2020, december 2, szerda.
custom_html_banner1

Hirdetés

Volt egyszer egy…

…mnemonika: az emlékezés tudománya, azaz segítő módszerek összessége, amelyekkel előhívhatók az olyan fogalmak, nevek, évszámok vagy ezeknek sorozata, amiket önmagukban nehéz megjegyezni, de kölcsönösen felidézhetik egymást, ugyanakkor rejtett eszköz a vizualizáció fejlesztésére egy folyamat tudatos elképzelésében, a logika elsajátítására, egy tervezett gondolati rendszer felépítésére és megtalálására bonyolult helyzetekben.
Gyermekkorban legnagyobb segítő ebben a versritmusba, rímbe, dallamba foglalt tudás. Aki egyszer megtanulta énekelni, hogy „Minden vízbe mártott test, kisangyalom, / A súlyából annyit veszt, kisangyalom, / Amennyi az általa / Kiszorított víz súlya, kisangyalom” – az soha többé nem felejti el. A kisangyalom is saját jelentőséggel bír: a refrének leheletnyi időt biztosítanak a pihenésre, amíg a mesélő felidézi a folytatást; leginkább az írás-olvasás előtti időkből, a folklórból ismeretesek, és az irodalmi szóbeliségből, amikor az emberek rendkívül hosszú szövegeket jegyeztek meg. A kisgyerekeknek írt rövid, ritmusos, rímes versikék többet tesznek az emlékezet fejlesztéséért, mint az akármilyen mélyenszántó gondolatiságú szabad versek. A szabad versek megtanulása olyan kín a gyermekek (gyakran a felnőttek – pl. színészek) részére, hogy a muszáj után el is felejtik, vagy éppen megutálnak csapot-papot, vagyis az irodalmat egy egész életre. Kivétel talán a könnyen átélhető történetet mesélő szöveg, mert ennek szóról szóra való megjegyzése fölösleges. Sajnos főleg kisgyerekek számára ezeknek nincs semmiféle mögöttes emlékezetfejlesztő többlete, kínkeservesen megtanulják, de ezzel vége: kevésbé fejlesztik az emlékezés művészetét és formailag unalmasak is. A ritmika, a rím megnyugtató és kellemes, ugyanakkor karbantartja és fejleszti az emlékezetet. Kedves Olvasóm! Ne hidd, hogy a mnemonika kihalt tudomány. Mai biológusok, agykutatók is foglalkoznak a mechanizmusával, és persze azért is vették elő a naftalinból, mert a mai civilizált ember emlékezete ijesztően romlik, azaz ketyerefüggő lett, túlzással persze, de szinte az mondható, hogy emlékezete csupán odáig terjed, hogyan kell bekapcsolni a „gépet”. A felnőttek, de a gyerekek is bizonyos szempontból folyamatosan butulnak, illetve elfelejtenek gondolkodni, mert akármikor hozzájutnak megtalálható „emlékezetekhez”, csakhogy ez nem a sajátjuk. (És ezek egyáltalán nem adnak választ a „saját érzelmekre”, mint amilyen a szeretet, a szerelem, a gyász, hiába van több ezer találat rájuk a neten.) Ismétlem: a mindennapjainkban butulunk, mert egyéni kis világunkban is eltévedünk, személyes körünkben elveszítettük a „rend” nyugalmát, elhallgattattuk a saját megoldásokra kész ösztöneinket, a felfedezésekre sarkalló kíváncsiságunkat – itt nem gondolok a tudományos kutatómunkára, ami kevesek sajátja, vagy az évente egyszeri turista-futkosásokra, ami divat, hanem a bennünk élő mindennapi saját tapasztalatok emlékezetének megőrzésére és megértésére.
A klasszikus mnemonika fontos módszere az úgynevezett emlékezetpalota építése: ennek szobáit képzeletben berendezzük és külön rendeltetésű polcokra, zárt szekrényekbe (pl. a titkainkat), fiókokba rakjuk mindazt, ami megjegyzésre, megoldásra érdemes a számunkra. Pl. itt lehetnek külön a számlák, ha rendeztük ezeket, leüresítjük a polcot. Időnként látszólag csak úgy elüldögélünk valóságos szobánkban, a valóságos fotelben, de közben képzeletben körbejárjuk a palotánkat, leülünk a képzeletbeli könyvtárban és „kinyithatunk” egy kedvenc könyvet, hogy emlékeztessük magunkat, mi is tetszett benne, hogy hívták a főszereplőt, hasonlók. Ez nemcsak az emlékezet fejlesztésére jó gyakorlat; egyféle önmegmentő meditációnak is nevezhetjük, és a nyugalom szigetének. Nem hiába vált az elmét lecsendesítő meditáció olyan divatossá a mai zűrzavaros világban.
Másik mnemotechnika az úgynevezett láncemlékezet. Ez nagyon leegyszerűsítve kb. így működik: vásárolni indulok. Mit kell vennem? Kenyeret, ami a kezdet kezdetén magból születik, de én ma nem búza-, hanem napraforgómagot vásárolok rágcsálni, ebből lesz az olaj, körülnézek a palotám konyhapolcán, van ott még belőle, olajban sütöm a húst, kell hozzá só, fűszer. Végül is így gondolkodik minden háziasszony, ki állítaná erről, hogy mnemonikai gyakorlat. A menedzser felsőbbrendűnek hiheti magát ehhez képest, pedig minden tervezésnek ez a logikája. Folytathatom a gyakorlatot az úton is: megfigyelem az embereket, egy-egy érdekes portrét fölakasztok a palotám falaira, hogy később elgondolkodhassak rajta. Mindeközben tudatos megfogalmazás nélkül átélhető és megragadható az emlékezet által a figyelem – nemcsak önmagunkra, hanem a környezetünkre is –, az ember benne van a világban, része annak, bizonyos dolgokat meghatározhat, mások tőle függetlenül léteznek. Mindez talán furcsán egyszerű, pedig nemcsak emlékezetet erősítő mnemonika, hanem önbizalmat ad, lelki nyugalmat szolgál, nem kell közben a telefon után kapkodni, ahol összevissza-listán keresni kell a vásárolnivalót, és összevissza kell bolyongani az üzletben, és minden tételnél újra és újra keresni, törülni, jönni-menni logikus útvonal nélkül. Szegény ember! Már nem bízik az emlékezetében, de a saját képességeiben sem, és különben is rengeteg fontosabb dolga akadna, mint ez a vásárlás, esetleg érdekesebb elfoglaltsága, ezért aztán siet is… Hogy hová? Arra nem emlékszik, de sebaj, tudja az okostelefon.

Kozma Mária

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb