Volt-e esélye a magyar 1848-nak Európában?

440

Mi lett volna, ha…? Történész nem tehet fel ilyen kérdést. Holott érdekes következtetéseket, tanulságokat lehet levonni e szellemi játékból. Kovács Árpád művészettörténészként belemehetett ebbe a játékba…

Máig jól emlékszem, hogy alig léptük át az egyetem kapuját, már az első órákon közölték velünk tanáraink: egy történésznek soha nem szabad ilyen kérdést feltenni, hogy „mi lett volna, ha?” Mégsem kerülhető meg, hogy a magyar katonai és politikai elit 1848–1849-es teljesítményéről képet alkossunk, és az akkori magyar katonai erőviszonyokat vizsgálva Magyarország függetlenségért vívott harcának esélyeire rávilágítsunk.
Mindenekelőtt fontos hangsúlyoznunk, hogy a magyar politikai elit többsége 1848 márciusától majdnem egy éven át, széles körű önállósággal bíró, de a Habsburg Birodalmon belüli Magyarország megteremtését tűzte ki célul, azt pedig, hogy ebből fegyveres konfliktus lett, nem a magyar fél kezdeményezte, hanem erre rákényszerítették. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy mind a Habsburg Birodalmon belüli, mind pedig a független Magyarország megteremtésének esélyeit az ország külpolitikai helyzete, nem mellesleg katonai ereje határozta meg.
Az 1800-as évek első felét a sikertelen francia hegemónia utáni négyhatalmi tárgyalások határozták meg, az 1814–15 közötti Bécsi kongresszus, valamint az 1815. november 20-i párizsi négyhatalmi szerződés alapján Anglia, Oroszország, Ausztria, Poroszország (majd később Franciaország is) ellenőrző szerepet kapott az európai politikában, mert a forradalmaktól való együttes félelem közös védekezésre késztette az érdekelt hatalmakat. Anglia és Franciaország egy idő múlva lerázta magáról ezt a kötöttséget, de a három keleti feudális hatalom folytatta, aminek eredményeképpen megalakult a Szent Szövetség.
Az 1815-ben kialakított struktúrát három egymást követő, széles körű és erős forradalmi hullám rázta meg, melynek egyik, de nem utolsó terméke volt a ’48-as forradalom és szabadságharc az abszolutizmus és az arisztokraták uralma ellen. A fő probléma leginkább ott fenyegetett, ahol a meglévő politikai keretek, államalakulatok határaikkal keresztezték a kibontakozó nemzeti mozgalmakat, vagy mert gátolták egységüket. A közös kereten belül – másokkal együtt – külső vezetésnek alárendelt magyar mozgalmak egységét igyekeztek gátolni, de a nagy erejű nemzeti mozgalmak az európai politikai rendszer átalakítását követelték, amely a restauráció nemzetközi államrendszerének válságát idézte elő, így a napóleoni háborúk időszakának lezárulása után kiépült hatalmi rendszer a forradalmi áradat hatására roskadozni kezdett, amit Magyarország is igyekezett kihasználni.
Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország ekkor a Habsburg Birodalom része és alkotóeleme, annak a birodalomnak, amely Európa egyik legrégibb, ugyanakkor kevésbé egységes államalakulata volt. Ennek a birodalomnak a fennállását a nagyhatalmak – ha eltérő indokokkal is – európai szükségszerűségnek tartották. Nagy-Britannia tehát az Osztrák Császársággal próbálta sakkban tartani Oroszországot Közép-Európában és a Balkánon. Poroszországot és Oroszországot a lengyel kérdés és az ideológiai azonosság terelte egy táborba, de ezekkel a későbbiekben bővebben foglalkozunk.
Ilyen belső és külső körülmények között borította el Európát 1848-ban a forradalmi áradat. Az év első harmadában egymás után tizenhárom város lett forradalmi események színterévé, majd némi szünet elteltével újabb forradalmi mozgalmak robbantak ki. A válság idején a Monarchia a mozgalmakat nem tudta mind ellenőrizni. Megingása viszont utat nyitott ezek kibontakozásához.
Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom, élén a liberális nemességgel, nemzeti önállóságot követelt, bár a Monarchiától nem kívánt elszakadni. Az országgyűlés az úrbéri terhek és a papi tized eltörlését iktatta törvénybe. Megvalósult az azonnali, kötelező örökváltság, a választójog, megszűnt a cenzúra. Az általános szabadságjogokban mindenki egyenlően részesült. A polgári átalakulás vér nélkül ment végbe. Április elejére alakítja meg az Ellenzéki Párt elnöke, Batthyány Lajos az első felelős magyar kormányt, amely megfogalmazta és elfogadta az „áprilisi törvényeket”.
A Batthyány-kormány elsőként Nagy-Britanniával kívánta felvenni a diplomáciai kapcsolatot. Az angol nagyhatalom azonban sokkal fontosabbnak tartotta Ausztria fennállását, mintsem hogy diplomáciai érintkezésbe lépjen annak egyik országával.
Az angoloktól elmaradt segítséget volt hivatott kárpótolni a Batthyány-kormány azon törekvése, hogy szövetséget ajánljon a német központi hatalomnak. Az 1848 tavaszán kibontakozó német egységmozgalom következtében fennállt az a lehetőség, hogy a Habsburg Birodalomnak a Német Szövetséghez tartozó tartományai beolvadnak a létrejövő egységes német államba. Ez esetben megkezdődhetett volna a birodalom Magyarország központú átszervezése. A német központi hatalommal való szövetséget azonban nem sikerült létrehozni.
Mindezzel szorosan összefüggött a független Lengyelország feltámasztásának kísérlete, fennállt a lehetősége annak, hogy a három részre szakadt Lengyelország osztrák és porosz fennhatóság alatti területei függetlenednek és egyesülnek. Ez kiváltotta volna a megszülető német nagyhatalom és Oroszország háborúját, amelyben Magyarország Németország oldalán vett volna részt.
Volt azonban még egy külpolitikai lehetőség az észak-itáliai osztrák tartományokban kitört felkelésben is, mivel Károly Albert szárd-piemonti király is hadat üzent a császári hadseregnek. 1848. július végén azonban a cs. kir. csapatok arattak győzelmet, s augusztus elején a Szárd Királyság kénytelen volt fegyverszünetet kötni. A magyar külpolitika tehát nagyon aktív volt, Hermann Róbert szerint igyekezett „több húron játszani, ám nem volt szerencséje”.
A fentiekben vázolt, számunkra nem túl szerencsés történések hatására a bécsi udvar 1848 nyarán elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon is visszaállítsa teljhatalmát. Az uralkodó a magyar kormányt az „áprilisi törvények” visszavonására kötelezte, amely a készülő katonai támadást érezve rohamtempóban kezdte szervezni a magyar honvédsereget és előkészítette Jellasics horvát bán csapatainak feltartóztatását. Ekkortól vette kezdetét a szabadságharc. A korabeli európai nagyhatalmi viszonyok és érdekek, valamint ezzel szemben a magyar önállósodási törekvések fentebbi sorokban való megvilágítása után most vizsgáljuk meg a szabadságharc sikertelenségének okait. A belpolitikai okok közül fontos felhívni a figyelmet arra, hogy egyes forradalmi (vagy nemzetiségi) csoportok (mivel elérték céljaikat) kiváltak a forradalom táborából, sőt az ellenforradalmi táborba is csatlakozhattak. Tehát adott esetben a más nemzetiségek kedvezőtlenül befolyásolták a Habsburg Birodalom elleni küzdelmet. A nemzetiségi okok között meg kell említenünk, hogy a Szerb Határőri Rend hűséges alattvalójává vált a Habsburg Birodalomnak, amelyet Bécs a magyar forradalom ellen használt fel. Az Erdélyi Nagyfejedelemség két román határőrezrede ugyancsak a Birodalomnak ajánlotta fel szolgálatait, mint ahogy a szász polgárság is. A belpolitikai okok közül nem elhanyagolható a forradalmi és szabadságharcos erők decentralizáltsága, ami abban nyilvánult meg, hogy nem volt erős polgárság, amely a forradalmi és szabadságharcos erőket kellőképpen tudta volna összpontosítani.
A külpolitikai okokról sok szót ejtettünk. A sikertelenséghez nagyban hozzájárult az is – amint már többször szóltunk róla –, hogy a magyar vezetők az Ausztriához fűződő kapcsolatok módosítását részben az új, liberális, egységes Németország kialakításában remélték, hiszen Magyarország nem kívánt a nagynémet állam tartozéka lenni. Ez elősegítette volna Magyarország különválását és önállósodását a Habsburg Birodalomtól. A küzdelmeket tovább nehezítette az a tény is, hogy Magyarország maga is soknemzetiségű volt.
Érdekes megvilágítást ad a történéseknek, hogy a nagyhatalmak egymás ellensúlyozása érdekében a Habsburg Birodalom egységben való megtartására törekedtek. Mivel Magyarország a Birodalom legnagyobb területi egysége volt, esetleges kiválása a Birodalom összeomlását eredményezhette volna. Ennek megakadályozásával a Monarchia egyedül nem tudott megbirkózni, s kísérletei a harctereken kudarcba fulladtak. A hagyományos európai egyensúly-politika veszélybe került, hiszen ha széthull a Habsburg Birodalom, akkor vele együtt széthull az a hatalom, amelyre szükség volt az orosz és a francia expanziós törekvések féken tartásához.
Végül pedig tegyük fel azt a kérdést is, hogy miért avatkozott be Oroszország? Az ok számunkra fájdalmas, de egyszerű. A cári udvar azért támad Magyarországra, hogy Lengyelország függetlenné válásának és Oroszországtól való elszakadásának megakadályozása érdekében tudjon együttműködni Poroszországgal és a Habsburg Birodalommal. Ezért volt szükség a havasalföldi forradalom és a bukaresti kormány megbuktatására is a török, illetve a cári csapatok közbelépése következtében.
Nos, hogy reménytelen vállalkozás volt-e a magyar szabadságharc? Hermann Róbert erre a következő választ adta: „Ha a teljes függetlenség oldaláról vizsgáljuk a kérdést, csak igennel válaszolhatunk. Csakhogy a küzdelem 1848 szeptemberétől nem a függetlenségért, hanem a birodalmon belüli önállóságért folyt. Ez pedig nem volt reménytelen vállalkozás. A Habsburg Birodalom hiába nyerte meg – idegen segítséggel – a háborút, ha katonai győzelmét nem tudta politikaivá változtatni. 1867-ben el kellett ismernie Magyarország korlátozott önállóságát, el kellett fogadnia az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügyet – még ha nem is az 1848-as formában; tehát el kellett ismernie a magyar felfogás érvényességét azokban a kérdésekben, amelyekért a háborút folytatta.”

Felhasznált irodalom:
Bertényi Iván–Csapay Gábor: Magyarország rövid története. Budapest, 1992, Maecenas Könyvkiadó
Egyed Ákos: Erdély 1848–1849. 1–2. k. Csíkszereda, 1998, Pallas–Akadémia Könyvkiadó
Gunst Péter (szerk.): Európa története. Debrecen, 1993, Csokonai Kiadó Kft.
Hermann Róbert (szerk.): Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc története. Budapest, 1996, Videopont Kiadó
Hermann Róbert: A forradalom és a szabadságharc esélyei. In: Magyar Nemzet. 2013. március 15.
Katus László (a 6. k. szerk.): Magyarország története. Budapest, 1987, Akadémiai Kiadó
Kosáry Domokos: Magyarok Európában III. Újjáépítés és polgárosodás 1811–1867. III. k., Budapest, 1990, Háttér Lap és Könyvkiadó
Kőváry László: Erdély története 1848–49-ben. Pest, 1861.
Martin Roberts: Európa története 1789–1914. Az ipari forradalom és a liberalizmus kora. Budapest, 1992, Akadémiai Kiadó
Nemeskürty István: „Kik érted haltak, szent világszabadság”. Budapest–Debrecen–Miskolc–Nyíregyháza, 1998, Lap–ICS Könyvkiadó
Závodszky Géza: Az újkor története. Budapest, 1991, Tankönyvkiadó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek