Megérkezett Atyhába az első új harang

Szerdán vehették át az atyhai római katolikus egyházközség képviselői azt a 160 kilogrammos harangot, amely Lázár Imre harangöntő műhelyében készült Székelyudvarhelyen. A vállalkozó teljesítette ígéretét: a harangot ingyenesen ajánlotta fel az atyhaiaknak. A toronyba még két új harang kerül a közeljövőben, amelyet a plébánia folyószámlájára beérkezett összegekből fizetnek majd. Az a terv, hogy olyan harangokat állíthassanak szolgálatba, amelyek hangfekvése emlékeztet a tavalyi tűzvészben elpusztult, 1922-ben készült két előző hangjára, amelyek közül az egyik aisz-b és a másik d hangú volt. Ottjártunkkor láthattunk, a kivitelezők nagy figyelemmel és szorgalommal dolgoznak, hogy az október közepére vállalt határidőt tarthassák. Ebben a szakaszban – mintegy 1,7 millió lejes költséggel – dréneznek, konzerválják és újravakolják a falakat, elkészítik a tetőzetet és a tornyot, kialakítják az új villanyhálózatot és a fűtési rendszert. A templombelső bútorzata, az orgona, a kegytárgyak ezt követően, vélhetően a következő évben kerülnek a helyükre. Adorján Imre plébános szerint a végösszeg még nem ismert, úgyhogy a gyűjtés folytatódik. Az újjászentelés feltehetően a 2018-as évben fog megtörténni.

Simó Márton

Fotó: Simó Márton