Beszélgetés Zsigmond Emesével, a Napsugár és Szivárvány gyereklapok főszerkesztőjével: Nem ülünk az elefántcsonttoronyban

757

A szentegyházi származású Zsigmond Emese 1989 szep­temberétől szerkesztője a Napsugár és Szivárvány gyermeklapoknak, 1992 februárjától pedig a főszerkesztői teendőket is ellátja. Az elmúlt három évtizedben meghatározó szerepe volt abban, hogy a lapok megőrizték népszerűségüket és színvonalukat, és mai napig a legnagyobb példányszámban jelennek meg. 

– Hogyan lehet ilyen hosszú időn keresztül évről évre megújulni?

– Az idén 40 éves Szivárványt 1980-ban hozták létre az akkori szerkesztők, a januári ünnepi lapszámban már megemlékeztünk az évfordulóról, nyáron pedig a hűséges, sok éven át mellettünk kitartó pedagógusokkal, alkotó munkatársainkkal szeretnénk találkozót szervezni. A Napsugárt 1957-ben alapították, idén tölti a 63 évet. 2019 szeptemberében múlt harminc éve, hogy a Napsugár Kiadóhoz kerültem. Úgy érzem, nem fásultam bele ebbe a munkába, és remélem, ez a lapon is látszik. Ennek több titka is van, egyrészt nagyon szeretem ezt a munkát, a tanári munkám folytatásának tekintem, hisz azelőtt tíz évig magyartanárként dolgoztam Kolozsvár egyik külvárosi iskolájában. Ez egy olyan jellegű munka, ahol állandó változás megy végbe: a gyerekek háromévente cserélődnek, ugyanakkor új tanítók és óvónők kapcsolódnak be, nem beszélve a szerzőkről – a rajzolókról és írókról –, akik az elmúlt évtizedekben szinte teljesen kicserélődtek. Ezt a változást nem távolról szemléljük, hiszen nagyon hamar rájöttünk arra, hogy ez a munka nem végezhető a szerkesztőségi asztal mellől, el kell menni a gyerekek közé. Mióta a világ világ, léteznek író-olvasó találkozók, szerkesztői találkozók, de mi az új formáit kerestük meg ezeknek a találkozásoknak. Immár 27. éve szervezzük Illyefalván a Napsugár tábort egyfajta ajándékként az olvasóinknak, nagyjából hatvan meghívott vendéggel, akik közül ötvenen gyerekek, a többi tanító. Minden évben új résztvevőket fogadunk, akik szorgalmukért, a lappal való együttműködésükért részesülnek ebben az ajándékban. A másik formája a találkozásoknak a tanítók négynapos tudományos konferenciája, a pedagógusfórum, amit szintén 27 éve szervezünk meg minden nyáron, immár Válaszúton.
A harmadik módja a találkozásoknak és a gyerekekkel való szoros kapcsolatnak a versenyek, amelyek egy részét mi szervezzük: az Öttusa országos versenynek idén lesz a 10. fordulója, amelyre tizenhárom-tizennégy megyéből neveznek be, országos szinten évente kétezer gyerek kapcsolódik be. Természetesen nem igazi öttusáról van szó, hanem játékos vetélkedőről, csapatversenyről. Célunk az volt, hogy a gyerekeket mozgásra, sportra biztassuk, viszont a Napsugár nyelvi és irodalmi beállítottságához közelebb áll az anyanyelvi verseny, amit az anyanyelvápolókkal közösen szervezünk sok éve, illetve a mesemondó és regemondó verseny, ahol vagy szervezőként, zsűritagként vagy támogatóként vagyunk jelen. Ez is kiváló alkalom a gyerekekkel való találkozásra.
A kapcsolattartás másik formája a levelezés. Mindig is írtak nekünk a gyerekek, a legkisebbeknek hatalmas élmény, hiszen sok gyerek élete első levelét a Napsugárnak írja. Az új technikával még jobban megsokasodtak a levelek, havonta több száz érkezik a szerkesztőség címére akár postán, akár e-mailen vagy a terjesztőinken keresztül. Az évek során szoros baráti kapcsolat alakult ki nagyon sok pedagógussal, kölcsönösen segítjük egymást. Több rovatunk is az ők küldeményeiből áll össze, eljuttatják hozzánk a csoportok, osztályok fontosabb eseményeit, képes beszámolót kirándulásokról, munkájukról, kézimunkáikról… Bemutatják a településeiket, hosszú éveken át ez is egy rovat volt a Napsugárban, most az Én iskolám… rovatunk fut, amellyel az Ady-gondolatot (Üzenet egykori iskolámba) visszük tovább, s bizony, megható bemutatkozások születnek. Nem ülünk az elefántcsonttoronyban, mindig ott vagyunk a gyerekek között. Két férfi kollégánk – akik azért kiváltságosak, mert minden hónapban találkoznak a gyerekekkel – havonta több ezer kilométert tesznek meg a Napsugár autókkal és viszik célba lapjainknak több mint kétharmadát, a maradék egyharmad postán megy a nehezebben megközelíthető településekre.
Ha véletlenül úgy éreznénk, hogy elfáradtunk, belefásultunk, akkor csak egy-két levelet kell elolvasnunk és rögtön elfelejtjük minden fáradtságunkat és kételyünket. Azokat a vészmadárjóslásokat sem vesszük komolyan, hogy végét járja az írott sajtó, hisz a Napsugár és Szivárvány havi 25 ezer példánya erre rácáfol.

