Visszatekintő (december 19.)

33

1968. december 19., csütörtök

Hír. Tekerőpatakon és gyergyótölgyesen jártak a gyergyószentmiklósi tudományos brigádok. Érdekes előadásaik – Hány embert képes eltartani a föld?, Az űrkutatás legújabb eredményei, Gyergyó természeti szépségei, Dr. Robert Koch élete és munkássága – megérdemelt sikert arattak.

„Virágzik a jég”… A kislány megilletődve áll a számára még szédítően nagy jégtengeren. Arca, füle pirosra gyúl az izgalomtól, olyan ebben a vakító fehérségben, mint egy picike láng. Nagyokat és őszintéket nyel a meleg biztatására. És megteszi az első, tapogatózó, nekilendülő lépéseket a közösség felé, túllépik önmagán, hogy egy nagyobb erő magáéba oldja, engedelmességé, kitartássá változtassa akaratát…

Szeretik a jégkorongot Csíkdánfalván. A jégkorongsport minden követelményének megfelelő jégpályát építettek lelkes tanáraik vezetésével a csíkdánfalvi líceum tanulói, amely nemsokára edzések, forró hangulatú mérkőzések, versenyek színhelye lesz.

Miért megy el az orvos faluról? Megyénk 49 körzeti rendelőjének szakembereire hárul falusi lakosságunk orvosi ellátása, egészségének védelme. Nehéz és felelősségteljes munka, sok időt, lelkiismeretességet, alaposságot igényel. Közismert dolog ez, s ha mégis hangsúlyozzuk, azért tesszük, mert tudjuk, mennyi nehézséggel kell megküzdenie naponta a körorvosnak.

1978. december 19., kedd

Gondolatok a sísportról. Az, hogy néhányan autóval kimennek a Hargitafürdőre, az még nem tömegsport. Síparadicsom van itt, de nem veszünk tudomást róla. Meglátásom szerint, az iskolákban kell lefektetni az alapokat… A minőségi sporttal nem állunk rosszul, de vajon megérem-e, hogy vasárnaponként százakat, ezreket lássak síléccel a Sutában… Az ember minden testrészét megmozgatja, nem lehet megfázni, tiszta levegőt szívunk, a gyorsvonat sebességével száguldunk a csillogó havon, hát nem nagyszerű?
1988. december 19-én, hétfőn nem jelent meg lapszám

Összeállította: Szőke Zsuzsa

btr
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.