Volt egyszer egy…

41

…pesti régikönyv-kereskedő, név szerint Kún Dániel, akinek nevét és alakját Trócsányi Zoltán Régi világ, furcsa világ (Bp., 1958) című könyvéből ismertem meg: „A könyv szeretete tartotta a könyvesbolt pultja mellett, és nem az üzlet, hiszen a könyvesbolt csak ritkán vezetett meggazdagodáshoz… hatalmas tudású antikvárius, aki egész életében szerette a könyvet, rajongott érte, és élete utolsó éveiben nemegyszer megtörtént vele, hogy ha egy-egy könyvét meg akarták venni, sírva fakadt; könyörgött, hogy ne fosszák meg ettől a kedves barátjától, és régi gyűjtőismerősei, ha vásárolni akartak nála, egyszerűen ellopták tőle a könyvet és az árát másnap postán küldték meg.” Számára tehát a könyv egyáltalán nem volt áru – mint ahogy az ember egy bolt kapcsán jogosan feltételezné –, boltja is inkább magánkönyvtár volt, ahonnan csak lopni lehet, vásárolni nem; tulajdonosa azt közvetíti felénk, hogy a könyv szellemi értékét piaci árban semmiképpen nem lehet meghatározni, s aki mégis ezt teszi, az elárulja és eladja legkedvesebb barátját. Nem is tudom, hogy az összes (mármint általam könyvekből ismert) könyvbolond közül miért éppen ő jutott eszembe a Könyv és a Szerzői jogok Világnapjával (április 23.) kapcsolatban. Talán csak azért, mert valahogy olyan sírva-nevetve megható a története. Szerzőként meg ki ne lehetne büszke, sőt hiú arra, ha az ő könyveit lopkodnák az üzletből?! Trócsányi megemlíti, de nevét tapintatosan elhallgatja annak a „közismert” könyvbarátnak, aki arra volt büszke, hogy jókora könyvtárának egyetlen darabjáért sem fizetett, mert boltokból és könyvtárakból lopkodta össze, illetve kölcsönkérte és elfelejtette visszaadni. A boltosok ismerték és hagyták… néha számlát küldtek neki, máskor még azt sem.
Ilyenfajta lopkodások-kölcsönzések a szenvedélyes könyvgyűjtők között mindig is divatban voltak. Egy régi magyar példa erre a 15. századból ismeretes: Janus Pannonius Vitéz Jánost – a püspök humanista könyvtára a legjobb európai gyűjtemények közé tartozott – és Galeotto Marziót azzal a panasszal illette, hogy az ő latin nyelvű könyveit mind elvitték, szerencse, hogy nem tudnak görögül, így a görög könyvei megmaradtak. Vitéz János és Janus Pannonius a kor leghíresebb könyvgyűjtői, könyvvásárlói közé tartoztak. Vespasiano da Bisticci firenzei könyvkereskedő így ír Vitéz Jánosról: „Egyik legfőbb gondja volt szép könyvtárat létesíteni, mely a tudomány minden ágát felkarolja. Olaszországban és más országokban kerestetett könyveket, amit pedig készen nem talált, azt Flórencben leíratta, költséget nem kímélt, csak az érdekelte, hogy a könyvek szépek és hibátlanok legyenek. Úgyhogy a könyvtárából kevés latin könyv hiányzott.” Janus Pannoniusról így emlékezik meg: „1466-ban Rómában, Flórencben, Ferrarában és Velencében összevásárolt minden könyvet, amit talált, görög és latin nyelven írottakat egyaránt, bármilyen tudományokhoz tartoztak is, nem gondolva az árral, mert határtalanul bőkezű volt. Flórencben több száz forintnyi összeget hagyott könyvek írására, tekintélyes könyvtára létesült, mely hittudomány, bölcsészet, kánoni és római jog körébe tartozó görög és latin kéziratokkal dúsan el volt látva.”
Örvendetes, hogy a könyves embereknek – könyvtárosoknak, könyvárusoknak, könyvbarátoknak – két védőszentje is van: a 15. századtól a humanistáknak köszönhetően Szent Jeromos (347–420) egyházatya, 2001-től pedig Szent Lőrinc (?–Róma, 258) is égi patrónusunk, az utóbbi főleg a levéltárosoké, a Vatikán jóvoltából. A keresztény egyházak könyvesei megemlékeznek róluk (legalábbis a napjukon mindenképpen: az előbbiről szeptember 30-án, az utóbbiról augusztus 10-én). Kellő tisztelettel én csak remélni tudom, hogy ők sem feledkeznek meg rólunk. Kedves Olvasóm! A magyar néphagyomány az augusztusi hullócsillagot Szent Lőrinc könnyének nevezi, én némi képzelőerővel hozzáteszem, hogy könny és könyv között csak egy betű a különbség…

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.