Visszatekintő ( május 30.)

250

1968. május 30., csütörtök

A négyoldalas lapszám egyik oldalát Hargita megye közigazgatási térképe foglalja el, két további oldal Hargita megye municípiumainak, városainak és községeinek körülhatárolásáról szól, egyes helységek névjegyzékből való törléséről, illetve egyesítéséről, névváltoztatásáról, valamint egyes községek várossá nyilvánításáról.

Égen és földön. A csíkszentmártoniak már megszokták a megyei növényvédelmi központ repülőgépének zaját. Hogyne szokták volna meg, amikor a gép szinte óránként elhúz a fejük felett. (…)[A pilóták] kérték, hogy időnként szálljanak fel szakemberek, és segítsék őket a tájékozódásban. Egy alkalommal küldtek is egy embert, aki húszpercnyi repülés után kijelentette: fogalma sincs, merre van…

1978. május 30., kedd

Tudományos ülésszak Csíkszeredában. Témája: A társadalmi viszonyok megszilárdítása a szocialista etika és méltányosság elvei alapján.

Hírek
Derekas munkában töltött időszak után tegnap hazaérkezett a Duna–Fekete-tenger csatorna országos ifjúsági építőtelepéről a balánbányai bányaipari iskolaközpont tanulóinak 30 fős brigádja, a stafétát mintegy átvéve pedig ma indul ugyanoda a taplocai ipari líceum 28 diákja, hogy becsülettel képviselje megyénk ifjúságát a nagy jelentőségű országos építőtelepen.
A mind átfogóbb községfejlesztési munkálatok sorozatában közel 100 000 lej értékű új betonhíd építéséhez fogtak hozzá a Fülpe-patak fölött a salamási lakosok.

Minőség = vásárlók megelégedése. Az elmúlt két évben 2,3 milliárd lej értékben ipari árut vásárolt megyénk lakossága. 11 079 televíziót, 9158 mosógépet, 10 671 jégszekrényt, 11 717 rádiót, 5370 porszívót, 2000 személygépkocsit, 158 millió lej értékű bútort.
1988. május 30-án, hétfőn nem jelent meg lapszám.

Szerkeszti: Benedek Enikő

Csíkszeredai képeslap, 1968. Nagy P. Zoltán felvétele (részlet)
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.