Visszatekintő (július 17.)

43

1969. július 17., csütörtök

Hír. Új cukrászdával bővül Gyergyószentmiklós vendéglátóipari hálózata. A volt Fenyő nevű kisvendéglő helyiségében berendezett egység több mint 80 vendéget fogadhat egyszerre. Huszonötféle cukrászsütemény, meleg reggeli, hűsítők és szeszes italok állnak a fogyasztók rendelkezésére.

1999. július 17., szombat

Célegyenesben Tusványoson. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem helyszíne a tusnádfürdői Univers kemping. Ezért a tábor neve immár harmadik alkalommal Tusványos lett. Benne van a tíz évvel ezelőtt elindult bálványosi folyamat, no meg az új helyszín is. A Hargita Népe kérdéseire válaszolva, a tábor társszervezője, Bencze Tibor elmondta, hogy a szervezők igyekeztek legalább olyan jó körülményeket biztosítani a táborozóknak, a szabadegyetem előadóinak, meghívottjainak és hallgatóinak, mint tavaly, de a szolgáltatások minőségének szintjét emelni próbálták. A hétfőn kezdődő rendezvényre három-négyszáz résztvevőre számítanak.

Ablak az országra. Az év végi 12 havi inflációra vonatkozó hivatalos becslést 35 százalékról 40 százalékra emelték, Mugur Isărescu, a Nemzeti Bank elnöke szerint még ezt a célszámot is nehéz lesz betartani. A célszám eléréséhez mostantól nem lehet nagyobb az infláció havi 1-1,5 százaléknál – tette hozzá. A havi infláció 5,3 százalék volt májusban és 5,1 százalék júniusban. Június végén 48,2 százalék volt a 12 havi drágulás. Az év első felében havonta átlagosan 4,6 százalékkal emelkedtek az árak.

2004. július 17., szombat

Csúcsforgalom a Szent Anna-tónál. Magyar rendszámú kiskocsik és autóbuszok sokasága követi egymást a Szent Anna-tó felé vezető úton. A Székely-tengernek nevezett tó Délkelet-Európa egyetlen épségben megmaradt vulkáni krátertava, mely a Mohos-tőzegláppal együtt Hargita megye és Erdély leglátogatottabb turistaparadicsomai közé tartozik.

Összeállította: Szőke Zsuzsa

Fürdő gyerekek a Szent Anna-tóban. 2004
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek