Visszatekintő (július 15.)

42

1969. július 15., kedd

Vasárnap délután került sor Gyergyószentmiklóson a C-osztályba való jutásért folyó selejtező visszavágó mérkőzésére a helybeli Jövő és a zernyesti Cellulóza labdarugócsapata között. A gyergyószentmiklósiak, különösen a második félidőben nyújtott jó játékukkal 4–1 (1–1) arányban nyerték a mérkőzést, s így a következő bajnoki idényben már a C-osztályban játszhatnak.

1989. július 15., szombat

A Nicolae Ceauºescu-korszak nagyszerű létesítményei – 1965–1989. A IX. kongresszus utáni időszakban soha nem látott méreteket öltött hazánkban és megyénkben is az építkezés. Sokoldalú tennivalóikat megbeszélni az építészek rendszeresen tanácskoznak, és ilyen jelleggel tartottak az elmúlt napokban megyeszékhelyünkön nagyszabású műépítészeti-építészeti szimpóziumot.

1999. július 15., csütörtök

Kisebbségi tábor Homoródfürdőn. Öt romániai kisebbség képviseletében mintegy 280 gyerek vesz részt a hagyományos Nemzeti Kisebbségek Folklórtáborán. A különböző helységekből érkezett csoportoknak naponta vannak közös programjaik, ugyanakkor a más-más nemzetiségű gyerekek szívesen töltik együtt szabadidejüket is. A 14 nemzeti kisebbség részéről meghívott csoportok közül csupán az ukránok, makedónok és lipovánok válaszoltak a meghívásra. A megfigyelések szerint a 9 és 15 éves korosztályhoz tartozó gyerekek között nincsenek etnikai feszültségek. A barátkozások és az együtt töltött idő lényege a kölcsönös megismerés.

2004. július 15., csütörtök

Ablak az országra. A hivatalos szervek nagyarányú rendezvényeket kívánnak szervezni Bukarestben és az ország más városaiban augusztus 23. megünneplésére, az 1944 nyarán történt események 60. évfordulóján – nyilatkozták tegnap a Mediafaxnak hivatalos források. A rendezvények előkészítése folyamatban van, az elnöki hivatal, a kormány és a honvédelmi szaktárca a következőkben állítja össze az ünnepségek programját és dönt az érintett intézmények hozzájárulásáról.

Összeállította: Szőke Zsuzsa

Gyakorol az ukrán folklórcsoport. Fotó: Kristó Róbert, 1999
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek