Visszatértünk Úzvölgyébe a temetőfoglalás másnapján

Az anyagi kár nem jelentős, a lelki annál inkább

12 229

A székely kapu megrongálásán kívül egyéb pusztítás nyomai nem látszanak az úzvölgyi haditemetőben a csütörtöki, június 6-i „emlékműavatás” másnapjának délelőttjén. Az „úgynevezett román parcella” piros-sárga-kékben úszik, a kelta keresztes központi emlékművet koszorúk övezik, de a magyar fa keresztek a helyükön vannak, sőt azoknál is mécsesek égnek.

Tiszta idő és néhány csendőr-rendőr vegyes egység fogadott bennünket péntek délelőtt, amikor visszatértünk az úzvölgyi katonatemetőhöz, a románok által csütörtökön „megerőszakolt” hadi sírokhoz. A Dormánfalvi Helyi Rendőrség autója éppen távozott érkezésünkkor…

A foghíjas székely kapu mellett más fizikai rongálásnak nincsenek nyomai, a román trikolórba bújtatott parcella látványa azonban elkeserítő. Az ortodox betonkeresztek mögötti magyar fa kereszteknél azonban mécsesek égnek, két nagyobb méretű mécses pedig a „senki sírján” tiszteleg a hősök előtt. A letépett magyar színű szalagok zömét feltették a keresztekre.

Úzvölgye katonatemetője péntek délelőtt a csend és a giccs helye.

A temető bejárata. Tegnap óta más érzés bemeni.
A Dormánfalvi Helyi Rendőrség már ott járt.
A gazdájának ezt nem sikerült magával vinnie a csütörtöki dulakodásban.
A helyszínen csak hatóságiakkal talákoztunk. Visszafelé jövet viszont legalább öt autó szembe jött velünk. Kezdődik a kárfelmérés, újjáépítés.
Koszorúk tömege. Nem árt tudni, hogy a törvénytelenül felállított emlékműnél koszorút helyezett el Dormánfalva közigazgatási egysége (Unitatea Administrativă Teritorială Dărmăneși), az ALDE Bákó megyei szervezete, sőt a Cultul Eroilor Bákó megyei szervezete is. Egyiküket sem zavarta az illegalitás.
Felzászlózott román parcella. Trikolórok, művirág koszorúk, mécsesek. Ők volnának Erdély „gazdái”?
A román keresztek mögött levő magyar fa keresztek tövében is mécsesek égnek. Egy-egy magyar színű szalag még a földön hevert.
Az ágkereszteket a deszkából készülteknek támasztották még tegnap. Összesen hárman…
Urbán János baka hantja fölött még trikolóros kalácsot is hagytak.
Egyik mécses már leégett, a másiknak a csonkja még most is ég egy jelöletlen helyen.
A székely kapu összetörött zárján román szalag díszeleg. Betörtek, de nem törtek meg!
A csütörtöki incidens maradványai. A nyomok még mindig frissek, főleg a lelkiek.
Hézag a kapu lécei között. Csütörtökön a mi soraink is hézagosok voltak.
De a keresztjeink állnak, nem találtunk olyant, amelyiket kidöntöttek volna.
Tegnap még román zászlók lobogtak a kapun, ma már nem. És a kapu sem marad csonka sokáig, mert az igazi gazda törődik vele!

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek