Világbajnokság, színesben

206

Alig múltam tizenöt, éppen felvételizni készültem nyolc általános elvégzése után, amikor Olaszországban elkezdődött a 14. labdarúgó-világbajnokság. Az első, amelyet már színes tévében követhettem, az első, amelynek meccseiért nem kellett valamelyik hegy- vagy dombtetőre kimászni, az első, amelyet végigszurkoltam. Vizsgalázban égtem, nappal tanulni próbáltam, este meg focimeccset néztem. Ennek meg is lett az eredménye: nem lettem informatikus.
Huszonnyolc év után újra O betűs országban lesz foci-vébé: akkor Olaszország volt a házigazda, mától egy hónapig pedig Oroszországban zajlik a világbajnokság. Huszonnyolc éve még a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Német Szövetségi Köztársaság labdarúgói is küzdöttek a világbajnoki trófeáért, utóbbi sikerrel is zárta a római döntőt a címvédő argentinok ellen. Maradona már kevésbé csillogott, a római fináléban se kézzel, se lábbal nem ment neki a gólszerzés. Az argentin helyett Toto Schilacci lett a sztár, az olasz csatár válogatottja minden meccsén gólt szerzett, és a bronzérem mellett a világbajnoki Aranycipő is az övé lett.
Ekkor ismertük meg Roger Milla táncát is, aki minden találata után a szögletzászló előtt ringatta csípőjét, valljuk be férfiasan, 38 évesen nem is mozgott rosszul. Sergio Goycochea a vébé alatt öt büntetőt fogott a 11-es párba­jok során, a jugoszlávok elleni meccsén az argentin hálóőr közel állt Duckadam rekordjának beállításához: három büntetőt sikerült hárítania.
Miután az elődöntőben az NSZK az angolokat büntetőpárbaj után búcsúztatta, Gary Lineker azt mondta a labdarúgásról, hogy „a foci egy olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek”. Húsz évvel később az angol elárult még egy titkot: az írek elleni mérkőzés előtt gyomorproblémái voltak, és ugyan törekedett, hogy ne koszolja össze nadrágját, egy lövésnél túlzottan elengedte magát és a gatyába rondított.
Az olaszországi vébén ott volt a román válogatott is. Némi meglepetésre a szovjeteket sikerült Lăcătuș két góljával legyőzniük, majd Roger Milla kétszer is táncolt a szurkolóknak a szögletzászló előtt, egyébként ez volt a román válogatott egyetlen veresége az 1990-es vébén. Az argentinok elleni döntetlennel nyolcaddöntőbe jutott a Jenei Imre által irányított csapat, az írek ellen gól nélküli meccsen a büntetőpárbaj döntötte el a továbbjutást: Timofte tizenegyesét azóta is negatív példaként lehetne mutogatni a focisulikban.
Az olaszországi torna óta eltelt huszonnyolc év, ezalatt hat vébét rendeztek, ma kezdődik a hetedik. Ma már nem kérdés, hogy színesben nézzük-e a meccseket, az viszont igen, hogy hol és milyen kommentárral: fotelben egyedül, teraszon a barátokkal, okostelefonon utazás közben, vagy a számítógép képernyőjét bámulva az irodában, román, magyar vagy más nyelvű szakkommentátort hallgatva. A vébé alatt mindenki fociszakértő lesz, még az is, aki amúgy utálja a labdarúgást. Egy biztos, ma sokkal színesebb a foci, mint huszonnyolc éve.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.