Beszélgetés Simó Irma pszichológussal, mentálhigiénés szakemberrel

453

„Azt hirdetjük, hogy élni jó”

Tízéves a Lelkisegély-telefonszolgálat. 2005-ben Székely­ud­varhelyen indult, majd kitalálójának, Simó Irma pszichológusnak Csíkszeredába költözésével a szolgálat is költözött: Csíksomlyóra. Önkénteseket kiképezve erre a munkára, estéről estére megteremti annak a lehetőségét, hogy a lelki gödör-állapotokban vergődők, tárcsázva a szolgálat telefonszámát, megértő, támogató, segítő szándékú ügyelővel oszthassák meg érzéseiket, gondolataikat. Az elmúlt tíz évről, a kitűzött célokról, a szolgálat szerepéről Simó Irmával, a telefonszolgálatot is működtető Áradat Egyesület szakmai koordinátorával beszélgettünk.

Lelkisegely_szolgalat_igazgato_sz

– Tíz év távlatából hogyan látja: ma is azoknak a céloknak kell-e megfeleljen a telefonos lelkisegély-szolgálat, mint amire tíz évvel ezelőtt gondolt?

– Ezelőtt tíz évvel azok a statisztikák érintettek meg nagyon, amelyek egyértelműen mutatták, hogy Hargita megyében van országos szinten a legtöbb öngyilkosság. Ezért a telefonszolgálat legfőbb céljaként az öngyilkosságok megelőzését határoztuk meg. Nem gondolom, hogy az elmúlt tíz évben ezek a mutatók jelentősen változtak volna, így a fő célkitűzésünk sem módosult. Nyilván, jelen van az a mentálhigiénés, prevenciós törekvés, hogy meg lehet előzni a bajokat, akár az öngyilkosságot, akár a lelki zavarokat azáltal, hogy az illető segítséget kér, vagy beszél a problémájáról. Ennek a kultúráját szeretnénk meghonosítani, erősíteni. Már tíz évvel ezelőtt is szerepelt a céljaink között, hogy megtanítsuk az embereket segítséget kérni, a problémát időben felismerni, az érzelmeket megfogalmazni, és most, tíz év után úgy látom, hogy kevésbé hangsúlyozva bár, de az érzelmi intelligencia növelése, a lelki kultúra gazdagítása is ott van a céljaink között. Mert ha az ember időben tudja és azonosítja az érzelmi állapotait, akkor nincs robbanásveszély sem kifelé, gyilkosság formájában, sem befelé, öngyilkosság formájában. Az önpusztításnak különböző válfajaiban, úgy érzem, a székely nép igencsak jártas, és azt gondolom, hogy a szolgálatunk ez ellen szeretne úgymond kampányolni. Azt hirdetjük, hogy élni jó, még akkor is, ha nem délen élünk és nem az olasz kultúra a sajátunk, de hiszem, hogy az emberek szeretnek boldogok lenni, hogy ez zsigerből bennük van, csak lehet, hogy a sok nehézség, gond, probléma gyakran megterheli őket.

– Említette a célok között a segítségkérés fontosságának tudatosítását. A székely emberekről gyakran hallani, hogy a segítségkérés, főleg lelki problémákban, nem igazán jellemző rájuk. A tíz év alatt tapasztaltak előrelépést ezen a téren?

– Van változás. Amikor mi elindultunk, a nők voltak azok, akik könnyebben megtaláltak minket, gyakrabban fordultak hozzánk. A magyarázat egyszerű: a nő alkatilag olyan, hogy könnyebben beszél a problémáiról. Az utóbbi időben viszont azt tapasztaljuk, és nemcsak a telefonos lelkisegély-szolgálatban, hanem a tanácsadásban, terápiákban is, hogy immár a férfiak is rendbe akarják tenni a lelküket, rendezni a dolgaikat, és most már legalább annyi férfi fordul hozzánk, mint nő. Azt gondolom, hogy ez azért nagyon fontos, mert ha a családban, munkahelyen nem csak az egyik fél próbál magában rendet tenni, akkor nagyobb az esély, hogy a harmónia kialakuljon.

– Tanácsadást, terápiát emlegetett. Túllépte már a szolgálat a telefonos kereteket?

– Az Áradat Egyesületnek van egy akkreditációval rendelkező tanácsadói, lelkigondozói központja, ahol nyilvánvalóan vannak egyéni konzultációs lehetőségek, hiszen a tanácsadói csapatunkkal szívesen fogadjuk személyesen is az egyéni tanácsadásra jelentkezőket. De vannak megelőző jellegű programjaink, például a nőknek szóló foglalkozásunk, az Anima, vagy vannak a már közismert Asszonytalálkozóink, amelyeknek mind mentálhigiénés, prevenciós jellegük van. De mivel mi egy városban működünk, Csíkszeredában, sőt nem is bent a városban, hanem Csíksomlyón, fontosnak tartottuk, hogy a telefonszolgálatnak egyfajta diszpécser funkciót is biztosítsunk. Ez azt jelenti, hogy mivel mi személyesen csak Csíkszeredában vagyunk elérhetők, nagyon szívesen megadjuk a betelefonálóknak azokat az elérhetőségeket, ahová ők személyes terápiára, tanácsadásra jelentkezhetnek például Gyergyóban vagy Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön vagy éppen más városban. A mobiltelefon-szolgáltatás beindítása után ugyanis a telefonszolgálatunk kinőtte Hargita megyét, és most már bárhonnan, például akár Kolozsvárról is hívhatnak minket. És mivel mi nem terápiás beavatkozást vállalunk telefonon keresztül, de ha egy jó szakembert, szakembercsapatot tudunk ajánlani a minket hívó, segítségre szoruló személynek, megbízható és hasznos információt nyújtunk neki, akkor ez már nagy kincs számára.

– Önkéntesekkel dolgozik a telefonszolgálat. Mennyire nehéz erre a munkára önkénteseket találni?

– Nagyon érdekes, hogy az eltelt tíz év alatt mi mindig valahogy bevonzottuk az önkénteseket. Nagyon ritkán volt önkéntestoborzásunk. Ez nagyon különleges szolgálat, önkéntes munka ugyan, de felelősséggel jár. Ezért nem mindenki alkalmas rá, hiszen bírni kell a terhelést, gyorsan kell reagálni helyzetekre, annak a feszültségét is el kell tudni vinni, hogy valakivel lehet, hogy csak egy alkalommal sikerül beszélgetni telefonon, és nem tudjuk követni, hogy mennyire tudtunk segíteni neki. De mindig annyi visszajelzést megkapnak az önkéntesek, amennyi továbblendíti, motiválja őket. És persze, próbálunk vigyázni is rájuk, minden két hétben szakmai stáb van, ahol a terheket le tudják tenni, és mikor a telefon mellett ülnek, érzik, hogy egy csapat van mögöttük, nem egyedül végzik a szolgálatot még akkor sem, ha egyedül veszik fel a telefont.

– Tíz évvel ezelőtt, mikor elindult ez a szolgálat, így álmodta meg a tízéves telefonszolgálatot, mint ahogyan működik ma?

– Nem gondoltam akkor bele. Azt sem gondoltam, hogy én magam helyet változtatok, és így Székelyudvarhelyről a központ átkerül Csíksomlyóra. De azt gondolom, hogy a lelki szenvedés enyhítése, a vergődő emberek mellett lenni este, mikor egyedül vannak, amikor halálfélelmük van, amikor éppen az önpusztításra gondolnak és nem az életre mondanak igent – ebből a szempontból a szolgálat fő irányvonala megmaradt a tíz év alatt. Úgy, ahogy van, aki a testi szenvedésnek az enyhítését tűzi ki célul – például az orvosi társadalom –, számunkra a lelki szenvedés enyhítése volt a fő cél. Az, hogy a lelki sötétségekben, a gödör-állapotokban vergődők számára is valaki ott legyen a telefonvonal végén, hogy egy beszélgetés után meg tudjon csillanni az alagút végén az a fény, ami a hívót ismét az életigenlő magatartás irányába mozdítja el.

Forró-Erős Gyöngyi

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.