Vízhálózat-építés és aszfaltozás

Haladnak a munkálatokkal szárhegyen

35

Nagy léptékben halad a vízhálózat kiépítése Gyergyó­szár­he­gyen. A hat és fél millió lejes európai uniós pályázati programban víz- és szennyvízhálózatot építenek, melyet várhatóan jövő év júniusában fejeznek be. Emellett hat és fél kilométernyi útszakasz aszfaltozására is támogatást kaptak uniós alapból: a beruházás tizennégy utcát érint.

Jó úton az uniós fejlesztésekfotó: Gyergyószárhegyi Önkormányzat / Facebook

Gyergyószárhegyen közel 15 évvel ezelőtt egy kormányprogram keretében elkezdődött ugyan a község vízhálózatának építése, akkor mégsem valósult meg ez a fejlesztés. Az akkori projekt nem födte le a község teljes hálózatát, ugyanakkor a szakszerűtlen bekötések, a tűzoltócsapok hiánya és számos más hiba miatt a község vezetése továbbra is kereste a megoldást a problémára.
Idén európai uniós forrásból kezdődött el Szárhegy és Güdüc területén a vízhálózat teljes, valamint a szennyvízhálózat elmaradt szakaszainak kiépítése.
– A munkálatok elkezdődtek a községben, eddig tizenhét és fél kilométer gerincvezetéket fektettek le, ezt folytatják, kijavítják a hibákat, aknákat és vízórákat szerelnek fel, majd következhet a háztartások rácsatlakozása a rendszerre – nyilatkozta érdeklődésünkre Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere.
A készülő vízhálózattal kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket utcafórumon mondhatják el az érintettek: május 18-án, szombaton a község vezetősége tart tájékoztatót az Énkány utcában.
A vízhálózat kiépítésében elsőbbséget élveznek azok az útszakaszok, ahol aszfaltozási munkák is lesznek ebben az évben.
Amint arról korábbi lapszámunkban írtunk, Szárhegy község 84 ezer eurós támogatást kapott uniós alapból egy közösségi ház építésére: az engedélyek beszerzése és a licit folyamata következik, majd elkezdődhet az építkezés.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek