Zenés esteket szervez

Jakab Antal Keresztény Kör

50

Hogyan segítheti a művészet a hitéletet? Milyen kapcsolódási pontok vannak a művészet és a szakralitás között? – ezekre a kérdésekre keresi a választ a Ja­kab Antal Keresztény Kör idei programsorozatában, amelyet Gyer­gyószentmiklóson nyit meg holnap.

Gyergyószentmiklóson két helyszínen várják az érdeklődőket a programsorozatot nyitó zenés estekre, amelyeknek kiemelt meghívottja Fehérváry Lilla budapesti előadóművész. A szakrális énekekkel fellépő művésznő előadását az örmény templomban holnap délután hat órától hallgathatják az érdeklődők, emellett megismerhetik a templom művészeti értékeit Gál Hunor plébános közvetítésével, a vallásos művészet küldetéséről pedig Vencser László volt teológiai tanár beszél.
A rendezvénysorozat a Munkás Szent József-templomban folytatódik pénteken, a Dalolj, ne félj! elnevezésű zenés esten az istenes versek fontosságáról is hallhatnak előadást a résztvevők, majd kötetlen beszélgetésre is adódik lehetőség a témában – mondta el kérdésünkre Varga Gabriella újságíró, a rendezvények műsorvezetője.
A műsor után a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete és a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület gondozottjainak kézművesalkotásait nézhetik és vásárolhatják meg a jelenlévők, ezáltal is segítve tevékenységüket.
A programok egy részét a ditrói Idősek Klubjában is bemutatják, majd Marosvásárhelyen jelentkeznek újabb rendezvénnyel július 8-án.
A 2010-ben alakult Jakab Antal Keresztény Kör idei programjai segítségével szeretné minél több művészeti ág bevonásával megmutatni a hitélet sokszínűségét és fontosságát.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek