Visszatekintő (szeptember 20.)

38

1968. szeptember 20., péntek

Hírek. Alig néhány nap elteltével másodszor haladtak át megyénken a gyorsaság kedvelői. Ez alkalommal sokkal hosszabb és nehezebb útvonallal birkóztak meg a versenyzők. Az úgynevezett EURÓPA TÚRA résztvevői szeptember 13-án érkeztek hazánkba.

Büszkék vagyunk rá! Olyan városban dolgozom, ahol napról napra fejlődő, szocialista társadalmunknak lehetünk szemtanúi. Városunk, bányánk rohamos fejlődését az itt élő és testvéri barátságban, egységben dolgozó emberek növekvő jólétét csak szeretett pártunk, a Román Kommunista Párt vezetésével hozhattunk létre.

A vietnami háború ellen. Renie Davis és Tom Hayden, a vietnami háború megszüntetéséért küzdő országos mozgósító bizottság társigazgatói egy sajtóértekezleten bejelentették, hogy nagygyűléseket és tüntetéseket szerveznek az USA vietnami háborúja ellen minden városban, ahol demokrata és republikánus elnökjelölt kortesbeszédet tart.

1978. szeptember 20., szerda

Biztosak a sikerben. Annak idején lapunkban hírül adtuk, hogy megyénk mezőgazdasági termelőszövetkezetei közül elsőként Szenterzsébeten végeztek az aratással. Kihasználták kedvező éghajlati adottságukat, ez nyilvánvaló, miképpen az is, hogy ennél többre volt szükségük az elsőséghez.

Gyermekszáj
– Kisfiam, miért nem készülődsz, mindjárt nyolc óra, elkésel az iskolából?
– Én ma nem is megyek, mert a tanító néni azt mondta, hogy meg ne lássa azt, aki nem tanulta meg a verset.

1988. szeptember 20., kedd

Már alapoznak a jövő évi exportfeladatok teljesítése érdekében. Különleges figyelmet fordítanak arra, hogy a dolgozók szakmai továbbképzését is a követelmények szintjére emeljék (…) A jövő esztendei exportterv teljesítésének a sikere persze függ attól is, hogy hány új, tetszetős és kiváló minőségű modellt tudnak előkészíteni a szerződéskötésekre.

Az első román sikerek. (…) 36 évvel Sîrbu szó szerinti „fegyverténye” után Szöulból a hírügynökségek telexei világgá röpítették a hírt: az Olimpia első aranyérmei között, szabadpisztolylövésben a román Sorin Babii aranyérmet szerzett.

Szerkeszti: Szőke Zsuzsa

Korszerű szolgáltatási központ. Nagy Zoltán felvétele, 1968
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.