Világkupadöntőben Miklós

37

La Thuilében három alpesisí-futamot rendeztek a hétvégén. Előbb pótolták a múlt hétről törölt Crans Montana-i lesiklóversenyt, majd jöhetett az újabb lesiklás és a szuper-óriásműlesiklás. Miklós Edit előbbi két versenyen remekül szerepelt, és megszerzett pontjainak köszönhetően összességében tizenegyedikként bejutott a St. Moritz-i vk-döntőbe.

Három számban is rajthoz állt hétvégén a magyar színeket képviselő csíkszeredai Miklós Edit La Thuilében, ahol két lesiklószámot és egy szu­per-­óriásműlesikló-versenyt rendeztek. A pénteki lesiklóverseny a korábban törölt Crans Montana-i futam pótlása volt.
A csíki versenyző remekül szerepelt: az első napon a 13., míg a másodikon a nyolcadik helyen zárt. Miklós mögött olyan klasszisok végeztek, mint Lara Gut, a német Viktoria Rebensburg, az osztrák Elisabeth Görgl vagy az idén szenzációs formában síelő, a szakági rangsorban harmadik, szintén osztrák Cornelia Hütter. Miklós Edit a szakági rangsorban a 11. lett, így kvalifikálta magát a legjobb 25 versenyzőt felvonultató világkupadöntő lesiklószámába. Erre március 16-án St. Moritzban került sor. A szuper-óriásműlesiklás nem az erőssége, és ez meg is érződött: kiesett a futamból.

Eredmények
Női lesiklás: péntek: 1. Lara Gut (svájci) 1:35.57 perc, 2. Cornelia Hütter (osztrák) 1:36.59, 3. Nadia Fanchini (olasz) 1:36.60 … 13. Miklós Edit 1:38.29; szombat: 1. Nadia Fanchini (olasz) 1:24.80 perc, 2. Lindsey Vonn (amerikai) 1:24.94, 3. Daniela Merighetti (olasz) 1:25.52 … 8. Miklós Edit 1:26.39. A szakági vk állása 8 futam után (még 1 van hátra): 1. Vonn 580 pont, 2. Larisa Yurkiw (kanadai) 407, 3. Cornelia Hütter 387 … 11. Miklós 189
Női szuper-óriásműlesiklás: 1. Tina Weirather (liechtensteini) 1:17,73 perc, 2. Lara Gut 1:18,30, 3. Lindsey Vonn 1:18,37. A szakági vk állása 5 futam után (még 3 van hátra): 1. Lindsey Vonn 420 pont, 2. Lara Gut 341, 3. Tina Weirather 266. Az összetett vk állása 29 futam után (még 12 van hátra): 1. Lindsey Vonn 1200 pont, 2. Lara Gut 1177, 3. Viktoria Rebensburg (német) 878, …35. Miklós 195

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.