Volt egyszer egy…

128

…nevelőnő-szindróma. A későbbi korok nevezték így, akkor, amikor a párkeresés és párválasztás lélektanával foglalkozni kezdtek. Ellenszenves meghatározásnak is tűnhet, mert lefokozza, lealacsonyítja a szerelem magasztos érzését. A „lealacsonyít” kifejezés indokolt, mert a magasabb társadalmi osztályhoz tartozó férfi „lealacsonyodik” az alsóbb népréteghez tartozó vélt vagy valós szerelméhez. Ha a nép lánya elég okosan kezeli a helyzetet, akkor belépést nyerhet a felsőbb körökbe, ha nem, akkor legfeljebb a népszaporulathoz járul hozzá…
Az első ilyen típusú regény és mindmáig a műfaj kiemelkedő alkotása Samuel Richardson Pamela, avagy az erény jutalma című regénye, ami 1740-ben jelent meg. Richardson pályafutását nyomdászként kezdte, később szerkesztéssel és könyvkiadással is foglalkozott. Saját nyomdával rendelkező sikeres kiadóként 1740-ben különös megbízást kapott: fiatal hölgyek számára kellett egy mintalevelekből álló gyűjteményt írnia. A részben hétköznapi témákat felölelő, de végeredményben mégis fiktív levélgyűjtemény megmozgatta Richardson fantáziáját, és végül belefogott egy regény megírásába. A mű története egyszerű: egy erényes cselédleány az uraság brutális és durva zaklatásai ellen küzd, az erkölcseiben megromlott nemes urat a jó oldalra téríti, hogy végül hozzá menjen feleségül. A regény hihetetlen gyorsasággal népszerű és könyvsiker lett Angliában, és az irodalomtörténet-írás Richardsont a regényírás úttörőjeként tartja számon. Közben Pamela is emelkedett valamelyest a társadalmi ranglétrán: a nevelőnői tisztség mégiscsak több műveltséget feltételez és közelebb áll az uraság iskolázottságához, az „erényhez” kapcsolódó követelmények azonban maradtak. Erre a példák sora végtelen Charlotte Brontë Jane Eyre című regényén (1847) át A muzsika hangja című filmig (1964). Megemlítem itt – de csak a téma kapcsán – a közkedvelt és igencsak kelendő szappanoperákat is, amelyek mindenféle valódi művészi értéket nélkülöznek.
A való életben a házasság határvonal ugyan, de nem biztos, hogy egyben a boldog „befejezést” is garantálja.
Ma már időszerűtlennek érezzük – legalábbis az úgynevezett nyugati civilizációban – ezeket a történeteket, bármennyire is meghatódunk a „nevelőnők” és „szobalányok” szenvedéseitől a gazdag környezetben és a szépséges úri vetélytársnő közelében, vagy örvendezünk a boldog befejezésnek, a szerelem győzelmének. A szerelem – házasság útján való – beteljesülését hátráltató akadályok ellen berzenkedünk, és főként tiltakozunk, hiszen a párválasztásnak, a döntés szabadságának elsősorban gazdasági egyenlőtlenségek szabnak határt, nem pedig szellemiek vagy lelkiek – mondatja velünk az emberi igazságérzet és nem utolsósorban századunk irányadó gondolkodása, mert az is egyféle társadalmi igazságérzet volt, hogy „suba subához, guba gubához” való. A közmondást a józan paraszti észjárás szülte, mert a gyakorlat azt mutatta, hogy a keveredés – az érzelmi kötelék lazulása és a szenvedélyek lanyhulása után – gyakran lesz asszonyi vagy férfiúi boldogtalanságok, sőt tragédiák melegágya. A rendileg és gazdaságilag rétegekre osztott társadalmakban a vagyon osztatlanságának szentesítése, illetve az egyén gyermekkorból hozott, megszokott életformájának fenntartása biztosított így. A tapasztalat szerint a ranglétrán való hirtelen-váratlan emelkedéssel legtöbben nem tudnak mit kezdeni: példának nem a házasságokat és nem is a mai parvenü gazdagokat, hanem a lottónyertesek óriási hányadának bizonyítottan szegénységbe, egyéni tragédiába torkolló vég(zet)ét hozom fel.
A tanulmányok és szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a kasztok ma is léteznek és újratermelődnek – ha rejtetten is. Ma a származási egyenlőség helyett főleg a szellemi egyenlőség, magyarán: az iskolázottság azonos vagy megközelítően egyező szintje lehet az érzelmi hő fokmérője. Ez azt is jelenti, hogy nem kell nemesi cím vagy látványos külsőség ahhoz, hogy az egyenlő kaszt tagjai újratermeljék önmagukat az elkövetkező nemzedékben. Így a mai párválasztási „piac” kegyetlen, valójában láthatatlan versenye nem sokban különbözik ama régitől. A mai összeillő párok szintúgy azonos környezetben nőnek fel, mint a régiek, abban az életmódban érzik otthonosan magukat, amit otthonról hoznak magukkal, a mindennapi helyzetek megoldása is tanult és megszokott. Az új viselkedésmódokat kínáló vagy követelő házasság sokszor hiába jár gazdasági felemelkedéssel, sok pénzzel, mert adhat ugyan megélhetési, de nem érzelmi biztonságot.
Suba subához, guba gubához illik: a suba, hímzett bunda a gazdagok viselete, a guba a szegények háziszőtt ruhája. Persze tudjuk, hogy a szerelem vak, de a józan ész szerint azért nem annyira, hogy a szemrevaló legényen, leányon ne tudná megkülönböztetni a subát a gubától. És ha a suba és a guba mégis összecserélődik, és jön a bánat és a csalódás, akkor – érzelemmentes, de életrevaló javaslatom, hogy – a (volt) szerelmesek elkeseredés, önemésztés és önsajnálat helyett egyenek mákos gubát. Legalább nem maradnak éhkoppon. Szegények eledele, de gazdagok is ehetik. Csak egy baj van vele: a szerelmet nem helyettesíti.

Kozma Mária

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.