Vidám kerti vetemény

Csizma a konyhaasztalon 77.

43

Íme, a közismert vetemények Erdélyben Kőváry László Erdélyország statistikája című könyvében (Kolozsvár, 1847) a 19. században: „A vetemény nálunk, hol annyi böjt van, s hol annyian böjtölnek vallások szertartása és szegénységök határtalansága miatt, igen nagy szerepet játszik. Nem mint kereskedési növény, hanem mint olyan, mit mindenki termeszt, és vele kenyerét, ha nem marasztja, száraz ízét legalább vele elveri. Hüvelyesek közül a paszuly vagy fuszulyka említendő elöl, mely […] fel a legnagyobb asztalokig a böjti eledelek leggyakrabbika. Magára is, de leginkább törökbúza közé fészkelik. Ehhez legközelebb jár a borsó, hasonlóan mindenfelé termesztve, mint amely mind zölden, mind szemesen igen gyakori eledel. Kalotaszegen legtöbb terem. Harmadik a lencse, mely ritkább, s inkább nagyobb házoknál használják. A hiedelem szerint minden vékában van egy szem, mely szépítő erővel bír, mások minden szemet szépítőnek tartanak. Egyéb haszna nem sok, ámbár minden hüvelyesek közt legtöbb tápanyagot tart; de nehéz eledelnek hiszik. A zöldségek feje a káposzta. A gyökeres vetemények legkedveltebbike a pityóka, krumpli, vagy miként is nevezzem annyi neve közül. Hagymát, répát, murkot, petrezselymet s retket csakis asztali étkekül termesztenek.” Az ókor leghíresebb veteményeskertjének az akkori világ hét csodájának egyikét, az úgynevezett babiloni függőkerteket tartják, amit a legenda szerint Nabukodonozor ajándékozott szeretett hitvesének. A kertek különböző szinteken helyezkedtek el, minden ismert zöldséget és gyümölcsöt termesztettek ott, és vízemelő szerkezetek segítségével öntözték a növényeket. Ma már inkább azt a feltételezést fogadják el, hogy a kertek igazából Ninivében voltak, és egy asszír uralkodó építtette azokat. A középkor Európájában jól ismertek és megbecsültek voltak a kisebb-nagyobb kolostorkertek, amelyek három különböző részre tagolódtak: gyümölcsös, veteményes és gyógynövényes hely. A magyar kertek leírásának kezdete a jezsuita Lippai János nevéhez fűződik, aki a bátyja, Lippai György esztergomi érsek által európai hírűvé tett pozsonyi érseki kert egyik kutatója és ismertetője volt az 1660-as években megjelent Posoni kert című munkájával. Lippai képzettsége szerint bölcsész volt, de Pozsonyban a szépséges reneszánsz díszkert és nem utolsósorban a gondozott veteményeskert fölkeltette érdeklődését a botanika és a kertészkedés iránt. Könyvében részletesen leírta a kert növényeit és az azokhoz kapcsolódó botanikai ismereteket, egészen aprólékos gyakorlati tanácsokkal a termesztésükhöz, nemegyszer saját tapasztalatai alapján. Háromkötetes művének hosszú címe így kezdődik: Posoni kert. Mellyben minden Kerti Munkák, Rendelések, Virágokkal, Veteményekkel, Fákkal, Gyümöltsökkel és Kerti Csemetékkel való bajmolódások: azoknak Nemek, Nevek, hasznok stb. Lippai János műve két évszázadon át az egyetlen magyar nyelvű kertészeti szakkönyv volt. Szakszerű ismertetései sohasem szárazak, megkapó az érzelmi többlet, magyarán: szeretet a növények s a velük való „bajmolódás” iránt. Leírja például a kerti locsolóedény kinéze­tét, aztán hozzáteszi: „öntsék a vizet apránként, mint az kedves esőt”. Ízes magyarsága nemcsak a filológusok, nyelvészek számára forrásmunka, hanem élvezetes olvasmánnyá teszi azoknak is, akik türelemmel és érdeklődéssel képesek elmerülni anyanyelvünk múltjában. Idézet a veteményekről szóló rész bevezetőjéből: „Egyik az gyökere, kiknek a földdel vagyon egyessége és cimborálása. Másik a földön kívül; úgymint az szára levelestül, kinek az levegőéggel. Azért mindkettő igen függ a Napnak, a Holdnak és több Planéták, avagy Bujdosó-Csillagok bészivárkozó erejektül. Mivel mi az földben el vagyon rejtve, azt kivonsszák, aki pedig azon kívül vagyon, azt munkálkodásokkal táplálják. Kévántatik tehát, hogy az kertész ezeknek forgását, amennyiben az ő foglalatosságában szolgálhatnak, hivatala szerént értse, és amint azoknak a jegyeknek tekinteti a Kalendáriumban fel vannak jegyezve, megismerje […] micsoda jeleknek és jegyeknek forgására kell az figyelmetes kertésznek vigyázni, és kiváltképpen mikor a Hold módja szerént némely csillagoknak rendiben mulatoz. […] az kik felette igen alkalmatosak, sőt szükségesek az szerencsés vetéshez; szólok.” Nem más ez, mai kifejezéssel élve, mint a vetési naptár. Ez már a középkori kalendáriumoknak és a mai kertészeti szakkönyveknek, valamint a népszerűsítő kertészeti tanácsadásoknak is fontos fejezete. Na és a következő mondatokat csak az értékelheti igazán, aki nemcsak hasznát nézi, hanem szeretettel figyeli is a keze munkájával életre keltett és gondozott veteményeket, elültetésüktől növekedésükön át a betakarításig: „Mihelyt az magokat elültetik, ha a föld száraz volna, mindgyárt öntözhetni. Eszébe veheti az ember, ha elegendő nedvessége vagyon az földnek: az vetemények megvidámodnak.”

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek