Vladimir Udrescu

47

A fordító, ha e furcsa szabadversek lényegi összefüggéseit akarná egyetlen mondatban megragadni, az a következő lenne: a lírikus felelőssége (humanizmusa) abban nyilvánul meg (egyetlen dolog, amit tehet!), hogy kilátástalan világunk leképezéséhez a dezillúzió ellensúlyozására világosabb tónust is alkalmaz, bevet.
Olvassuk ezzel a „felütéssel” Vladimir Udrescu kortárs költő verseit!

Fülöp József: Portré

Vladimir Udrescu

nyári eső

kisírt szemmel figyeled amint
az apró revelációk nyári esője
a tanítványok árnyékára hull

éppen akkor zajlik mindez
amikor az ábrándképek asztaga tövébe
a perzsa odahelyezi
a győzelem áttetsző szobrát

mikorra heged be ez a gyógyír nélküli örök seb
a szűz tekintet még
az Elochim szívében köröző
méh röptének imádatában él

de ki az aki képes elűzni
az emlékezet kútkáváján gubbasztó üldözők hadát
a lírán a tuareg aidosz is
a szikomorfák végtelen susogására hangol

sosem esteledő orcával Ő is megjelent
ezüst tubarózsa szirmok fakadtak léptei nyomán
és valamennyi idő eltelte után
az addig jól olvasható írás is kuszaság lett

szamártövis-szava életnedvét is
a kétkedés szúja hersegteti
az élet vizével és a halál vizével
degeszig töltött hólyagok pukkanásainak sorozata
tölti be azóta is a száműzetésben megfogyatkozott számú
tanítványok délutánját

Vajon micsoda teremtmény lehet a fűhöz hasonlatos

már a Hegemon eltévedt karavánjainak
érkezésére is mindhiába várakozunk
hogy a szavak aszályára
némi enyhítő esőt hozzanak

 

partmenti hajóraj

van úgy
hogy a város utolsó bástyái magasából
a dicsőség úgy pereg alá
– hamu a szavakra –
mintha a könyvekben támadó sáska-inváziót
egyetlen tükörmondatba zsúfoltan
próbálnád meg semlegesíteni

középkor-ívű kondorkeselyű-csőr is
szórja szanaszéjjel az eljövendő törvények
magvait
úgy érzed csontozatod kétéltű légpárnás jármű váza lett
amelyet forrongó szökőár emel

a ptolemaioszi felhő-nemzetség égisze alatt
kén-anyagcsere alapú véglények lopakodnak közénk
eljött az ideje annak, hogy a büszke paradigmák garatját
beszórjuk a még meg se született ország
cseresznyevirág-
szirmaival

elködösültek a dolgok
becsukott szemmel érzékeled
handzsárral metszett kőnyomat
a szíved

a prédára leső állatoktól hemzsegő tölcsértorkolatban
a tokhár-nyelv betűin lebegő karavellek is
a ciklonok nyilasaira várnak

minden ami körülzár
miként a pusztai vadméz
oly nehéz teher
az illúziók kórtermében
az őrök a tomográf-röntgengép alá taszítják
a fájdalom aromáit

jaj mentsetek ki innen
hangzik a kiáltás az éjszakában

partmenti vizeken
a nemlét hajóraja
cirkál

 

intenzív gyógykezelés

és milyen látnivalód maradt még

a levél-népek és a fény-népek
a dolgok természetéből visszavonulnak
miként a gyors halál eszméjének
villogásából a hegyes tőr

még kijelenti valaki
talán mégis megtudhatjuk az okokat

a sziporkázó csontokban
a rőt stroncium-atomok szétrobbannak
elektronhéjuk egy század pillantására mér halálos áramütést
az idegeket fehér láva-folyadék tölti fel
amely olyan akár a varázshegy egyik részletének képzete

még arra készült – modogatta –
hogy az éjszaka lényegében tapogatózva
megismeri a parancsolatokat
és miután e célból feltalálta a szemet
eltöltötte a borzadály

és mialatt a túlvilági álom útjait róva haladt
és kitekintett a fehér havazásba vágott padlásablakon
kiszimatolva a beállt csendben
a régi görögök egyik aranymondatát

és mi is valamennyien úgyszintén kővé fagyott arccal –

a mágneses föld porában
mint kígyó tekergőzik
egy gnosztikus szivárvány

a cselszövény része ez is

hagyd magad mögött Assisi madarait
dobáld le magadról a ferences-csuhát
ragadd meg a botodat és menekülj
a város lángokban áll

most már az is elég
hogyha az ég tüköréről visszaverődő csattogásra figyelsz
ahova menekítnek szárnyaid

 

néma harang

egy főpap a kétségek
vörösmészkő-ködén át
a bazalt griffmadarakkal szegélyezett szentélybe
utat enged a sokaságnak

és mégis és mindent elveszítesz

a városszélen csak a kiszáradt vegetáció
kő géta-kutya ugatása
a birodalom kapujában
csupáncsak sírfelirat vagy magad is
szó melyet a flamingók énekéből lehet kihallani

szentséges őrségek trombitái hirdetik
az újdonatúj utazást a dolgok között
és a legmerészebb elméletek szívébe

amint a bíbor palástba öltözött halált
meglepi a Szent Benedek-napi hóvihar

valaki mászik a falakon
a szíved csupáncsak remete-hab
egy gyurgyalag röpköd a lelki
hullócsillag-invázió szaggatta táj fölött

holtbiztos hogy nem fogjuk mindezt
az Ő kegyelme csődjéből épült erődként megnevezni

mára mind kiüresedtek
az odafönti padlózatok
a hasbeszélő hírvivők figurái a freskókon
a sírfelirat-fürdőbeli korinthoszi
akantuszlevelek ábrázolataival egybemosódtak

lehet eljutott hozzád is a híre annak
hogy valaki a gyémánt-csillagba
temette arcát

onnan hallhatni amint
végtelenül szól
valami néma harang

Bartha György fordításai

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.