Visszatekintő (szeptember 4.)

45

1969. szeptember 4., csütörtök

„A legszebb és legjobb kultúrotthon.” Mint már beszámoltunk róla, a Megyei Művelődés- és Művészetügyi Bizottság kezdeményezésére április óta versenyben állnak egymással megyénk művelődési otthonai. Az öt hónapja tartó vetélkedőn legjobbnak a csíkszentgyörgyi művelődési otthon bizonyult. Második díjjal a kászonaltízi és bögözi, harmadikkal pedig a gyimesközéploki és salamási otthonokat jutalmazták. A csíkszentdomokosi, kilyénfalvi, csíkmadarasi, csíkszentsimoni, valamint gyergyóújfalusi művelődési otthonok dicsérő oklevelet kaptak.

1999. szeptember 4., szombat

Közlemény száz embertől. „Kultúra és civilizáció a román térségben” mottóval nyári egyetemet tartottak Marosfőn, minderről egy, a megyei román lapban megjelent közleményből értesültünk. A közleményt bevezető szövegből azt is megtudtuk, hogy Marosfőn száz román diák volt jelen belföldről, valamint Besszarábiából, Bukovinából és Vojvodinából. (…) Az első pont a határokon kívül élő románok sorsával foglalkozik… a második pont pedig a Hargita és Kovászna megyében élő románok sorsával kapcsolatban tesz javaslatokat.

2004. szeptember 4., szombat

Ivóvízhálózat átadása. Tegnap Udvarhelyszéken Betfalva, Nagygalambfalva és Kisgalambfalva vízvezetékhálózat-rendszerének átadására került sor. Hargita megye több mint kétezer lakója jutott vízhez a 17 milliárdos beruházás következtében. A három falu vízellátása, a mintegy 12,5 km hosszú vízvezetékrendszer megépítése a 687/1997-es kormányrendelet szerint a külföldi hitelből finanszírozott kormányprogram részeként valósulhatott meg, amely összesen több mint hatvanezer embert érint megyénkben.

Ösztöndíj egyetemi oktatóknak. Szeptembertől havi 10 ezer forintnak megfelelő összegű ösztöndíjban részesülnek az állami felsőoktatási intézményekben magyar nyelven oktatók… A jogosultak számát 450-500-ra becsülik, az egyetemi oktatók mellett a szemináriumokat vezető PhD-hallgatók is részesülnek az ösztöndíjként folyósított havi bérkiegészítésben.

Összeállította: Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek