Félig őt vinni, félig vele menni

Beszélgetés a főszervezővel

347

A Gúzsba kötve táncolni elnevezésű, középiskolásoknak szervezett fordítói verseny elindításának 10. évfordulója valóban ünneplésre méltó esemény. Ennek okán kérdeztük dr. Lajos Katalin főszervezőt, a Sapientia – EMTE oktatóját.

– Hogyan összegezné az eddigi tapasztalatokat a fordítói versennyel kapcsolatban?

– A tizedik évforduló – mint minden kerek évforduló – alkalmas arra, hogy kicsit visszatekintsünk az elmúlt időszakra. Pap Levente kollégám az ünnep alkalmából megszámolta a tíz év alatt részt vevő, illetve első helyezést elért diákokat: több mint 500 első fordulóban részt vevő diák, 200 körüli döntős diák, és 40 első helyezett a „termés”. Nem mozgat meg nagy tömegeket ez a verseny, hiszen évente 12-14 diák jut el a döntőig, de mégis hiánypótlónak számít: a közoktatásbeli tantárgyversenyeken a román–magyar nyelvpárban hiányoznak a fordítói feladatok/versenyek, az angol nyelv tekintetében pedig az országos versenyeken célnyelv vagy forrásnyelv többnyire a román. Ezen a versenyen a magyar–román–angol nyelvek viszonyában a műfordításé a főszerep, és úgy tűnik, hogy erre a továbbiakban is szükség van. Az idei év sajátossága volt az, hogy nem egy, hanem másfél napot szántunk a versenyre, és ez jó döntésnek bizonyult. A helyszínhez, a helyzethez való alkalmazkodás, a társakkal és helyi tanárokkal, diákokkal való megismerkedés is belefért így a rendezvénybe, és a fordítás kétszeresen is megjelenhetett, hiszen a szombati helyszíni fordításon kívül (ami mindig „magányos” munka), különböző játékos, oldott helyzetekben lehetett ráhangolódni a másnapi megmérettetésre. Legjobban azt szeretem ebben a versenyben, hogy személyes találkozást, együtt töltött minőségi időt jelent ez diák, középiskolai tanár és egyetemi oktató számára. Persze, abban is reménykedünk, hogy a sok tehetséges középiskolás közül néhányan majd a mi szakunkat választják egyetemi továbbtanulásuk színhelyéül.

– Ha a legszebb/legjobb élményt kellene kiemelnie a versennyel kapcsolatosan, melyik lenne az?

– Egyetlen élményt nehezen tudnék kiemelni. Összességében minden évben élmény számomra az a pillanat, amikor az addig többnyire csak jeligéik és fordításaik alapján számon tartott döntős diákok megérkeznek, és kísérőtanáraik, szüleik társaságában bemegyünk a könyvtárba, ahol szótárakkal „megterített” asztal várja őket. Idén sajátos élmény volt az elsőéves hallgatóink közreműködése, akik mesedramatizációval, illetve ünnepi versösszeállítással kedveskedtek a korban tőlük annyira nem távoli középiskolásoknak és tanáraiknak. Minden évben őszintén kíváncsiak vagyunk arra, hogy tetszettek-e a fordítandó szövegek, hiszen ennek a versenynek az is célja, hogy a kortárs irodalmat népszerűsítse mindhárom nyelven.

– Ön szerint mivel járul hozzá a fordítói verseny, illetve maga a fordítás a tanulók fejlődéséhez?

– Minden verseny kilépést jelenthet a megszokott iskolai környezetből, olyan képességeiket, készségeiket mutathatják meg a tanulók, amelyekre az iskolában nem biztos, hogy alkalmuk van. Sokuk számára ilyen verseny jelentheti azt is, hogy megismerkednek olyan tevékenységgel, amit később szakmaként választanak. Ugyanakkor a verseny kétfordulós jellege – vagyis az, hogy az első forduló otthoni munkán alapszik – részvételre bátoríthat olyan diákokat is, akik amúgy a versenyhelyzetektől idegenkednek. Aztán, ha továbbjutnak a döntőbe, akkor már leküzdik az izgalmakat, eljönnek, és a jó eredmények további próbálkozásra sarkallhatják őket. Maga a fordítás is többszörösen hasznos tevékenység: nyelvi készségeket fejleszt, a műfordítás az irodalmi érzékenységet, a műelemző készséget alakíthatja, és a másik ember, annak mentalitása, kultúrája iránti kíváncsiságot is felébresztheti.

Gál Szilvia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.