Visszatekintő (szeptember 17.)

51

1968. szeptember 17., kedd

Első nap az iskolában. A közelgő nagy ünnep, a háromszáz éves évforduló jegyében kezdődött az új tanév a csíkszeredai líceumban. Az évszázados alma mater udvarán kétezer-száz tanuló hallgatta az ünnepi beszédet.

Látogatás a Szent Anna-tónál. A tó két partján hatalmas gödrök tátonganak. Azt mondják, kötélpályát akarnak építeni Tusnádról. Ekkor arra gondolok, félő, hogy a Szent Anna-tó elveszíti varázsát.

1978. szeptember 17., csütörtök

Hírek
Kereskedelmi hálózatunk fejlesztésének fontos eseményére került sor tegnap Gyergyószentmiklóson: kijelölték a Szabadság téren létesítendő új nagyáruház építőtelepének helyét.
Szép kivitelezésű porcelán dísztárgyak érkeztek a csíkszeredai Központi Áruházba; a kolozsvár-napocai Iris gyár termékei és kínai importcikkek.

Gyermekszáj.
– Édesapám tegnap ötféle borvizet vásárolt egyetlen boltban.
– Az semmi. Az én édesapám egyetlenegy félét vett öt boltban.

1988. szeptember 17., szombat

Iskolaavatás Alcsíkon. Új iskolaépületet avattak Sincraieni községben.
Túl a felénél a burgonyaszedés a Csíki-medencében. A sinmartini líceum diákjai már tanévkezdés előtt bekapcsolódtak a szedésbe, és továbbra is számítanak munkájukra.

Szarmata kincs. Szovjet régészek szarmata kincseket fedeztek fel a Volga mentén, amely egy körülbelül 2000 évvel ezelőtti nagy törzsszövetség katonai vezetőjéé lehetett.

Olimpiai játékok. Ma a déli órákban, amikor nálunk estébe hajlik a délután, sok ezer kilométeres utazás után két hétre megpihen Szöulban az olimpiai láng. Megpihen, de nem szűnik meg lobogni, hogy fennen hirdesse: íme, béke uralkodik az emberek között, a világ népei az olimpiai láng melegénél emberiséggé olvadnak össze.

Szerkeszti: Benedek Enikő

Közszolgáltatási komplexum Borszéken, 1968
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.