Visszatekintő (szeptember 25.)

29

1969. szeptember 25., csütörtök

Új intézettel bővül Csíkszereda. Nem lesz újdonság, a városnak múltja van ebben – mondja Kristó András főtanfelügyelő-helyettes –, Csíksomlyón már működött tanító- és óvónőképző, igaz, meglehetősen rég. Persze nem a hagyomány felújítása volt a szempont, amiért most beindítjuk ezt az új intézetet. A megyében mutatkozó káderhiány tette szükségessé. Számos óvónőnek nincs szakmai végzettsége, legjobb esetben tanítói diplomával rendelkezik. Nos, ez az objektív szükség késztetett arra, hogy haladéktalanul „üzembe helyezzük” az intézetet.

1999. szeptember 25., szombat

Megnyílt a nagytábor. A résztvevők csak nagytáborként emlegetik a marosfői ifjúsági komplexumban szervezett találkozót. A tapasztaltabb vezetők itt szeretnék megosztani pályájuk tanulságait az utánpótlást képező középiskolásokkal, ugyanakkor az említett szervezetek a következő évi tevékenységi tervüket is itt fogják kidolgozni. A találkozónak több csíki vonatkozása is van: elsősorban az, hogy a felsorolt országos szervezetek vezetőségében a csíki diákok jelentős számban képviseltetik magukat minden évben. A vasárnapig tartó táborban az országos szervezetek tagcsoportjai több kérdésben is egyeztetnek majd, ami a szervezetek szakmai, gazdasági problémáit illeti.

2004. szeptember 25., szombat

Állásbörze frissen végzetteknek. A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség szervezésében idén a hatodik állásbörzére került sor tegnap, ezúttal frissen végzetteknek kínálva lehetőséget munkahely-találásra. A börzén a megyében összesen 74 kereskedelmi egység kínált állást, Csíkszeredában 30, Székelyudvarhelyről 29, illetve Gyergyószentmiklósról 15 munkaadó, 508 állás elfoglalására vártak jelentkezőket, ezzel szemben a megyében összesen 470 részvevőt jegyeztek, közülük 111-et választottak ki alkalmazás céljából. 24 személyt helyben alkalmaztak; legtöbben Gyergyószentmiklóson jutottak álláshoz, ugyancsak itt a legmagasabb az alkalmazás végzett kiválasztottak száma (53).

Összeállította: Szőke Zsuzsa

Ősz a Gyimesekben Fotó: Nagy P. Zoltán, 2004
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek