Zajos világunkban is hallanunk kell egymás hangját

50

Egyre inkább olyan világban élünk, ahol az emberek közötti kapcsolatok hálója napról napra sűrűbb és összekuszáltabb, ahol mindennaposak a feszültségek és konfliktusok, ahol az erőszak lassan közvetlen környezetünk részévé válik. Sokunkban, akik itt élünk Közép- és Kelet-Európában és egy új világ megalkotásán dolgozunk, a sokéves szenvedés egyéni és közösségi emléke még eleven. Korunk nehéz helyzeteiben az a küldetés, amelyet mi, Kisebb Testvérek kaptunk Assisi Szent Ferenc nyomán az Egyháztól, nemcsak az Evangélium hirdetőivé, hanem a béke és a kiengesztelődés művelőivé is tesz bennünket.
Rendalapítónk, Szent Ferenc életéből egy számunkra meghatározó eseményt emelnék ki: két, egymással szemben álló hívő ember békében találkozik; Ferenc és a szultán. 1219-ben Ferenc Damietta ostroma során meglátogatta a szultánt, aki nagy tisztességgel fogadta. Az esemény lényegét a következőképpen foglalnám össze: a találkozás két különleges egyéniségnek köszönheti értékét, a szultánnak, akinek az udvariassága meghatározó volt, és Ferencnek, akinek viselkedése és szabadsága a világi javakkal szemben kiváltotta vendéglátója tiszteletét. A történet szerint ennek a találkozásnak érezhettük mi is a hatását, hiszen a török időben a ferenceseket megtűrték, akik így lettek a nép „barátai”.
A tisztelet és a megbecsülés a másik számára teret ad, amelyben megszülethet, létezhet, növekedhet a béke és a kiengesztelődés. A béke és a kiengesztelődés eszközeként mások növekedését szolgálhatjuk.
Ezt az utat járta II. János Pál pápa is, aki 1986-ban összehívta Szent Ferenc városába, Assisibe a Világvallások béketalálkozóját, amely a béke jegyében történt, a békét szolgálták a bocsánatkérések, s többször a világba kiáltotta: „Soha többé erőszak! Soha többé háború! Isten nevében minden vallás igazságosságot, békét, megbocsátást, életet és szeretetet hozzon a földre! Ameddig csak hangom lesz, kiáltani fogom: Békét!” II. János Pál egy új békemozgalom jelképe lett a XXI. század számára. Ezt éreztem, amikor több mint 700 zarándok-testvéremmel együtt 2013. június 26-án átadtam a székely nép és a világ magyarságának kegyhelyén található Csíksomlyói Segítő Szűz Mária kegyszobrának másolatát a czestochowai kegyhelynek, ahonnan 2012 pünkösd szombatján a Lengyelország Királynője kegykép másolatát kaptuk ajándékba. Tudjuk, hogy a lengyel nép számára Czestochowa különleges hely: Jasna Góra a nemzet szentélye, az a hely, ahol a remény fénysugarának a forrása a csodálatos képmásban jelen lévő Mária. Hasonlóképpen fontos és ugyanilyen nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a székely nép és a világon szétszóródott magyarok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom mindkét kegyhelyen erőt és reményt adott és ad a kegyhelyekre zarándoklóknak: lengyel testvéreink számára a Jasna Góra-i, székely népünknek és a világ magyarságának a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet, a béke és a kultúra védőbástyája, oltalmazója és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza. Jasna Góra és Csíksomlyó is két olyan meghatározott hely, amely felé vezető utat soha nem tudta benőni a fű, mert újra és újra kitaposták, olyan hely, ahol az ember mindig szabadnak érezheti magát, abban az időben is, amikor „Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: »Békesség, békesség«, noha nincsen békesség” (Jer 6,14). Nekünk sem szabad engednünk, hogy benője a fű az Istenhez vezető utakat, azokat az utakat, amelyek egymással összekötnek.
Az átadást követő napon Krakkó utcáit járva a több száz zarándok fegyelmezetten mozogva édes anyanyelvén, magyarul énekelte a lengyel nemzeti kegyhely Mária-énekét, melynek refrénje: „Madonna, Fekete Mária, Fogd meg jól a kezünket! Madonna, Fekete Mária, Védd Hazánk és egyházunk!” Lengyel testvéreink könnyes szemekkel hallgattak bennünket, üdvözölték a zarándok-közösséget, őszinte kézfogással viszonozva tanúságtételünket.
Az egymás iránti megbecsülés és béke teret ad a növekedésre, amely teret ad a kommunikációnak is. Egy hiteles kapcsolat, ahol létrejön a párbeszéd, az a párbeszédre hajlandó személyek mélyéből születhet meg. A másik kultúrája, hite, szellemi élete iránti érdeklődésem segít, hogy a kultúrák találkozási pontján élve feloldjam saját énem elszigeteltségét, amely már-már beteges is lehet. A párbeszédben kitárulkozok egy távoli horizont felé, saját szubjektivitásom barikádját segít lebontani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a béke előmozdítása érdekében feladom önazonosságomat, azt, ami az enyém, ami nemzetem kincse; nem szabad gyáva lennem, mert a gyáva embernek nincs hazája. Egy nagymama a következőket mondta unokájának: „Ha igazi magyar kereszténynek tartod magad, mindig hálát adsz Istennek azért, hogy megvéd a bajtól, hogy adott neked családot, szeretetet, hovatartozást, emlékeket és még sok mindent, ami ezután fog jönni. Jó keresztény magyar ember csak úgy maradhatsz, hogyha kitartasz, és soha, de soha nem hagyod el magad!” Ezért kellenek a felszabadult, tisztánlátó emberek, akik összefüggéseket látnak, szeretnek, és az emberiség javát keresik. Az igazi javát. Feladatunk helyes történelmi látásra szert tenni. Nem vak végzet irányítja a világot, nem sátáni erők játéka az ember. Ezeket is mind uralja az Úristen. Az Úré a győzelem, aki kezében tartja a történéseket, az emberek és nemzetek sorsát.

Urbán Erik OFM

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.