– Azt a sok-sok információt, anyagot, ami beérkezik a szerkesztőségbe, ki dolgozza fel?

– Töredelmesen beismerem, hogy minden levélre képtelenek vagyunk válaszolni, de ahol kérdés merül fel, azokra mindenképp igyekszünk. A többiek a választ a lapokban találják meg, ahol megjelenik a kézimunkájuk, rajzuk, versük, megfejtésük. Mindkét lapban több oldalt töltenek be a gyerekrajzok és írások. A szerkesztőség amúgy csupán két főből áll, a képszerkesztő Müller Katalinból és belőlem, a főszerkesztőből, valamint két terjesztőből és két, adminisztrációs feladatokat ellátó kollégából.

– Konzervatív értékrendet követnek a gyereklapok. Hogyan lehet manapság mégis trendinek, divatosnak maradni?

– Hál’ istennek az óvónői és tanítói társadalom Erdélyben, de Magyarországon is jó értelemben vett konzervatív. Őrzik a hagyományos értékeket, és rádöbbentek arra, hogy ezeket nem szabad elveszni hagyni, mert magunk alatt vágjuk a fát. Ilyen értelemben is partnerek a nevelők. A legfiatalabb költők, írók, illusztrátorok csatlakoztak a lapunkhoz és váltak állandó munkatársainkká, ami azt jelenti, hogy a fiatal alkotók, irodalmárok és grafikusok is úgy érzik, rangot jelent a Napsugárban és Szivárványban megjelenni. Ezzel együtt van igény a hagyományos értékek megőrzésére, és az újnak a művészi megformálására a költők, írók, grafikusok által. A szerkesztő ebben jelent mérleget, fontos, hogy egyik oldalra se billenjen el a mérleg. Ha túlságosan a hagyományok felé billen, akkor lehet, ha a gyerekek és a fiatalok egy adott ponton úgy érzik, nem elég modern a lap, ha meg az úttörő és formabontó, határokat feszegető modern irodalom felé billen, akkor óhatatlanul elveszítjük a klasszikusabb ízlésű olvasókat, felnőtteket, akik a gyerekekhez eljuttatják a lapot. Mert a gyerekek önmagukban még nem találják meg a Napsugárt és Szivárványt, mint ahogy nem találják meg az egészséges táplálékot se. Valószínű az önkiszolgálóban a csoki után nyúlnak, a könyvárusnál pedig a csilivili, kommersz kiadványokat részesítik előnyben. A felnőtt feladata a gyerek kezébe adni az értékesebb, de nem annyira harsogó kiadványt. Csemegeként adjuk a nagyon modern nyomdai kivitelezést és a lap színes mivoltát. Úgy tördeljük, hogy figyelemfelkeltő legyen, rövid szövegeket közlünk, mert a mai gyerekek nem olvasnak el két tömött oldalt. Ezzel az ők igényét elégítjük ki, a szövegek minőségével és a grafika esztétikai igényességével pedig a felnőttek elvárásait. Állandóan egyensúlyoznunk kell az igények között, hogy a gyerekek ne érezzék se régimódinak, se unalmasnak, a felnőttek pedig olcsó kiadványnak.

– Decemberben Prima-díjat ka­pott a Napsugár Alapítvány. Mit jelent a szerkesztőségnek ez a rangos elismerés?

– Kimondhatatlan öröm és büszkeség számunkra, úgy érezzük, hogy sok évtizedes munkánk gyümölcse érett be. Köszönjük azoknak is, akik méltónak tartottak bennünket erre a kiváló díjra, és köszönjük a lap minden munkatársának! Ez a díj az övék is. Őket is ünnepli.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek