Zárókoncerttel és telt házas táncházzal búcsúztak

66

A múlt héten évadot zárt az Udvarhely Néptáncműhely, és szeptemberig a táncház is bezárta kapuit. Orendi István vezetése alatt első teljes évadjukat zárták, a táncműhely vezetője szerint minden szempontból sikeres évet tudnak a hátuk mögött. Múlt héten zárókoncerttel tettek pontot az évad végére, majd a szokásos csütörtök esti, telt házas táncház után szegre akasztották a táncoscipőket is. „Akár az elmúlt évek tükrében nézem, akár az én kitűzött céljaimhoz viszonyítom, de úgy érzem, jó évadot zárunk” – fejtette ki Orendi. Mint mondta, eseményenként összeadva 12 ezer fölött van a látogatói létszám. Ebben benne van az összes előadás, amit szerveztek és megtartottak, beleértve a vendégelőadásokat és kiszállások is (bár ezekből nem volt túl sok), a zenészképzés, a felnőtt- és gyermektáncház és táncoktatás is. Ugyanakkor a bevétel is meghaladta az 50 000 lejt, a pályázati pénzek nélkül. „Elégedett vagyok. Három előadásunk volt, ezt jövőre is szeretnénk tartani. Megtapasztaltuk, hogy gyermekelőadásra is szükség van, utóbbit négyszer játszottuk és mintegy 1200 gyermek látta” – fejtette ki Orendi, hozzátéve, hogy további tervei is voltak, de úgy érzi, hogy megközelítette a korlátait, ennél többhöz már további energiákat kell felszabadítani, új embereket is bevonni. Örülne, ha ezt sikerülne megvalósítani, mert vannak még elképzelései. Zárásként Orendi István köszönetet mondott elsősorban a fenntartónak (az udvarhelyi önkormányzatnak), Hargita Megyei Tanácsának, mely első pillanattól fogva támogatta tevékenységeiket, a Communitas Alapítványnak és két magáncégnek, továbbá Boros Béla és felesége, Hilda táncoktatóknak, valamint a csíkszeredai Kedves zenekarnak.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.