Virágzó ország

17

Az államalapításunk ünnepén felidézem lelkemben az általam egyszer élőben is látott, csodálatosan szép és kreatív Debreceni Virágfeszivált. Országépítő nagy királyunknak ünnepén megidézem az 1300 körül írt Ómagyar Mária-siralom nyelvemlékét is, amelyben a fiát sirató Mária így becézgeti fiát: „Világ világa, / virágnak virága, / keserüen kinzatul, / vos szegekkel veretül!”
Szeretném hinni, hogy a lelki fundamentum, a keresztény önazonosságát valló nemzetünk gerince és tartóoszlopa ma sem más, mint a világ világossága, a virágoknak virága, Jézus… Vajon értjük a virágkarnevál igazi üzenetét, vagy csak a látványosság nyűgöz le? „Virágnak virága”- hitére épült fel egykor egy ország… Van-e, létezik-e erősebb, jövőbe mutatóbb alap, spirituális tőke, mintsem a virág s a világosság?! Nem hinném.
Ó, ti virágok! – sóhajtok augusztusban. Mennyire összenőtt emberi történetünk, nemzeti történelmünk a ti létetekkel!… Kapuk, viseletek, sulykolók, tálasok, bútorzatok, hajkorongok és veretek őrzik a virágok nyelvén a tulipán, a szegfű, liliom, az inda, az életfa ősi üzenetvilágát. Mindig megújítható, a mához is igazítható virágnyelvezet ez. Sokat kutatott és vitatott téma, hogy mióta épültek be e jelképek és díszítőelemek a népi önmeghatározásunk és önkifejezésünk világába? Egy azonban biztos: valahol csak látjuk, felismerjük e motívumokat, lelkünkben azon nyomban otthonérzet és örvendezés támad.
Ezekben a napokban, amikor Magyarország fölvirágzásáról elmélkedünk, úgy érzem, hogy jó lelkünk mélyebb rétegeiből felhozni a virágokhoz való személyes kötődésünket is.
Női dolog a virágkérdés? Netán férfiügy? Mindkettő! – vallom. Hálát adok a jó Istennek, hogy lelkipásztori életem kísérője a virág. Egyrészt mindig friss van belőle az úrasztalán, hiszen ének, ima, prédikáció, áldás és sziromüzenet szorosan összetartoznak a templomban. Másrészt családom is egy kis virágoskert. Csupa női szívek, akiknek gyakran kijut a virág!
Nő és férfi egyaránt receptív, fogékony a virágban rejlő üzenetek tolmácsolására, hiszen a virág az élet ékessége az egyhangúságban, színpompás harmónia, amely gyönyörködtet, reményt ad és tovaröpíti gondolatainkat a keret és megkötöttség nélküli dimenziókba!
A viruló ág fontos a szerelem mámorában, a születés szavakkal kifejezhetetlen örömében, a kereszteléskor, a sikereink állomásain, a menyegzőn, családi és közösségi ünnepekben… és végül az örökélet kapujában is ott vannak koszorúkba tűzdelve a virágok… Mint modottam, reményt adnak, és tovaröpítik a gondolatainkat egy, a tudatosság, a ráció előtt még rejtett világ felé!
Gondoljunk csak arra, hogy Jézus virágvasárnapi útjában a zöld ágak, levelek és szirmok az örök élet azon diadalútját jelképezik, amelyet nem állíthat meg korbács, töviskoszorú és fakereszt. Amúgy, a Szentírásban kevés olyan hely van, amely a virágról, mint pozitív előhírnökről szólna. Leginkább a „Megszárad a fű, elhull a virág.”–ézsaiási gondolatköre gyűrűzik a bibliai kijelentésekben. Találtam azonban pozitív kicsengésű, reménykeltő üzentet is: „Az igaz virágzik, mint a pálmafa” (92. Zsoltár) vagy „Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje.” (Énekek É. 2,12)
Szentei Anna tollából olvastam egy csodálatos írást, Turbán a koporsón címmel. Ebben a Gül Baba Rózsadombon álló türbéjére, azaz síremlékének értékére világít rá az írónő. Gül Baba, magyar nyelven a Rózsák Atyja, 1541 óta alussza álmát a magyar föld sírboltjában. Alighogy elesett Buda, Szulejmán legjelentősebb dervise, lelki vezetője, a sebtében dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomában hirtelen meghalt. A magyar keresztények ezt jelként értelmezték akkoriban! A szultán fájdalma azonban akkor volt, hogy a halottasmenetben ő maga is a vállán vitte a koporsót. 1543-ban Mehmed pasa adott parancsot türbe, azaz síremlék építésére… A „baba” a bektasi dervisek, a muszlim szerzetesek azon elöljáróját jelentette, aki lelki vezetőként a janicsárképzés oszlopa volt. A katonaképzés mellett a rend tagjai rózsaolaj-készítésből és növénytermesztésből tartották fenn magukat, innen ered a „gül” név, ami azt jelenti, hogy „rózsa.” Turbánjára rózsát tűzött a dervis, ami az univerzális tudás és az Istenhez való kötődés szimbólumát is jelentette népe körében. A Rózsák Atyja – katonaképző szerzetes, filozófus és költő – sírboltja a törökök számára ma zarándokhely, számunkra pedig tanulságos állandó történelmi kiállítás. A sokszor megpróbált történelmünk útjain, lám-lám, hogyan kapcsolódik össze a Rózsadomb története az egykori ellenség történetével!
Nemzetünk ünnepén munkáljuk az igazságot, hogy megmaradhassunk és virágozhassunk, akár a pálmafa. Itt az éneklés ideje, hiszen nyílik még az éltető szó, élő a Virágok Virágának evangéliuma a magyar szívekben. Jézusnak és Gül Babának a virágok nyelvén is sikerült túlmutatnia önmagán! A Virágnak Virága és a Rózsák Atyja valahol békében ülnek egymás mellett.
Élj te is úgy, hogy éltedhez, szellemiségedhez legyen társítható a virág! Utólagosan is, boldog ünnepet mindenkinek!

Solymosi Alpár unitárius lelkész

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek