Vigói vigalom

Külföldön az önállóságért

29

Már első évesként jelentkeztem Erasmus-programra, igaz, legelőször Magyarországra mentem. Egy félévet töltöttem el Veszprém városában. Ez a félév, mondhatni, már elegendő volt ahhoz, hogy belássam: cseppet sem vagyok olyan önálló, mint amilyennek elindulásomkor gondoltam magam.

Az ember távol a családjától szembesül igazán azzal, hogy mennyi mindenre van gondja a szüleinek, a környezetének. Amikor egyedül vagy, bizony megtanulod, hogyan gondoskodj magadról (kisebb-nagyobb sikerrel), megszokod, hogy a mosatlan edény nem mossa el magát, és a szennyes sem kerül szépen, tisztán összefogva a helyére, nem beszélve a főzőcskézésről.
Amilyen nehézkesen indult, be kell vallanom, annyira nehezen hagytam is hátra a világot, amit ott megismertem és lassan megszoktam, egy olyanért, ami távol is állt tőlem. Hiszen a tanév második félévét a spanyolországi Vigóban tölthettem az Erasmus-program keretében.
A repülőgépen ülve még nem volt időm azon izgulni, vajon milyen lesz az ottani életem, csak imádkoztam, hogy szerencsésen földet érjünk, és végre biztos talajt tudhassak a lábam alatt. És miután ez megtörtént, el is öntött az izgalom, az ismeretlen világ iránti lelkesedésem a fáradtság ellenére is ott lappangott bennem.
Az első két hét csak arról szólt, hogy megszokjam: ebben a környezetben az emberek nagy része spanyolul beszél (csak ritkán találkozni turistával), és bármennyire is szépen próbálom magam kifejezni angolul, vannak, akik így sem fognak tudni megérteni engem. És akkor bevillant, hogy bizony akkor itt az ideje kicsit spanyolul is tanulni.
Az ember picit kinyitja a szemét és fülét, és csak úgy észrevétlenül ragadnak rá a szavak… miután ment a köszönés és búcsúzkodás, az élelmiszerek nevét sajátítottam el, az üzletben a címkéket olvasgatva akarva-akaratlanul szed magára valamit az ember ugyebár, és lassan, ahogy eltelt az első hónap, kezdtem azt érezni, hogy most már otthon kezdem érezni magam.
Csíkszeredához képest Vigo újdonságként hatott, ahol teljesen más életritmusban tevékenykednek az emberek. Mindig jut idő egy kis délutáni sziesztára is akár, de a munka iránti lelkesedés sem hagy alább.
Az egyetem világa nem sokban különbözött az otthonitól, legfőképpen talán a hallgatók létszáma tűnt fel, hiszen egy jóval nagyobb egyetemről beszélünk, mint a miénk. A tanárok hozzáállását nem feledem, mindig jó szívvel gondolok vissza rá, hiszen segített nemcsak a beilleszkedésben, hanem abban is, hogy jobban megismerhessem magam az ott töltött idő alatt.
Személy szerint úgy gondolom, az ember az önmagával kapcsolatos legnagyobb felismeréseire akkor döbben rá, amikor nem a megszokott kerékvágásban éli az életét, az általa megszokott emberekkel körülvéve, ugyanolyan dolgokat csinálva, mint azelőtt sokadszor. Számomra ez a félév ennek a megállapításnak szolgált a tanúbizonyságául.
Rengeteg új élményben lehetett részem: már maga az út is annak nevezhető, hiszen még sosem voltam Spanyolországban, és a Vigóhoz közeli helyekre is eljuthattam az ORI segítségével, valamint Santiago de Compostellába és Barcelonába is.
Hogy Vigót választottam, az sem volt véletlen, és ha már újra lehetőségem nyílt választani, arra gondoltam, miért ne célozzak meg egy távolabbi helyet? Magyarország viszonylag közel van hozzánk, Spanyolországba azonban nem jut el az ember egykönnyen, ezért még ha nem is sikerül elsőre a pályázás, úgy gondolom, mindenképpen érdemes megpróbálni.

Balla Éva Nóra, II. év, Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.