Visszatekintő (november 2.)

43

1968. november 2., szombat

Négy árvát nevelt fel eddig… Van úgy, hogy nevelőszülők veszik szárnyaik alá az árvákat. Gondozásukhoz az állam ugyancsak hozzájárul: havi kétszáz lejt, teljes ruházatot küld a nevelőszülői felügyelet alatt élő gyerekeknek. Megismerkedtem egy ilyen nevelőszülővel. Négy gyermek, négy árva cseperedett már fel, oltalmában. (…) Az egyik árvából gáterest nevelt. Gombgyárban dolgozik a második. A harmadik vagonrakó. Fonodában tekercselő a negyedik.

Álomváros a Riviérán. Új város nőtt ki a földből, vagy inkább a föld mellől, a tengerből. (…) Egy álom, egy furcsa délibáb, amely azonban nem tűnik el, ha a nézelődő megdörzsöli a szemét. Port-Grimaud a város neve, habár egyelőre még senki nem lakik benne. (…) A leendő tulajdonosok már várják a város megnyitásának a napját… Port-Grimaud első lakosainak névsora így kezdődik: Monsieur és Madame Peugeot, Broglie herceg, Paul Emile Victor, Napóleon leszármazottja…

1978. november 2., csütörtök

Hír. Toplicán, a városközpontban épülő közel 800 lakosztály ellátására hivatott hőközpont csarnokában beszerelték az első kazánt, amely biztosítja a rövidesen átadásra kerülő első tömbházak lakásainak fűtését és melegvíz-ellátását.

Kissé fura, de ez van. Hasznos, és sokak által keresett árucikk a cipőbe illeszthető talpbetét. Keresik is a vásárlók gyakorta. S hol kérné, ha nem a cipőboltban? Ez a logikus. Ha lábbelitartozékról van szó, ebben a szaküzletben kell (kellene) lennie, még Csíkszeredában is. Ám a Központi Áruház cipőosztályán sajnálkozva közlik, hogy ők ilyesmit nem tartanak, ellenben ha a kedves vevőnek csakugyan szüksége van rá, úgy fáradjon el a vasüzletbe.

1988. november 2., szerda

A megyei turisztika országos rangjáért. Elmúlt a nyár, elmúlt a turisztikai főszezon. Már korántsincs akkora forgalom az üdülőhelyeiken, mint a kánikulában, amikor ezrek meg ezrek kezeltették magukat, szabadságoltak az ország minden részéből megyénkben. Persze, most sem ürültek ki a gyógykezelő helyeink, hiszen azok télen éppúgy alkalmasak a betegek, kezelést igénylők fogadására, mint nyáron.

Összeállította: Szőke Zsuzsa

Dánfalvi fekete kerámia. Szász Károly felvétele, 1968
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.