Volt egyszer egy…

37

…kétfejű ember. Állítólag az első írásos adat ilyen magyar monstrumról 1620-ból való: ez év augusztusában született egy Görgő nevű faluban. Lerajzolták és „repülő lapot” – mai szóval egyleveles nyomtatványt vagy szórólapot – készítettek róla. Az akkori vásárok ponyváin igencsak kelendő áruk voltak az ilyenféle összehajtott lapocskák vagy apró füzetek. Az egyik fej meghalt – írták –, de a másik a gyerekkel együtt élve maradt, s azt meg is keresztelték. A monstrum születésének óriási jelentősége, vagyis írásban rögzítésének oka az a tény volt, hogy a szörny ugyanazon a napon tévedt a világba, amikor a besztercebányai országgyűlés Bethlen Gábort magyar királlyá választotta. A két nevezetes eseményt a kor politikai megfigyelői és hírmagyarázói – vagyis akkortájt a jósok (olykor ma is elkelne ez a megnevezés) – azonnal összevetették és az elősorolt jelekből kihámozták a jövendőt. A bécsi jövendölők azt mondták: az idétlen, torz fő, amely a természetes fej tetejébe (!?) nőtt, nem más, mint Bethlen Gábor, aki a törvényes fejedelem feje fölé akar tolakodni. A torz fej még azelőtt meghalt, hogy megkeresztelték volna, tehát a pogány törökkel szövetkező Bethlen Gábor is el fog pusztulni. Nyilván a csodajelek értelmét aszerint csavargatta a jós, amint a fizető jósoltató azt tőle elvárta. 1929-ben Magyary Kossa Gyula orvosdoktor anatómiai és élettani ismereteinek bevetésével tanulmányozta a korabeli rajzot és Magyar orvosi emlékek című könyvében megállapította, hogy a torzszülött rajza hibás, mert élettanilag lehetetlen: két fej nem nőhet egymás tetejébe, mert az efféle esetekben a felső, második fej megfordítva illeszkedik az alsóra, vagyis szabályosan a fejtetőknek kell összenőniük.
Ez végső soron mindegy – állították a régi tekintélyes jogi doktorok. A lényeg az, hogy kétfejű ember valóban létezik. Meg hát jogilag nem is a létezés az igazi probléma, hanem annak jogi vetülete, az ugyanis, hogy minő jogok illetik meg a bizonyíthatóan (!) kétfejű embert. Ha például nemes úr gyermeke és megéri a nagykorúsítását, akkor a hagyatékból egy vagy két részhez formálhat-e jogot? Vagyis elképzelhető-e, hogy mindkét fejnek külön-külön is joga van a vagyonhoz, vagyis testvérek esetében a kétfejűt két rész illeti meg? Fogas kérdés és ugyancsak körmönfont. Ki gondolná, hogy volt olyan jogászember, aki a kérdés részletes felvázolásához hozzáfogott, s hogy éveket szánt rá, és a kérdést jogi disszertációjában aprólékosan ki is dolgozta. A szerző neve J. O. Seyferth, agyafúrt művének címe pedig – mi is lehetne más?! – A kétfejű ember jogai (1750). A szerző okoskodásainak leghosszabb és legkényesebb részét a házasságról írtak teszik ki, merthogy bizonyára ritka eset, hogy kétfejű ember szülessék. Még ritkább, hogy megéljen. Legritkább, hogy házasodni akarjon. Ám, ha ez az állapot mégis bekövetkezik, semmi jogi akadálya nincs. A jogi fejtegetés nyilván igaz lehet a maga logikáján belül, de hát az élet azért ennél bonyolultabb. Pl. ki akarna kétfejű férfiú arája, vagy kétfejű leányocska vőlegénye lenni?! De hát ki tudja! A házasságban szinte mindig minden fontosabb, mint a fej. (Ki kell, hogy ábrándítsalak, kedves olvasóm: én elsősorban a vagyoni állapotra, egyenlő társadalmi helyzetre… ilyesmikre gondoltam.) S ha valami okból mégis házasságra lép egy egyfejű egy kétfejűvel, akkor mit mond a jogtudomány? Vajon akkor pl. nem illetné-e meg az egyfejű házastársat valamiféle bónusz, pénzben kifejezett erkölcsi jóvátétel a nem természetes választásáért? A szerző végezetül megállapítja, hogy szerinte teljesen bizonyos az, hogy a kétfejű embernek majd kétfejű gyermeke születik. Történt ez 300 évvel ezelőtt. De gondolj csak bele, kedves olvasó, a mai klón-világban bármikor aktuális lehet ez a kérdés is, hiszen a klónok jogi státusával már évtizedek óta foglalkoznak mai jövendölőink. Persze egyelőre csak az egyfejűekével.
Kedves Olvasóm! Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a kétfejűség haladó szellemű öröksége megmaradt: az előbb említett logikai sort tetszés szerint ki lehet egészíteni mindenféle lenézett, borzongató kuriózummal és csodajellel, ami ha előfordul, akkor mutogatjuk, értelmezzük a magunk szája íze szerint, és a világért se engedjük, hogy jóslat nélkül maradjanak. Csak arra nem kapunk sehol magyarázatot, hogy mi lesz a jóslatokkal, ha már a jelek sem igazak, vagy láthatatlannak maradnak?! Mivelhogy a „monstrum fej” belül van, kívülről észrevehetetlen! S ki ne tudná, hogy milyen hét- és tizenkét- és még több fejű sárkánymonstrumokat teremt(het) nemcsak az élet, hanem a tudomány is. Van dolguk bőven a jósoknak! S nem is lehet remélni, hogy a jósdák porondján ezek csak úgy elpusztulnának maguktól, hiszen mindig vannak elszánt csodalátók, akik életben tartják a szörnyeket, dédelgetik s kedvtelve nézegetik, ahogyan mind nagyobbra cseperednek. Értem én, hogyne: ha egyszerre minden monstrum kihalna, mi lenne a jósokkal… és a tudósokkal… és a hírmagyarázókkal?!

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.