Visszatekintő ( június 28.)

105

1968. június 28., péntek

Az ország minden tájáról. A Bucegi-hegységben megkezdték egy fülkés drótkötélpálya építését. A harmincszemélyes fülkék 30 kilométeres óránkénti sebességgel fognak közlekedni az Alpin és a Virful Furnica menedékház között.

A képernyő vonzásában. Gyermekek ülnek órákon át a televízió képernyője előtt. A való világ kitágul, s egyben átminősül számukra valami egészen mássá, mint a környező valóság. Ma még fel sem tudjuk mérni, milyen hatások, a lélekformálásnak milyen forradalma megy végbe a képernyőn keresztül ömlesztett „kultúrának” ezen az útján.

Palackozás. A csíkszeredai Bor- és Szeszesital Vállalat naponta 18 ezer liter bort palackoz. Emellett naponta négyezer-ötszáz liternyi ömlesztett bort is.

Röviden. Több hónapos kísérletezés és módosítás után az Apollo-űrkabin készen áll arra, hogy emberrel a fedélzetén útnak induljon. Az Apollo-11 űrkabint szeptemberben tíznapos próbaútra bocsátják fel földkörüli pályára (…). Ez lesz az első űrrepülés 1966 vége óta.

1978. június 28.,szerda

Ne dobd a földre a csikket! Most ne vitassuk, hogy illik vagy nem illik az utcán cigarettázni. Mert egyelőre úgy néz ki, hogy egyre több azok száma (még a nőké is), akik rágyújtanak az utcán. Aztán (…) a földre dobják a csikket.

A lényegre tapintottak.Csíkmadéfalván a napokban új iskolaműhely-komplexum építéséhez kezdtek hozzá.

1988. június 28.,kedd

Tovább dől a pisai ferde torony. A híres-nevezetes pisai ferde torony az utóbbi 12 hónapban további 1,3 milliméterrel megdőlt. Ha ez az ütem tovább tart, a torony körülbelül 100 éven belül ledől.

Hírek. 3000 méhcsalád gyűjt megyénk havasi kaszálóin és a málnavészekben, mellettük még 1500 méhcsalád Mures megyéből is.

Szerkeszti: Benedek Enikő

A maroshévízi Fenyő üdülőtelep szép fekvésű strandja, 1968, Haragos Zoltán felvétele
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.