Visszatekintő (december 18.)

45

1968. december 18., szerda

Körülbelül így áll a helyzet. Csíkszentmárton községben, mint már szólottunk erről, tizenhat olvasókör gyűlt össze a téli estéken hozzávetőlegesen háromszáz hallgatóval. Tartalmi vonatkozásait vizsgálgatva ezeknek, kiderül, hogy a politikai, szakmai tudnivalók megbeszélése egybefonódik, azaz egyszerre történik irodalmi szemelvények bemutatásával.

Az első 2500 lóerős dízelmotor. A resicai gépgyártó üzemben elkészült az első 2500 lóerős dízelmotor a dízel villamos mozdonyok erejének további növelésével. A Resicán tervezett és kivitelezett új motor számos olyan konstrukciós és működési jellegzetességgel bír, amely tökéletesebbé teszi az eddigi gyártmányokhoz viszonyítva.

Vakációs gondok. A vakáció elsősorban a megfeszített szellemi munka alóli kikapcsolódás időszaka. Erre egyaránt szüksége van mind a jó, mind a gyenge eredményeket elért gyerekeknek. Szükséges a befektetett energia pótlása, a szellemi fáradtság kipihenése. A pihenés szükségessége tehát pillanatig sem vitás, inkább mikéntje, a szünidőben a tanuló szempontjából való hasznossá tétele vet föl néhány problémát.

A művelődési otthon és a falusi népi egyetemek létesítése… Olvas a falu. Nem mindegy, hogy mit. Előadást hallgat. Nem mindegy, hogy milyen előadást… Talán nem is a meglevő keretekkel van baj, hanem az esetlegességgel, zűrzavaros, átgondolatlan tervezéssel, mely még elég gyakran megnyilvánul. Bizonyos témákon belül valamiféle folytonosságra volna szükség, hogy megszűnjék a káros kapkodás. S végső fokon: hasznossá váljék mindaz, ami a felnőtt falusi tömegek nevelését, politikai, szakmai, tudományos, erkölcsi, esztétikai látókörét szélesíteni hivatott.

1978. december 18-án, hétfőn nem jelent meg lapszám
1988. december 18., vasárnap

Tél a Kelemen-havasokban. Csodálatos téli táj fogadja a Kelemen-havasok meredek völgyeibe érkezőt. A szálas, magas, égbenyúló fenyőfák figyelmes őrszemként kémlelik a látóhatárt a kopár sziklafokok magaslatairól, vastag, fehér hómundérjaikba burkolózva. A környező hegyek ormait köd lepi be.

Összeállította: Szőke Zsuzsa

Gyergyóalfalusi lenfeldolgozó üzem egyik munkacsarnoka. Nagy P. Zoltán felvétele, 1968
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.