Ingyenes angol nyelvoktatás a könyvtárban: Élményalapú, innovatív tanulás

200

A Kájoni János Megyei Könyvtár a Pro Libris Könyvtári Egyesülettel közös pályázata révén új technológiai eszközöket szerzett be. Az új felszerelés lehetővé teszi, hogy élményalapú, innovatív tanulásban vegyenek részt a gyerekek. Előjegyzés alapján mindezt ingyenesen vehetik használatba pedagógusok és gyerekek is egyaránt.

Haladnak a korral. A legmodernebb eszközök érkeztek                                                             Fotó: Kelemen Katalin

A Kájoni János Megyei Könyvtár és a Pro Libris Könyvtári Egyesület 2019-ben benyújtott és sikeresen elbírált pályázata révén IT-alapú eszközöket és korszerű oktatási szoftvert szerzett be a könyvtár a Bethlen Gábor Alap és Hargita Megyei Tanács támogatásával.
− Nagyon sok tevékenységet szervezünk a könyvtáron belül. Ezzel az új technológiai felszereléssel az a célunk, hogy az idősebbek mellett a fiatal generációt is becsalogassuk a könyvtárba – mondta lapunknak Kelemen Katalin könyvtáros.
A megyei könyvtár okostáblát, interaktív ledtáblát, új számítógépet és egy olyan oktatási szoftvert vásárolt, megnevezés szerint Mozaweb, ami a térségben máshol még nem elérhető. Egyszerre 25-30 gyerek tud részt venni a foglalkozásokon, és minden iskolai tantárgyon belül alkalmazható. Az érdekelt pedagógusok előjegyzéssel ingyenesen tarthatnak bármilyen témában élményalapú, interaktív órákat a diákjaik számára.
Február 26-án, délelőtt 11 órá­tól egy nyílt történelemóra keretében Benedek Csaba, gyergyószentmiklósi tanár betekintést ad a szoftver használatába, illetve szemlélteti a működését. A rendhagyó órára minden pedagógusnak, érdeklődőnek megengedett a belépés.
Szintén újdonságnak számít, hogy a könyvtár alkalmazottjai, Tulit Izolda és Karda Beáta a szükséges szakképesítésük révén ingyenes angolórákat tartanak az új oktatási szoftver segítségével 5–6-os gyerekek számára. Március 2-ától kezdődően minden kedden délután 4 órától várják az érdeklődőket. A részvételhez előjegyzés szükséges, mivel a helyek száma korlátozott.

Szilágyi Dalma-Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek