Zarándokok fogadására készülnek

Összefogás Háza – a név kötelez

524

Jótékonysági koncertkörút négy helyszínén 15 ezer lej adomány gyűlt össze a fogyatékkal élők számára épülő csíkszeredai központ megvalósítására, ez pedig lendületet ad ahhoz, hogy a pápalátogatás idejére 150 zarándoknak szállást biztosítsanak a földszinten.

Következik a nyílászárók beszerelése. Sokat lendített a jótékonyság Fotó: László F. Csaba

Hargita megyei vállalkozói szövetségek szervezésében Böjte Csaba ferences szerzetes és a magyarországi, fogyatékkal élőkből álló Nemadomfel együttes közös körútját tartották március 25–28. között. A jótékonysági turné teljes bevételét a csíkszeredai Összefogás Háza – Központ a Fogyatékkal Élőkért kivitelezésének folytatására fordítják. A rendezvénysorozatot anyagilag a Csíki Vállalkozók Egyesülete, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetsége, valamint a gyergyószentmiklósi ARBOR Vállalkozók Szövetsége is támogatta.
Incze Zsuzsánna gyógypedagógus, a Nemadomfel együttes székelyföldi turnéjának főszervezője, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének munkatársa lapunknak azt nyilatkozta, hogy a vállalkozói réteg nyitottsága, valamint a koncerteken tapasztalt magas nézőszám azt jelzi, hogy a régió felkészült a központ nevéből visszaköszönő összefogásra.

Nem luxus, hanem szükséglet
– Nagyon szeretném, ha mindenki megértené, hogy az akadálymentesség nem luxus, hanem szükséglet, és hogy az Összefogás Háza nemcsak sérülteknek jön létre, mert Csíkszereda, sőt az egész régió fejlődik attól, ha van egy ilyen központja – mondta Incze Zsuzsánna. A csíkszeredai Összefogás Háza felépítésének támogatására szervezett koncertkörúton mintegy ezer ember élvezhette az együttes előadását, Csíkszeredában telt házzal fogadták őket, de a többi helyszínen is nagy érdeklődés övezte a fellépésüket.
A koncert mellett Böjte Csaba ferences szerzetes tartott elmélkedést vallásról és vállalkozásról. „Hiszem, hogy szeretetből született létünk egy óriási kirakójáték, amelynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét. A puzzle minden egyes darabjára szükség van, senki, semmi sem fölösleges” – ezek, a ferences atyától származó mondatok voltak a koncertkörút jelszavai. Annak ellenére, hogy Böjte Csaba betegsége miatt az első két helyszínen – Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson – nem lehetett jelen, az érdeklődés nem csappant a Nemadomfel együttes koncertje iránt.

Sikerült a vállalkozóiszféra érzékenyítése
– Külön öröm volt számunkra, hogy Böjte atya felépült annyira a betegségéből, hogy a csíkszeredai esten már részt vett. Megható esemény volt, elérte azon célját, hogy a vállalkozói szférát érzékenyítse ebben a témában. Nemcsak ígértek, hanem konkrét előrelépések is történtek például az ablakok örökbefogadását illetően – közölte Márk-Csucsi Róbert, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke.
A jótékonysági rendezvénysorozatnak köszönhetőn mintegy 15 ezer lejjel segítették a nézők a fogyatékkal élők számára épülő központ kivitelezésének folytatását.
A Hunyadi János utcában található épületnél most következik az ablakok beszerelése, majd az épületgépészeti munkálatok elkezdése. Incze Zsuzsánna tájékoztatott: legsürgősebb céljuk az, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának idejére elkészüljön a földszint, ahol 100-150 zarándokot szállásolnának el ingyenesen.
Az Összefogás Háza ezután elkészülő ablakait örökbe lehet fogadni, amelyek közül néhányra már helyi vállalkozók bejelentkeztek. Aki örökbe fogad egy ablakot, annak kis réztáblát készítenek, amelyet felhelyeznek az adott ablakra. Örökbe fogadni ablakot csak teljes összeggel lehet, azonban aki kisebb összeget adakozna, azt is megteheti, hiszen számos más munkálatra, eszközre költhetik – pontosított a mozgássérültek szervezetének munkatársa.
– Hiánypótló lesz a központ a régióban, ezt szeretnénk tudatosítani az emberekben. Hargita megyében több 10 ezer fogyatékkal élő személyt tartunk számon. És ezek csak azok, akiket hivatalosan nyilvántartanak, ennél jóval többen lehetnek. Jelenleg például nagyon hosszú várólisták vannak kinetoterápiára, többek között erre is megoldást nyújtanánk az Összefogás Házában – mutatott rá a gyógypedagógus.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.