Visszatekintő ( április 19.)

89

1968. április 19., péntek

Nemcsak öregeknek. A „bemutatkozás” már megtörtént, március végén a megyei Nyugdíjpénztár első ízben folyósította az esedékes nyugdíjakat. Úgy tudjuk, zavartalanul.

Fiatalos lendülettel. Az új nemzedék nevelésének alapvető eszköze a munka. (…) Ebben az esztendőben megyénk ifjai 1830 tonna ócskavasat gyűjtenek, 71 hektáron erdősítési, 250 ha-on pedig más erdőgazdálkodási munkálatokat végeznek. (…) A tervek szerint megyénk városaiba ifjúsági munkatelepeket létesítenek.

A munkaerő-gazdálkodás időszerű kérdései. (…) Megyénk lakossága jelenleg meghaladja a 285 000-et. Ebből 90 000 városban, 195 000 pedig falvakon él. A megye össznépességének több mint 60 százaléka aktív lakosság, amely részt vesz az anyagi javak termelésében.

Látogatás a csíkszeredai Gospodinába. Ebédre voltam hivatalos egy régi ismerősömhöz. A háziasszony talán ismerte kedvenc ételemet, mert megérkezésem után néhány perccel már az asztalon párolgott a vasárnapi menü: húsleves és bécsiszelet. (…) Nem tudtam elfojtani csodálkozásomat, ugyanis belépéskor hideg tűzhely fogadott, és képtelenségnek tartottam, hogy mintegy varázsütésre tálaljanak. A gazdasszony (…) mosolyogva világosított fel: a Gospodinában vásárol, méghozzá gyakran.

1978. április 19., szerda

Hírek
Gyergyószárhegyen a lakosság hazafias munka hozzájárulásával kezdődtek jelentősebb szabályozási és parterősítési munkálatok a tavasszal többször is kiáradt Csinód-pataka mentén, az okozott károk eltüntetéséért s a továbbiak megelőzéséért.
*
Szép eredményt jelzett tudósítónk a székelyudvarhelyi egészségügyi létesítmények építőtelepéről: a kitűzött határidőnél két hónappal hamarább húzták fel pirosba és helyezték tető alá az új poliklinikát, amihez jelentősen hozzájárult annak a 720 dolgozónak a hazafias munkája is, akik közel 5500 munkaórát dolgoztak az építkezés meggyorsításáért.

Elutazás New York-ból. Nicolae Ceaușescu elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság elnöke és Elena Ceaușescu elvtársnő hétfőn este befejezte USA-beli állami látogatását, amelyre Jimmy Carternek, az USA elnökének és Rosalynn Carter asszonynak a meghívására került sor.

Láda nélkül. A literes, félliteres üveg érték – üzletekben, a csomagolóanyag-értékesítőknél be is cserélik. (…) E megszokott, természetes renden azonban módosítanak a csíkszeredai Petőfi utcai borvízüzletben: nem vesznek el félliteres üveget, „jóllehet szívesen elvenném én, kérem, mert az is beszámít a tervembe”, mert nincsen láda, ahová tenni. A mellette lévő élelmiszerüzlet udvarán egy halom üres láda. Persze, minden bizonnyal, a ládahegyet legalább húszféle átirat nélkül nem lehet arrább tolni…

1988. április 19., kedd

Csinosodó települések. Plăieșii de Jos. A községközpontban az idén befejezik a 66 lakásos tömbház építését, amely a mellette lévővel, valamint a közeli néptanács épületével, a művelődési otthonnal együtt már-már városias képet mutat.

Amerikai–szovjet Mars-expedíció terve. Carl Sagan ismert amerikai tudós s TASZSZ-nak adott interjújában kijelentette, hogy a közeljövőben közös amerikai–szovjet Mars-expedícióra kerül sor. Rámutatott: ezt a szovjet és amerikai űrkutatás eredményei és a két ország bővülő kapcsolatai teszik lehetővé.

Szerkeszti: Benedek Enikő

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.