Zsuzsika nannyó: abba nyugodjunk bele, ahogy vagyunk

131

Nem mindennapi eseményre gyűlt össze Kecsetben a szomszédság, rokonság. A Farkaslaka községhez tartozó kis faluban 100. születésnapján köszöntötték fel Tamás Zsuzsánnát, Zsuzsika nannyót. Ott voltunk, köszöntöttük mi is.

Zsuzsika nannyót köszöntik 100. születésnapján. Erős asszony Fotó: Lázár Emese
Zsuzsika nannyót köszöntik 100. születésnapján. Erős asszony Fotó: Lázár Emese

Geréb Péter alpolgármestertől tudtuk meg, nagy nap lesz Kecsetben: kereken százesztendős Farkaslaka község legidősebb lakosa, Tamás Zsuzsánna néni.
Már összegyűlt és jóízűen beszélgetett a rokonság és szomszédság is a régi, zsalugáteres, tornácos kis ház udvarán, s az ünnepelt is szépen felöltözve, fejkendőjét igazítgatva, s a nagy vendégjárást kicsit értetlenül nézve üldögélt a patyolattiszta szobában az ágyon, amikor megérkeztünk.
– Magát jöttek köszönteni, édesanyám – magyarázta a lánya a sokadalom okát az ünnepeltnek.
– Milyen talpraesett, szép szál fiatalember. Látszik, hogy ember a talpán – bókolt mindenki nagy derültségére Zsuzsika nannyó a farkaslaki önkormányzat ajándékát, a születésnapi virágcsokrot, tortát és emléklapot átadó Kovács Lehel polgármesternek.
Nézegette s kommentálta az ajándékot, sok ügyet nem vetett a rövidre szabott köszöntőbeszédre, de a „szép szál fiatalember” ezen cseppet sem sértődött meg, sőt azzal nyugtázta: „nem baj, csak mondjon még”.
– Bak Zsuzsánna, 1916. április 19-én születtem, nem felejtettem el – mondta büszkén Zsuzsika nannyó, s közben derekasan állta a fotózást, s jó étvággyal utolsó morzsáig megette a születésnapi tortájából vágott szeletet.
Kecset legidősebb szülötte ma is energikus asszony, biztosított a rokonság, bár a látszat ennek ellentmondott. Mint egy kismadár, olyan törékenynek tűnt a 100 éves asszony, ahogy ott ült, kezében a zsebkendőjével, egyszerű fekete ruhájában a tornácra kitett széken. Néha energikusan megigazította a fejkendőjét, s szemével követte a köszöntésére összegyűlteket, és a diskuráló vendégsereget házi süteményekkel, kávéval és itókával serényen kínálgató lányait, unokáit.
Zsuzsika nannyó nagyothall már. Annak, aki – mint mi is – nem szokott hozzá a madárcsicsergéshez hasonló hangjához, nehezen volt érthető a beszéde, de Pista fiának a lánya, Forró Hajnal, szívesen tolmácsolt, s így szót értettünk.
– Eltelt az üdő, s megfőtt a tüdő. Megfőtt, s vénül az ember – állapította meg, s két fejkendőigazítás között azt intette, hiába a szépen kérés, biza nem fog énekelni. – Valamikor, édes gyermekeim, valamikor úgy énekeltem, mint a pacsirta – idézte fel a régi, dalolós időket.
– Zsuzsika nannyó egy nagyon erős kezű, akaratos és teherbíró asszony. Ő vitt mindent, mert a nála 26 esztendővel idősebb nagyapám, a háborúból hazatérve, már nem igazán bírta a munkát. Nagyon erős benne a sajátjához, az általa megteremtett értékekhez való ragaszkodás – így jellemezte 100 éves nagymamáját Hajnal.
Kacagva mesélte, hogy Zsuzsika nannyóhoz türelem is kell, mert makacs, s nem szereti a hétközna­pok rendjéből való kitérést, zavarja a felhajtás, és nemrégiben is kijelentette: ezen a portán még ő a gazda.
A két világháborút és a 20. századból bő nyolc évtizedet megélt asszony élete nem volt könnyű – vette át a szót fia, az édesanyjával egy udvaron, de külön, a saját házában lakó, hetvenesztendős János. Tőle tudtuk meg, hogy édesanyja korán árva maradt. Mindössze négyéves volt, amikor apját elvitte a szívinfarktus, s 13 éves korában az édesanyját is eltemette. Nagyon korán, 17 évesen férjhez ment a farkaslaki származású, Pityó Tamás nemzetségből való, elvált, gyermektelen emberhez. Frigyüket, ahogy János mondta, „öt gyermekkel áldotta meg az Isten”.
– Elég nehéz időkben születtünk. Édesapám legtöbbet ágyban fekvő beteg volt. Fiatal korában édesanyám szeretett énekelni, munka közben, magában. Most már nem. Negyven éve özvegy. Erőszakos, akaratos most is, de ilyennek kellett lenni. Gyermekszerető volt mindig, felnevelte a gyermekeket, az unokákat – mesélte a fia.
Ilona, Erzsi, Irén, János, István – Zsuzsika néni öt gyermekéből csak egy, Pista lakik távol, Hunyadon, a többiek otthon maradtak, Kecsetben élnek.
Pontosan egy tucat unoka, 16 dédunoka és 8 ükunoka a 100 éves Tamás Zsuzsánna népes családja. Törődnek, szeretettel gondoskodnak nannyóról mind, de ő igazán egyedül érzi jól magát. Már más főzi neki az ebédet, és segítség nélkül nem tud meglenni, egyedül azonban még kitotyog a tornácra.
– Ez a ház is öreg már, mint a lakója – jegyezte meg János, amikor dicsértük az „össt”, s kicsit szomorúan tette hozzá: ha az édesanyja elmegy, megy a ház is vele, mert „bontásra van ítélve, ki van duvadva az alja”.
Már búcsúzóban, megkérdeztük Zsuzsika nannyót, hogy milyen kívánsága van 100. születésnapján?
– Sok jó egészséget, békességet mindnyájuknak. Nyugodjunk bele abba, ahogy vagyunk – válaszolta derűsen az évszázadot átélt asszony, s nagyot kacagva tette hozzá, hogy szép kor a száz esztendő, de „Isten őrözzön, hogy még kétszer annyi utolérjen!”

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.