Zenélő házak

43

A híradóban mondták, hogy továbbra is aktív a párkányi (Felvidék) zenélő ház, amelyből most már lassan húsz éve szól ugyanaz a melódia, szinte megállás nélkül. Mostanáig nem ismertem a sztorit, így kikerekedett szemmel hallgattam a részleteket: mint mondták, a házból tizennégy éven át ordított Placido Domingo áriája, 2015 nyarán csend lett, majd két év után ismét aktívvá vált a zenélő ház, amely az évek során számos híradásban és tévéműsorban, riportban szerepelt. A tulajdonos egy nő, akit a legfrissebb sajtóbeszámolók szerint őrizetbe vettek, és a későbbiekben dől el, hogy mikor szabadulhat.
Kívülről nézve viccesnek tűnik a helyzet, főleg ha a videókat nézzük, ahol az emberek állnak a ház előtt, hallgatják az áriát, tapsolnak a végén, majd óriási ováció következik, amikor néhány másodpercnyi szünetet követően ismét felcsendül a jól ismert mű. Mosolygunk rajta, csak a szomszédok helyében ne legyünk, akik hosszú éveken keresztül voltak kénytelenek elviselni a már idegesítő áriát, amely reggeltől estig bömbölt a házból, amit időközben zenélő háznak neveztek el.
Elgondolkodtam, hogy nálunk, a tömbházlakók számára nem lehet olyan idegen a jelenség. Nyilván nem ugyanaz a nóta bömbölt éveken keresztül, szóval meg sem közelíti a felvidéki helyzetet, de emlékszem, hogy sokszor hosszú heteken keresztül kellett hallgatnunk a nyitott ablakokon át érkező diszkográfiákat. Napjainkban már nem annyira aktuális, a kétezres évek elején azonban majdnem mindegyik tömbházból bömbölt a zene, a muzikális kavalkád pedig akkor hágott a tetőpontjára, amikor minden második lakrészben buli volt.
Nagyjából a többszintes szórakozóhelyekhez volt hasonlítható, amikor minden szinten más stílusú zene szól: a Somebody Dance with Me és a Coco Jumbo kombójával indultam el a negyedik emeletről, a harmadikon bekapcsolódott Eminem és a Subb Bass Monster, hogy a rap se maradjon ki, a második emeleten – a CC Catch és a Modern Talking által – visszakerültem a nyolcvanas évekbe, az elsőn az aranyesőt húzták, a földszinten pedig már a jó ég tudja mit. A lényeg, hogy ott is szólt valami, ha más nem, a tévé maximum hangerőn.
Jó sok zenélő ház volt, de azért mégsem egyetlen ária szólt egész nap. És nem húsz éven keresztül.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.