Zsidó ünnep Odüsszeusz szigetén

Emlékképek a djerbai zarándoklatról

43

Egy évtizeddel ezelőtt, a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal megbízásából filmet forgattam a tunéziai zsidóság életéről. A munka során bepillanthattam egy nagy múltú közösség hétköznapjaiba és ünnepeibe. Májusban – ezúttal a djerbai zsidó zarándoklatra – kaptam ismét meghívást.

Népünnepély Djerbában Fotók: Csermák Zoltán

A 110 ezer lakosú Djerba mindig a kultúrák fontos találkozási pontja volt, az ókori irodalom kedvelői az Odüsszeiában is rálelhetnek: a „Lótuszevők szigeteként” említi Homérosz. E föld szebb napokat látott, a római időkben két császárt is adott a Birodalomnak. Nehéz lenne felsorolni az ide vetődő népeket, amelyek formálták életét és kultúráját.
A zsidók egyes források szerint Salamon király idejében, más adatok szerint a jeruzsálemi templom lerombolása után érkeztek a szigetre, az egykor népes diaszpóra lélekszáma napjainkban már nem éri el az ezret. A pészahot, a szabadulás ünnepét követő 33. napon viszont megelevenedik a közösség, ezrek érkeznek Afrika legnagyobb zsidó zarándoklatára. Az ünnep központja a Hara Sghirai híres zsinagóga, a Ghriba, aminek jelentése csodálatos, fensőséges.
Az ünnepi hangulat már a tuniszi repülőtéren érezhető volt, a váróteremben mindenki franciául beszélt mediterrán derűvel. Szalmakalapos úr tolószékben várta izgatottan az indulást, kipás férfiak, kendős hölgyek társalogtak önfeledten, elkeseredett, síró kisgyermeket vigasztalt az édesanyja. A fedélzeten igazi klubdélután alakult ki, barátok leltek egymásra, mindenki próbálta túlharsogni a másikat. Egy fiatalasszony mellé szólt a jegyem, a szimpatikus hölggyel hamar beszélgetésbe elegyedtem. Öltözékéről látszott, hogy a francia főváros butikjai nem ismeretlenek számára, igazam lett, megtudtam, hogy Tunéziában született, és kétlaki életet él Párizs és Tel-Aviv között. Először jár a zarándoklaton, mondta, inkább a jeles napok hangulata, mint a vallási ünnep vonzotta. A csomagokra várva bemutatott még több barátjának, s megígérte, hogy hazatérve röviden összefoglalja élményeit, s elküldi nekem (ez idáig elmaradt).

Jocelyn Hatab úr például Rómából érkezett, az örök város közösségének egyetlen Tunéziában született tagja, felesége katolikus. „Számomra a zarándoklat nagyon fontos, a bűnbánati időszak végét jelenti, fontos tradíció, az öröm, a jövőbe vetett hit ünnepe. Mindenképpen vallási eseménynek tartom. A fiatalok őseik példáját követve érkeznek, az elfeledett gyökereket idézik újra. Természetesen ez egyben üdülés is számukra.”
Az újságírók szigeti körútjának szervezésénél, nevezetességeinek felkeresésénél a kultúrák közötti összekötő kapocs volt a fő szempont. Erre jó példa a festői település, Houmt-Souk. A török mecsettől karnyújtásnyira áll a Szent József-templom, az istenháza melletti utcában zsidó ékszerészek boltjai sorakoznak. Kissé távolabb található a Szent Miklósnak szentelt görög ortodox templom. „A hívek sorai a háború után ritkultak meg, amikor a németek elvitték a megélhetést jelentő halászhajókat – idézi a közösség felbomlását a templom gondnoka. – Nagyobb ünnepekkor Tuniszból érkezik pap a szertartásokra.”
„A zsidók nagyon régi időkben kerültek a szigetre – emeli ki Matteo atya a Szent József-templom plébánosa. – A Ghriba ünnepe jó alkalom a találkozásra, és mostani életük bemutatására. Nincsenek hivatalos kapcsolataik a katolikus egyházzal, viszont kiemelném a személyes kapcsolatokat a családok között. Természetesen más alkalmak is adódnak a találkozásra, ilyen a djerbai ünnep. A szigeten egyébként mintegy kétezer katolikus él, nincsenek pontos számaink, hiszen nagyon sok a külföldi turista.”
A rendezvényen igazán megbecsülték a több országból érkező újságírókat. A karthágói repülőtéren egy fiatal, felkészült idegenvezető, Nidhal Kacem várta a kéttagú magyar küldöttséget (Urbán Györgyit, az Utazó Magazin munkatársát és jómagamat). A djerbai indulásig utunk Sidi Bou Saidba vezetett, ahol a legelegánsabb panoráma-étteremben foglaltak számunkra helyet. Az Au Bon Vieux Temps (Boldog békeidők) falait hírességek hálás fotói díszítették, többek között Claudia Cardinale és Fanny Ardant mosolygott ránk a gyűjteményből. Djerbai szállásunk, a Royal Garden Palace minden igényt kielégített, az ünnepen az étterem séfje igazán kitett magáért. A karthágói Regency Tunis Hotel is szemet gyönyörködtető volt. Talán, ami jobb szervezéssel elkerülhető lett volna, az újságíró-csoportokat külön utaztatták, ami a költségtöbblet mellett a hasonló témában érdekelt riporterek kapcsolatteremtését is korlátozta.
A 2002 évi, 21 halálos áldozatot követelő djerbai merénylet óta a biztonság mindennél fontosabb a jeles napok alatt. Már a djerbai repülőtéren megerősített biztonsági szolgálat őrködött, az egész szigetet rendőrök lepték el. A fontosabb csomópontokon akadályokat állítottak fel, úton-útfélen igazoltattak. A Grhiba környékére csak átvilágító kapun keresztül lehetett bejutni, a főbejáratnál géppuskás terepjáró parkolt, a levegőben helikopterek cirkáltak, mentők és tűzoltóautók is sorakoztak szép számmal. Tőlünk, újságíróktól is elkérték az útlevelet. A zsidó létesítményeket is fokozottan őrizték, nemcsak egyenruhásokra bízták a felügyeletet, a nép közé vegyülve számos férfin láttam fülhallgatót, az Izraelből érkezett csoport tagjai közözött is volt „magában beszélő” egyén. A jeles esemény előtt Hitchem Fourati belügyminiszter is tiszteletét tette a helyszínen. A miniszterelnök érkezésénél fokozták az intézkedéseket, a sajtótájékoztató közelében hemzsegtek a biztonsági őrök.
A zarándoklat mindenki számára élményt jelentett. Először a Ghribába, a zsinagógába tekintettünk be, a szent hely már tele volt az érkezettekkel. Sokan imáikba mélyedtek, mások kívánságaikat írták tojásokra, amelyeket egy hagyomány szerint a templom hátsó részében lévő barlangban helyeztek el. Szemben a zsinagógával áll a zarándokház kétszintes árkádos épülete, amely az arab szerájok mintájára épült. Az emeleten – egyszerű, fapriccses helyiségekben – helyezték el egykor a zarándokokat. A földszint udvarán rendezték a népünnepélyt, árusok kínálták portékáikat, a középen felállított padok lassan megteltek. A korlátokról textilposzterek lógtak üdvözlő felirattal, egyiken bizonyos Rahel Kevinnek kívántak „mazeltovot”. Mellette az étkezők sorakoztak, a lacikonyhában készültek az étkek. A legnagyobb népszerűségnek a brick nevű tunéziai specialitás örvendett, a laposra gyúrt tésztát töltelékkel és nyers tojással hajtották össze, s forró zsírban sütötték ki. Mellette a büfé kínálta a hideg italokat a forró melegben. A sör nagyon jól fogyott, a délután előrehaladtával a boukha fügepálinkás üvegeket is gyakrabban keresték. Közben a hegedűből, gitárból, citerából, dobokból álló zenekar is szorgalmasan hangolt, s elkezdődött a népünnepély. A népszerűbb számokra sokan táncra perdültek. Ezt követte a licit, egy rámenős kikiáltó dicsérte a felajánlott, főleg a templomhoz kötődő portékáit, a bevétel a közösség kasszájába vándorolt. A nap csúcspontja a felvonulás volt, ekkor vitték körbe a zsidóság legrégebbinek tartott tóratekercsét.
A jeles ünnep számos rendezvénnyel egészült ki. Ezek közül is kiemelkedett a „Jó együtt élni” konferencia. Az esemény jelentőségét erősítette, hogy az ország miniszterelnöke is részt vett a szimpóziumon. Youssef Chahed, üzenetet is küldött a világba: „Tunézia a béke és az együttélés földje.” A nagyszámú hallgató előtt a Koránnak az együttélésre vonatkozó részét idézte, s ugyancsak felhívta a figyelmet az alkotmányra, amely szintén a koegzisztenciát hangsúlyozza.

Árverés

Részt vett az ülésen René Trabelsi, az ország turisztikai minisztere is. A politikus djerbai zsidó ortodox családban született, elmúlt évi kinevezése szenzációt keltett az arab világban, és az ország nyitottságát szimbolizálja. A szimpatikus szakember nem a profi menedzser lelkületével beszélt az idegenforgalomról, szubjektív gondolatait is beleszőtte: „A turizmus nem számokból áll, a szív nélkül semmit sem ér.” Származását firtató kérdésre kifejtette, hogy arab zsidónak vallja magát, ezt támasztja alá anyanyelve, neveltetése és életvitele is (taps).
Érdekes színfoltja volt az ünnepségnek a tunéziai zsidóságról készített film bemutatása. A figyelemre méltó mozi filmkockáin – különböző aspektusban – a Dohány utcai zsinagóga is többször felbukkant.
Deák Andrea a Mazsihisz.hu honlap főszerkesztőjeként az elmúlt évben járt a zarándoklaton, s így emlékezik az ünnepre:
„Életre szóló élmény volt, hiszen egy egész különleges világba csöppentünk be, Afrika legrégebbi zsidó közösségének életét ismerhettük meg. Nagyon jó érzés volt egy olyan zarándoklaton részt venni, amelyen főleg a Magreb-országokból érkezőkkel ismerkedhettünk meg. Együtt éltek, együtt mozogtak, franciául, héberül ünnepeltek. A látvány mellett lelki, spirituális élményt is jelentett az ott töltött idő, a híres zsinagógában idősek, gyerekek együtt élték meg ezt a különleges hangulatot. Számomra is kitűnt, hogy szerte a világban élő zsidókat az ünnepek és a hit tudja összetartani. Célom, hogy magyar zarándokok is átélhessék ezt az élményt, remélem, a közeljövőben magyar csoport is elutazhat e szent helyre. Ezt szolgálta, hogy a 2018-as Zsidó Kulturális Fesztiválon is szerepelt a djerbai zarándoklatot bemutató programunk, amelyen nagyon sok érdeklődő vett részt.”

Csermák Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek