Veszedelmekről álmodom

97

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is bekapcsolódott a IX. Székelyföld Napok rendezvénysorozatába: a képviseleten mutatták be Ferenczes István költő, író, a Székelyföld kulturális folyóirat nyugalmazott alapító-főszerkesztője legújabb kötetét. Ezúttal prózai műről van szó, amely – Lövétei Lázár László, a folyóirat jelenlegi főszerkesztője, a kötet szerkesztője szerint – nem felel meg a klasszikus műfaji besorolásoknak, ugyanis regénynek túl sok benne a valós elem, dokumentumregénynek túl személyes, szubjektív a megközelítésmód, de mindazonáltal olvasmányos, magával ragadó alkotás. Ferenczes István azonban regénynek tartja terjedelmes művét, amely családja történetét tárja fel és tárja az olvasó elé. S e történet feltárása során számtalan dokumentumot kutatott fel, levéltárakban búvárkodott, más szerzők könyveit böngészte át, hogy teljesebbé, árnyaltabbá tegye a képet. A szerző elmondta, olyan szöveget próbált papírra vetni, amely a mai korra jellemző olvasási szokásoknak – vagy ahogy ő nevezte: olvasási nem-szokásoknak – is megfeleljen, ezért nem lineáris szerkezetű a mű felépítése, s ezért váltakoznak benne a különböző szövegtípusok a változó stílusú szépirodalomtól a dokumentumok idézéséig, fényképek, reprodukciók beillesztéséig. A több mint egy kilót nyomó kötet keletkezéséről, tartalmáról folytatott eszmecsere után a szerző felolvasott egy megkapó részletet, majd dedikálta a művet. Közben megjegyezte, írni fog ezután is, de nem biztos, hogy könyv lesz belőle. Az est házigazdája, Tóth László főkonzul az általa vezetett intézménynek a kulturális életben vállalt szerepéről szólt és méltatta Ferenczes István személyiségét, írásművészetét.

Sarány István

Fotó: Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.