Csupa mosolygós arcú középiskolás

Beszélgetés Csíki Adél PR-felelőssel a nyílt napokról

259

Sikeres hetet tudhat maga mögött a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kara, ugyanis múlt héten közel annyi középiskolás látogatott az egyetemre, mint ahány aktív státuszú hallgatóval rendelkezik a kar. Az idei nyílt napok öt napon át biztosítottak lehetőséget a középiskolás diákoknak arra, hogy megismerjék az egyetemen zajló oktatást, hallgatókat, tanárokat. Közösen fedezték fel a kampuszt, tombolákat gyűjtöttek a foglalkozásokon, amelyekkel értékes nyereményeket vihettek haza. A négy foglalkozáson megismerkedhettek a négy kar kínálta szakmák sokaságával. Az rendezvénnyel kapcsolatban Csíki Adélt, a Csíkszeredai Kar PR-felelősét kérdeztük.

– Hány középiskolás diák látogatott a Sapientiára a nyílt napok alkalmával?

– Április 8–12. között 780 középiskolás látogatott meg bennünket az ország különböző vá­rosaiból: vendégeink voltak Sepsi­szentgyörgyről, Kézdi­vá­sár­helyről, Kovásznáról, Gyer­gyó­szent­miklósról, Gyimesből, Nagy­szalontáról, Kolozsvárról, Szé­kely­udvar­helyről, Székely­ke­resz­túr­ról és ter­mészetesen Csíkszeredából is.

– Melyik volt a legkedveltebb foglalkozás?

– A diákoknak összességében a szakmai foglalkozások tetszettek a legjobban, mert azok interaktívak voltak és játékosabb formában ismerkedhettek meg egy-egy szakcsoporttal, képzéssel. Egyet sem tudok kiemelni a négy foglalkozás közül, hiszen nagyrészt egyenlő arányban oszlott meg az érdeklődés, és azt gondoljuk, hogy mindenki megtalálhatta a számára leginkább tetsző szobát és foglalkozást.

– Mi volt a diákok visszajelzése, véleménye a nyílt napról, az ott tapasztaltakról?

– A tavalyihoz képest is pozitívabbnak ítéljük meg az idei eseményt, hiszen nagyon sok résztvevő visszajelezte például az Instagram felületén, hogy mennyire jól érezte magát itt, élmény volt részt vennie ezen a nyílt napon. Főként a foglalkozások tetszettek nekik, kellemes környezetben töltöttek el egy napot egyetemistaként, és megtapasztalhatták, milyen is a sapientiás légkör, mennyire barátságosak a hallgatók, ugyanakkor a közvetlen tanár-diák viszonyt is megismerhették, hiszen az egyetem oktatói nagy szeretettel fogadták őket.

– Idén mi volt újdonság a diákok számára az előző évekhez képest?

– Minden évben igyekszünk biztosítani az alapprogramot az idelátogatóknak, hogy valóban megismerjék minden részét a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának. Idén is bemutattuk a képzési kínálatot, szakmai foglalkozásokon keresztül ismerhettek meg szakmákat, szakokat, majd közös kampusztúrán vettek részt mindannyian. Újdonság idén leginkább az arculat volt, hogy egységes módon igyekeztük kom­munikálni az ideérkezők programját, és a tanszékekkel közösen építettük ki az egész napi, heti kínálatot. Ha elég ügyesek és aktívak voltak, a foglalkozások során a középiskolások tombolákat gyűjthettek, ezeket a tombolákat pedig a nap végén kisorsoltuk. Úgynevezett Mystery Box-okat (rejtélyes dobozokat) nyerhettek a résztvevők, amelyek zsákbamacskaként működtek és nem tudtuk előre, mit rejtenek az ajándékcsomagok.

– Összességében hogyan értékelnéd a nyílt napokat?

– Az elmúlt egy hét alatt szinte kivétel nélkül lelkes látogatókkal találkoztunk, nagyon operatív csapatok látogattak meg minket, mindenki nagyon kíváncsi volt és kérdésekkel érkezett. Sok mosolygós arcot engedtünk haza, így számunkra is elégtétel az, hogy jól érezték magukat. Idén pozitívak voltak a visszajelzések, így mi is sikeresnek ítéljük meg a rendezvényt, ami az elmúlt években a legnépszerűbb volt: most vettek részt a legtöbben és hagytak kellemes érzéseket maguk után.

Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek