Vonattörés Edmontonban

Glóbusszal a vállamon 32.

22

Eredeti terveink szerint Ed­montonban is tartottam volna előadást 2015-ben. A találkozó a kanadai magyarság, pontosabban Calgary és Edmonton, a két szomszéd vár széthúzásán bukott meg. Az előbbiben kértek fel expozéra, így az utóbbiba már nem is hívtak. Pedig útba esett, mivel innét folytattuk utunkat Vancouver felé vonaton.
Így nem volt más hátra, mint Calgaryban felszálltunk az Ed­mon­tonba induló Greyhound buszjáratra, s három óra múlva már Alberta fővárosában landoltunk. Könnyen megtaláltuk szállodánkat, s a hajnali kelés miatt hamar nyugovóra is tértünk.

Őshonos amerikaiak a múzeumban Fotók: Csermák Zoltán

Másnap reggel már korán a vasútállomásra siettünk taxival, s meglepett minket az üres indóház; az információban kaptuk a szomorú hírt, hogy vasúti baleset miatt délutánra tették az indulást. Ezt az időpontot is bizonytalanul közölte a masiniszta, így kissé lelombozódva terveztük újra napunkat. Az elmaradt szerepléssel összefüggésben már korábban tervbe vettük a hely legfőbb nevezetességének, a Royal Alberta Múzeumnak a meglátogatását, így újabb taxiba vágtuk magunkat, s a kanadai télben viszonylag gyorsan értük el úti célunkat, s elcsúszkáltunk a bejáratig.
Hálásak lehettünk a sínre dőlt fáknak, nagy élményben volt részünk. Mi még a régi épületbe siettünk, az újat csak 2018-ban nyitották meg. Nyugat-Kanada legnagyobb múzeuma tényleg lenyűgözte a látogatót.
Egyszer a franciák – némi büszkeséggel – állították a Larousse lexikonjukról, hogy ami nincs benne, azt nem is érdemes tudni. Ez a mondás e múzeumra is igaz, a kanadai történelem, a természet és az őslakosok életének enciklopédiájaként várta a látogatókat.

SONY DSC

A kiállítóhelyeken napokig lehetett bolyongani, nekünk erre csak egy délelőtt állt rendelkezésre. A természeti kiállításon a gazdag állatvilágot mutatták be, az őslénytani termekben hatalmas dinók mosolyogtak ránk. Az indiánok életét összefoglaló tárlat is átfogó volt, nem túl vidám történelmükről, az őket sújtó járványokról, ünnepeikről, hitéletükről tudtunk meg többet. Szintén megdöbbentett a bölények szisztematikus kipusztításával foglalkozó pannók látványa. 1830-ban még negyvenmillió bölény legelészett a tágas síkságokon, amikor módszeresen kezdték el irtani, egyrészt a vasútépítők élelmezésére mészárolták le a csordákat, másrészt az indiánok mozgását kívánták korlátozni. Véletlenül maradt meg az állatokból néhány száz darab. A bölénykoponya-hegyről készített fotó a XIX. századi Amerika szégyene.
Még jó időben értünk vissza az állomásra, már volt némi mozgás, s a vasutas is biztatóan mosolygott. Mint a repülőtéren, csomagjainkat is lemérték méretre és súlyra, és optimistán vettük át a beszállókártyát. Közben, az emléktárgyakat árusító bolt is kinyitott, az utazás emlékére feleségemnek egy kanadai vasutassapkát vettem, remélve, hogy néha tiszteleg nekem.

Csermák Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.