Zuckerberg keze

173

Most, amikor „perzsára hívták” az Egyesült Államokban Mark Zuckerberget, a legnagyobb közösségi oldal megálmodóját, aki röpke másfél évtized alatt – anyagilag is – a világ élvonalába „lőtte” fel magát, ismételten és fókuszáltan ráterelődött a figyelem arra, hogy a számítógépek és a világháló ma mekkora mértékben befolyásolja és meghatározza az életünket. A legnagyobb közösségi oldal – a maga kétmilliárd főt meghaladó felhasználójával – talán a legerősebb tényező a világban. 2004 óta olyannyira megerősödött, hogy „népszerűbb”, mint a kétezer éves római katolikus egyház, tudatformáló és -módosító ereje pedig fontosabb, mint a sokmilliárdnyi könyv, amelyet az emberiség kultúrtörténete során felhalmozott. Ma már a világ bármely pontján megszokott jelenség, hogy a legkülönbözőbb generációkhoz és rasszokhoz tartozó emberszabásúak úgy járnak-kelnek a világban, hogy folyton a világhálón és a Zuckerberg-féle közösségi csatornákon kommunikálnak. Készülékek által szemlélik a világot, benne élnek a „rendszerben”, s immár nem az igazi történések szintje a való, hanem a virtuális. Szokták mondani, hogy a tulajdonképpeni élet az lenne, lehetne, ami a Facebook-használat szüneteiben zajlik. De mégsem. Mindenekelőtti és -fölötti a virtuális, abba csúszott át az élet. Láttam egy felvételen Zuckerberg kezét – éppen együtt fényképezték egy valós államfővel –, és ő, bizony, az élet mezejéről érkezett elöljáróval kezet fogva, elég satnya jobbot villantott. Ujjai majd elvesztek a való világból származó, valaha kétkezi munkát is vállaló elnök markában. Gondolom, utána viccesen, szabadkozva talán rázta, és baljával végigmasszírozta jobbját, s ízületeit visszarendezte a megfelelő sorrendbe, abba a funkcionalitásba, amely során billentyűket nyomogathat vagy képernyőket simogathat. Minden satnyasága ellenére Mark Zuckerbergnek van mostanság a leghosszabb keze a világon.
Hogy mi lesz a személyes sorsa, meg mi lesz a cégeivel, a részvényeivel, a felhalmozott vagyonnal, nem tudom, s különösebben nem is érdekel. Biztos, hogy vannak alternatívák a neten, építhetők másfajta hálózatok, és az adók is a megfelelő államkasszákba kerülnek.
Reménykedem, hogy visszatalálunk ön­magunkhoz és önnön világunkhoz, ahol dolgunk és bajunk rengeteg. Két éve megosztottam riportomat egy alig százlelkes közösség Fb-csoportjával. Mondanom sem kell, hogy hetekig forrt a bili, egymást szapulták az atyafiak, a nénik, az unokák és az elszármazottak. Sok rosszat, s annál kevesebb jót szórtak, hánytak egymásra hetekig. Mígnem szépen kitavaszodott, s valaki írt, hogy: – Jó idő van, lehet menni ganézni! És mi lőn? A témát abbahagyták, és béke lett, tavaszi dologidő. Zuckerberg nélkül? Gondolom. Hogy aztán üzent-e valaki a kibertérbe a lovak fara mellől, azt nem tudom. 

Simó Márton

A cikk a Hargita Népe március 28-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.