Volt egyszer egy…

11

…járdaművész. Molnár György nevezi így útleírásában (Londoni jegyzetek, 1933) azokat a festőket, rajzolókat, zenészeket, akik „művészetükkel” az utcán keresik, illetve kéregetik össze a mindennapi kenyerüket. Azt mondja, hogy London utcáit reggeltől késő estig elárasztják az ilyen koldusok. Egyáltalán nem erőszakosak, mert a járókelők elfordulnak a tolakodóktól és nem nyitogatják a pénztárcájukat értük. Az alamizsnát ki kell érdemelni, vagyis meg kell dolgozni érte, valamilyen szolgáltatást kell nyújtani a pénzben számolható és mérhető sajnálatért.
Molnár leír egy járdaművészt, aki például némán, de azt is mondhatjuk, hogy elmés és ötletes hallgatással koldult: a járdára egy jókora kenyeret festett és melléje írta: „Könnyű rajzolni [mármint a kenyeret], de nehéz megkeresni.” A szerző hosszú ideig figyelte ezt a járdaművészt, aki csöndes nyugalommal várta az adományokat, amik nem is maradtak el. Felfigyelt egy fiatal nőre is, aki gyászruhában, arcát fekete fátyollal takarva hegedült, nagyon rosszul, viszont a keresete jó volt, mert nyilvánvaló gyászával és a kilétét szégyenlősen rejtegető fátylával megindította a szíveket.
Akkor még nem ismerték a metanyelv, testbeszéd fogalmát, de hát köztudott, hogy ettől még a koldusok és szélhámosok mindig is nagyon jól használták – arcjáték, tekintet, mozgás, hangszín –, mesterien bántak/bánnak ezekkel a céljuknak megfelelően. Itt közbevetem, hogy a férfiakról elterjedt nézet az, hogy nehezebben látnak a testbeszéd mögöttes tartományába, ahol a hazugságok és igazságok lakoznak, ezért számukra egyértelműbbek, valóságosabbak a látott gesztusok, álcák, mint a hozzá tartozó szavak. Megtörténhet, hogy színházi és filmrendezőként pl. ezért kiválóbbak a férfiak, mint a nők. Kedves Nőolvasóm! Ha testbeszéddel, metakommunikációval akarsz valamit elérni, legjobb, ha férfiakat veszel célba. (Az eredmény veszélyes is lehet: ha órákig csábosan mosolyogtál, utána hiába mondod, hogy nem…) Óvakodj a nőtársaidtól: egyből lelepleznek. Általánosítva: mivel a férfiak előbb látnak és azután hallanak, a nők meg éppen fordítva, a férfiakat testbeszéddel könnyebb becsapni, a nőket szavakkal. Talán azért van az, hogy a férfiak gyorsabban és többet adnak a koldusoknak, mint a nők.
Az egykori londoni járdaművészek közül legérdekesebbek azok a zongoristák (Molnár több zongorát is látott a járdákon) és hegedűsök, akik táblát viseltek a nyakukban, vagy éppen a zongora tetejére tették: „A hangos film áldozata.” Kortörténet, de a szerzőhöz még közel áll ez a múlt, úgyhogy nem is fűz megjegyzést hozzá, csak éppen felsorolja a többi között. A némafilm kötelező, bár kívülálló „szereplője” volt ugyanis a filmvászon alatt, a nézőtér első sorai előtt elhelyezkedő zenész – legtöbbször zongorista, ritkábban hegedűs –, aki zenével aláfestette, hangsúlyozta a képsorok közötti feliratokat: párbeszédeket, magyarázatokat.
És végezetül egy megmosolyogni való középkori koldustörténet: Nagy Lajos királyról (14. század) feljegyezték, hogy minden uralkodói sikere kapcsán újabb és újabb imafogadalmat tett, addig-addig, míg napi 200 (!) Miatyánk és ugyanannyi Üdvözlégy, Mária gyűlt össze. Ez tehát napi 400 imádság elmondására kötelezte a királyt, aki az országos teendők mellett igencsak nehezen tudott ennek eleget tenni. Végül is a püspökkel tanácskozott ez ügyben. Nem tudni, melyikük ötlete nyomán, de megoldást találtak: a király koldusokat „alkalmazott” a munkára. A koldusok busás alamizsna fejében ledolgozták a napi imádságprogramot, teljesítették, sőt túl is teljesítették az előirányzott tervet. Szebben fogalmazva: segítettek a királynak, hogy jámbor fogadalmát betartsa.

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek