, Echinox, Igazság, Hargita, Előre stb. A 70-es évek közepétől előbb a csíkszeredai Városi Múzeum muzeográfusaként, majd a Megyei Könyvtár Dokumentációs Részlegén könyvtárosként dolgozott. 1991–1994 között a Hargita Megyei Könyvtár igazgatója volt. 1994-től a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője. Tagja 1985-től a Romániai Írók Szövetségének, 1990-től pedig a Magyar Írószövetségnek. 1997-ben Csíkszereda várostól Pro Urbe díjat kapott. 2008-ban a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériumától Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntette ki. Könyvei: Festett káposztalepke, 1970. Forrás-sorozat; Köznapi irgalom, 1980; Idővallató, 1983; Kő, ha ütik. A játék, 1984; Az ember bolond természete, 1987, 1995; Rövidfilm esőben, 1988; Lidérczöld csapda, 1989; Borsosméz, 1991; Idővallató. Az ember bolond természete, 1992; Sárkányfogvetés, 1993, 2003; A jóság síró vágya, 1994; Márványkáosz, 1996, 2003; Kleopátra bora, 1998, 2010; Asszonyfa. Egy 1848-as napló és mai utóélete, 1999, 2003; Idővallató, 2000; Partomlás, 2000; A másik táj, 2002; Vérkápolna, 2004; Nők is az időben. Afféle kalendárium, 2008; A Fehér-patak útja, 2016; Tőzsér József könyves élete, 2017; Könyvbolondok – Könyvek kótyavetyén, 2017; A harmadik lélek szabad, 2020. Gyermekkönyvei: Csillala mester, avagy a csodálatos köpeny története, 2001; Marcikamesék, 2010; Régiségek Csíkországból, 2011; Régiségek Gyergyóból, 2012; Írd le, hogy megmaradjon, 2014; Régiségek Homoródmentén, 2020.

 Kozma Mária tárcasorozata Csizma a konyhaasztalon címen 2018–2019-ben hetente örvendeztette meg a Hargita Népe olvasóit. A sorozat, bár első látásra kalandozás a gasztronómia történetében, jóval több ennél: érdekességek, különlegességek tára a világ minden tájáról, de legfőképpen Székelyföldről az ókortól napjainkig. A konyhai alapanyagok történetében ugyanis – számos tudományos és irodalmi adalékkal kiegészítve – rengeteg székelyföldi, illetve magyar vonatkozásra rácsodálkozhatunk. Szó esik például a székelyek szabad sóvágási jogáról s vele a székelyföldi sóutakról és arról is, miért kapták a római légiók katonái sóban a zsoldjukat; miért volt a ma előkelő éttermekben borsos áron rendelhető csicsóka valamikor a szegények eledele és Fridvalszky, a híres erdélyi természettudós hogyan akarta ezzel megoldani a 18. században az éhezést, be is mutatta tudóstársainak a kikísérletezett csicsókakenyeret, ma a növény többnyire a virágoskertek dísze; miért tűnt el Erdély folyóiból a viza; aztán többek között megismerhetjük a ma oly divatos csicseriborsót is, amelyről sokan azt hiszik, csak manapság kölcsönöztük Közel-Keletről, pedig régen általánosan közismert volt tájainkon, csak éppen bagolyborsónak nevezték és szintén a szegények táplálékának számított stb. 

Nyilvánvaló, hogy az evés illemtana, a főzés tudománya nemcsak ételreceptekhez köthető, ilyeneket a szerző csak ritkán közöl, hanem néphagyományokhoz, népi és nemesi kultúrához, rítusokhoz, mint az ünnepi lakomák, a viselkedés lélektanához, gyógyításhoz. A szerző minden kikutatott adat mellett jelzi a forrásanyagokat is, így az olvasó valódi lexikális tudásra tehet szert a témában, miközben az „evés” ürügyén bepillantást nyerhet a művelődéstörténet szerteágazó valóságába a székely füvesasszonyok örökölt tudományától a középkori patikáriusokon át a modern élet labirintusaiban sokszor eltévedő mai ember lélektanáig.

Világjáró óriás „csizma” ez Kozma Mária „konyhaasztalán”, és sok minden belefér, ami nemcsak szórakoztató olvasmány lehet, hanem az ismereteinket is gazdagítja.

Az általános magyar, a székelyföldi élet, az emberi sorsok, eszmék, történések megjelenítésével magatartásmodelleket rajzol meg, mindenkor az életet, a pozitív gondolkodást, az emberség megtartó és közösségépítő erejét igenli.

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb